Jonathan Swift, a szatíra nagymestere

Vidd hírét!
  •  
  •  
  •  

1667. november 30-án született Jonathan Swift angol szatirikus író, a világhírű Gulliver utazásai különböző népekhez című hajós kalandregény szerzője. Írországban született, tisztviselő apja nem érhette meg fia születését, a kis Jonathant így anyja és tehetősebb apai nagybátyjai nevelték. Egyetemi tanulmányait a híres dublini Trinity College-ben végezte. Az angliai dicsőséges forradalom hírére 1689-ben Dublinból Angliába menekült, ahol a kor nagyműveltségű, akkorra már visszavonult politikusánál Sir William Temple-nél ismerkedett a kor közéletével, irodalmával. Temple esszéinek és emlékiratainak szerkesztőjeként jelentős tapasztalatra tett szert, a politikusnál eltöltött tíz év döntő jelentőségű volt intellektuális fejlődése szempontjából. Ebben az időszakban születtek első, nagyobb szabású szatírái, és ekkor választotta a papi hivatást.


Temple halála után képtelen volt érvényesülni egyházi és politikai porondon, neve azonban a londoni-dublini irodalmi életben ismerősen csengett. Whig kötődése ellenére 1710-től az új thory kormányt támogatta írásaival, néhány sorával pedig a Rákóczi-szabadságharc ügyét is támogatta. A whig irodalombarátok társaságát elvesztette ugyan, de a thory írókat tömörítő fiktív Scriblerus Club tagjai személyében új barátokat szerzett. Ekkor született meg számos híres irodalmi mű alapgondolata, köztük a Gulliveré is. 1714-ben a thory kormány megbukott, ettől kezdve Swift élete végéig Írországban élt, ahol a dublini St. Patrick székesegyház főespereseként tevékenykedett. Száműzöttként azonosulni tudott az ír néppel, az 1720 utáni ír témájú írásaiban csúcsosodott ki alkotóművészete.

Swift az angol klasszicizmus legnagyobb prózaírója, a világirodalom egyik, legsajátosabb szatirikusa. Már az 1704-ben megjelent Könyvek Csatájában találkozhatunk a felvilágosodásra annyira jellemző szatirikus kedvvel. A műben a St. James könyvtár polcairól vonulnak egymás ellen hadba az ókori és modern könyvek, a szerző parabolisztikus módon szól hozzá az ún. klasszikus-modern vitához. A Hordómese (1704) Swift legnagyobb ifjúkori alkotása szintén szatirikus parabola. Stílusa könnyed, játékos, magas fokú intellektuális irónia jellemzi. Az író a korabeli műveltséget állítja pellengérre. Az 1704-1720 között keletkezett írásai többnyire vallási-erkölcsi tárgyúak, valamint politikai apológiák, történeti értékkel bíró visszaemlékezések: Bickerstaff jövendölései (1708), Javaslat az ír iparcikkek általános használatáról (1720), A rőfős levelei (1724-1725), Szerény javaslat (1729).

Életművének csúcsa a Gulliver utazásai (1726), nagyszabású szatirikus összefoglaló, elsöprő erejű, radikális fellépés az emberi, társadalmi romlottság, kártékonyság, sötét fanatizmus, az ember mérhetetlen önhittsége ellen. Műfaja paródia, egy hajóorvos négy hajótörésének története. A hajóorvos furcsábbnál furcsább tájakra jut el: törpékhez, óriásokhoz, tudósokhoz, végül lovakhoz. Swift áradó képzelettel meséli a mesés történeteket. Az első két rész halhatatlan gyermekmesévé vált, hiszen kalandos mesesorozatnak is tekinthető. Azonban ez csak a felszín. Ezek a törpék, óriások, tudósok és lovak: egyrészt maga Anglia, másrészt maga az emberiség. Lilliput a nagypolitika, miniatürizált emberek közé, ahol egyszerre kiderül a közéleti marakodások kicsinyessége. Az óriások között, minden emberi-testi felnagyításával elébünk tárul életünk durvasága, otrombasága. A tudósok országa nemcsak a kor tudományának, hanem minden kor áltudósi nagyképűségének paródiája. Végül az értelmes lovak országában az derül ki, hogy mennyivel vonzóbb az állatok élete az elállatiasodott emberekénél. Az önhitt, naiv Gulliver az önfelfedezés útját járja be, míg végül felismeri, hogy az ember csupán értelmes állat, akiben az állat az értelem fölé kerekedik. Az egész mesesorozat komikumát fokozza, hogy Gulliver igen naiv angol hazafiként mindenütt magyarázgatja, milyen tökéletes minden Angliában. Az olvasó kénytelen volt ezeket a túlzásokat szembesíteni a valósággal. De kénytelen volt maga Gulliver is, aki végül kiábrándul az emberiségből, és hazatérve szülőföldjére, jobban érzi magát a lovak közt az istállóban, mint családja körében. Sokan hangoztatták, hogy sem azelőtt, sem azóta senki ennyi rosszat nem mondott az emberiségről. A látszólag mulatságos kalandok mögül kiviláglik Swift elemi erejű morális felháborodása, s ha a mai olvasó előtt rejtve is maradnak a korabeli szatirikus utalások tömege, a négy könyvből kiérezhető a XX. században már megszokott, abszurd szatírával „sokkoló” irodalom korai példája.

A Gulliver egészéről elmondható, hogy kevés mű akad a világirodalomban, amely ennyire nyugtalanító hatással bírna. Az utazó nem talál értéket az életben, mivel csak egymást tagadó s egyformán elhibázott világokkal ismerkedett meg. Borúlátása részint rendkívüli erkölcsi érzékenységéből következett, részint állóképszerű világszemléletéből. A klasszicista írókhoz hasonlóan változtathatatlan alá- és fölérendeltséget tulajdonított a lényeknek. A szervetlen anyagokat képzelte el a létezők nagy láncolatának legalján, és az Istent a legtetején. E láncolatban minden egyes lénynek egyszer s mindenkorra meghatározott rangja van. Az ember áll legközelebb az Istenhez, de ő sem változtathat helyzetén, erre irányuló próbálkozásai eleve kudarcra vannak ítélve. A Gulliver nem más, mint az efféle törekvések hiábavalóságának szemléltetése. Szerb Antal szerint a Gulliver utazásai „világirodalom legnagyobb szatírája – nemcsak művészi értékénél fogva, hanem, hogy úgy mondjuk, átmérőjénél fogva is. Más szatíra egy-egy emberi gyengeséget, divatot vagy visszaélést ostoroz, Gulliver egész embervoltunk rettentő kicsúfolása. Swift kiemeli magát az emberfajta közösségéből, hogy megmutassa az egész fajta eredendő és javíthatatlan gyengeségét, gonoszságát és ostobaságát. Iróniája elől nincs menekvés, sima és éles mondatai behatolnak a legvastagabb önbizalom páncélja mögé is. Olvasása közben az ember mélyen szégyelli, hogy ember. Maga mondja, hogy olyan mondatokat akar írni, amelyek ostorcsapásként hatnak az olvasóra. Sikerült is neki.” A Gulliver pedig megjelenése óta a világ minden nyelvén újabbnál újabb kiadásokat ér meg.

Swift már életében ünnepelt író volt, rendkívüli tehetségét politikai ellenfelei is elismerték. A társasági életben kedves, szellemes emberként ismerték, idegzete egyre nehezebben viselte az élet fájdalmait. Családi élete nem volt szerencsés, kedvenc lánya fiatalon hunyt el. A fájdalmak elől menekült a képzeletbe, a csapongásba, a nevetésbe, mígnem elborult lélekkel halt meg. Latin nyelvű sírfeliratát maga szövegezte: Itt nyugszik Jonathan Swift, ahol a vad felháborodás nem marcangolhatja többé a szívét.

Forrás: Magyar Elektronikus Könyvtárenciklopedia.fazakas.hu


Vidd hírét!
  •  
  •  
  •