Allam Folsom: A Hadrianus-akta

100
Vidd hírét!
  •  
  •  
  •  

Allan Folsom viszonylag későn, 53 éves korában jelentette meg első regényét. A Bostonban felnövő, de Kaliforniában szerkesztőként, operatőrként, forgatókönyvíróként és producerként dolgozó Folsom első regénye, a Holnapután (The Day After Tomorrow) 1994-ben jelent meg és mindjárt a harmadik helyen startolt a New York Times bestseller-listáján. A könyvet számos nyelvre lefordították, és világszerte több mint 2 millió példányban adták el. A jövőben 70. életévét töltő író azóta négy újabb regényt írt, amelyek a General Press Könyvkiadó jóvoltából jutottak el a magyar olvasóközönséghez. A legutóbbi regényét 2009-ben írta, magyarul A Hadrianus-akta címmel látott napvilágot idén augusztusban.


A könyv főszereplője ugyanaz a Nicholas Marten, akit a szerző két előző könyvéből, az Örök száműzetésből és A Machiavelli-szövetségből is megismerhettünk. A Manchesterben tájépítészként dolgozó Marten, régi barátja, az Amerikai Egyesült Államok elnöke, John Henry Harris (akit egyébként A Machiavelli-szövetségben is szerepel) kérésére utazik egy veszélyes küldetésre Egyenlítői-Guineába, ahol javában dúl a polgárháború Tiombe diktátor-elnök hadserege és az Abba által vezetett lázadók között. Itt találkozik egy idős pappal, Willy Dorhn atyával, aki információkkal rendelkezik a háború egy igen kényes részletéről: az ország olajtartalékainak kiaknázásában érdekelt olajvállalat és az általa megbízott biztonsági cég fegyverekkel látja el a felkelőket, tovább súlyosbítva ezzel az országot fenyegető humanitárius katasztrófát. A pap néhány fényképet mutat Martnennek bizonyítékként, ám mielőtt túl sok részletet elárulhatna arról, hogy hol találja meg a többi képet, meggyilkolják. Főhősünk élete is veszélybe kerül, kénytelen menekülni.

Marten azonban nemcsak menekül, hanem ígéretének is igyekszik eleget tenni: mindenáron meg szeretné szerezni a képeket és átadni az elnöknek, amelyek nyilvánosságra kerülése nemzetközi botrányt és konfliktust idézne elő. A Willy atyától kapott információk alapján előbb Németországba, majd onnan Portugáliába sodorják az események, és ahogy több információhoz jut a képek hollétéről, élete is egyre nagyobb veszélyben forog, hiszen egyre többen szegődnek a nyomába. Ott van a sarkában a biztonsági cég vezetője, aki korábban brit kommandósként dolgozott, az olajtársaság vezérigazgatója, de képben van a CIA és az orosz titkosszolgálat, valamint a német rendőrség nyomozója is, a háttérben pedig magas beosztású személyek mozgatják a szálakat. Bár különböző indokok vezérlik őket, a cél mindannyiuk számára ugyanaz: megszerezni a fényképeket és kiiktatni Martent. Amíg üldözői a legkorszerűbb technikai eszközöket és bármennyi pénzt képesek mozgósítani, Marten csak saját leleményességére és a Los Angeles-i gyilkossági nyomozóként évekkel ezelőtt szerzett tapasztalatára támaszkodhat. Két társa is akad, azonban nem tudja, hogy mennyire bízhat bennük, mi vezérli őket: Anne Tidrow az olajvállalat alapítójának lánya, aki az olajvállalat igazgatótanácsi tagjaként száll be a hajszába, valamint Jurij Kovalenko, az orosz igazságügyi minisztérium felügyelője, akit Marten rendőrségi korszakából ismer (és aki mellesleg az Örök száműzetésben is szerepet kapott), és aki a legváratlanabb pillanatokban bukkan fel.

A könyvből nem hiányzik a feszültség, az akciójelenetek, igen pörgős cselekménye van, szinte nem is lehet letenni. A váltakozó helyszínek részletes leírása, az egyes szervezetek működésének ismerete nagy tájékozottságra vall, ami nem véletlen: a szerző olyan személyektől szerezte szakmai jellegű információit, mint pl. Chase Brandon, a CIA Operatív Ügyek Igazgatóságának nyugalmazott műveleti tisztje, valamint Anthony Chapa, az Egyesült Államok Titkosszolgálatának nyugalmazott igazgatóhelyettese, vagy Paul Tippin, a Los Angeles-i rendőrség volt gyilkossági nyomozója. Ez a szintű dokumentáltság egyébként nem csupán ezt a könyvet, hanem Folsom összes művét jellemzi.

Talán a Folsommal szembeni enyhe pozitív elfogultságomnak is köszönhető, hogy nehezen tudok negatívumot mondani erről a könyvről. Persze néhány dolog zavaró lehet olvasás közben, akárcsak a szerző korábbi műveiben is: egy-egy helyzetben a szereplők pont a legbanálisabb megoldásra nem gondolnak, vagy éppen a hollywoodi filmekre jellemző néhány írói fogás szövi át a cselekményt. Ezek egy részét természetesen Folsom igyekszik megfelelőképpen megmagyarázni, engem azonban nem mindig sikerült teljes mértékben meggyőznie. Ezeken viszont az ember hamar képes túltenni magár, az izgalmas cselekménynek és a stílusnak köszönhetően nem sokat vonnak le a könyv élvezhetőségéből. Az olvasási élményt fokozza a könyv igényes arculata, a General Press Kiadó Világsikerek című sorozatának keménytáblás, védőborítós, fűzött, élfestett és kellőképpen nagy betűkkel nyomtatott könyvei mindenképpen egy minőségi kiadói munka példái. Még akkor is, hogyha a sorozat korábbi arculata néhány – elsősorban grafikai – vonatkozásában nekem jobban tetszett.

A Folsom-könyvekkel kapcsolatosan – amelyek közül egyébként az összest olvastam – már többször is felmerült bennem, hogy miért nem harapott még rá Hollywood ezekre a történetekre? Témájuk, stílusuk alapján feltehetően a mozivásznon is pozitív fogadtatásban részesülnének a nyomtatásban nagy sikernek örvendő írások.


Vidd hírét!
  •  
  •  
  •