Legyen a szerelem, vagy az annak nevezett lelkiállapot kóros, egészségtelen megszállottság, szelíd, kiszámítható érzésfolyam, a neki való teljes önátadás és odaadás mesteri ábrázolása mindkét kisregény, ami garantáltan egy olvasót sem fog higgadtan, reflexiók nélkül hagyni.
A szerző nem elemzi a két forradalmat kiváltó okokat, az azokhoz kapcsolódó történéseket. E helyett kronologikus sorrendben, napról-napra haladva számol be a gyakran erőszakos eseményekről, a külföldiek szemüvegén keresztül. Leírásai annyira szemléletesek, mintha a napjaink háborús konfliktusairól tudósító beszámolókat látnánk megelevenedni a száz évvel korábbi események kapcsán.
Túlzás nélkül kijelenthető, hogy Nikki Sixx, Vince Neil, Tommy Lee és Mick Mars egy személyben felelősek minden olyan sztereotípiáért, amelyet a világ a rockzenéhez köt. A hedonizmus már a műfaj megszületésétől jelen volt, de a Los Angeles-i négyesfogat minden értelemben csúcsra járatta az önpusztítást. Nikki Sixx e tekintetben is élen járt, hisz azzal a nem mindennapi teljesítménnyel büszkélkedhet, hogy kétszer is a klinikai halál állapotából jött vissza.
A legjobb szó talán, amivel jellemezhető a regény az a sűrű. Számtalan mélyréteg, árnyalat tarkítja a tömött, végeláthatatlan sorok között megbúvó szereplők mindennapjait, sokszor levegővételt sem engedélyezve az olvasónak, aki az alcímből kiindulva könnyed lektűrt vár, de kifogástalan, magvas szépirodalmat kap. Mintha egy barokk kori óriásfestmény tárulna elénk, amelyen megdöbbentő részletességgel ábrázolják a szereplőket és az őket körülvevő környezetet.
„A calabriai anyák” egy olyan ambiciózus törekvés, amely nem kevesebbre vállalkozott, mint átfogó képet adni az olasz és a globális szervezett bűnözés leghatékonyabban rejtőzködő szereplőjéről, a ‘Ndranghetáról. Teszi mindezt egy olyan lehengerlő keretezéssel, amely ténylegesen kimeríti minden aspektusát a tárgyalandó témának. A könyv minden egyes szereplője valós személy, az elbeszélés valós eseményeken, bírósági jegyzőkönyveken és tanúvallomásokon, a szerző által készített interjúkon alapul, bőséges jegyzettel ellátva..
Giuliano da Empoli legnagyobb trükkje abban áll, hogy a megrögzött putyinista és a legmegátalkodottabb nyugatbarát olvasó is találhat olyan érvrendszert, szellemi fogódzót a szerző szerszámosládájában, ami kinyithatja a hermetikusan zárt ideológiai bunkerét és képessé teheti a másik félre, annak bunkerére, és környékére való őszinte rácsodálkozást is.
Douglas Murray a ‘Háború a Nyugat ellen’ című könyvében azt vizsgálja, miként hódoltak be a nyugati intézmények, kormányok, a tudományos élet, a média és a nagyvállalatok egy kicsi, de annál hangosabb kisebbségnek és az általa képviselt ideológiai ámokfutásnak, amely folyamatosan azt hangsúlyozza, hogy a fehér ember az eredője minden rossznak, és a múltbeli bűnökért szakadatlan önostorozás az osztályrésze.
Ferguson érveivel érdemes vitába szállni, hisz a vállalt ideológiai alapállásból fakadóan a baloldali megközelítéseknek értelemszerűen kevesebb teret szán. A még jobb érthetőség kedvéért a szerző végig dichotómiákra épít, amelyeket nem minden esetben fejt ki részletesen. Legjobb példa erre az afrikai gyarmatosítás kérdése, amely kapcsán a legtöbb egykori gyarmattartó államnak oldalakat szentel, kivéve Nagy-Britanniának, ami sokatmondó.
A sok szereplő, a párhuzamosan futó sorsok, történetszálak és a háttérül szolgáló világpolitikai események olyan mennyiségű információt zúdítanak a gyanútlan olvasó nyakába, hogy lesznek, akik eltévednek a nevek, funkciók, események labirintusában.
A kötetnek több erőssége is van. Kezdve a rendkívül érzékletes, plasztikus és részletes történetmeséléssel, a mesteri karakterábrázoláson át a háború és a felelősség morálfilozófiai megközelítéséig. A Meissner által felvetett kérdések, gondolatkísérletek és a rájuk adott válaszok napok után is foglalkoztattak.
