Green Day – a Gilman Street 924-től a világhírnévig

100
Vidd hírét!
  •  
  •  
  •  

A zenekar-történeti könyvek általában két úton születnek. Optimális esetben az író hónapokat, éveket tölt el a zenészekkel, végigkíséri őket egy-egy nagyobb turnésorozaton, jelen van a stúdióban az új lemez felvételeinél, mondhatni valamilyen szinten ő is a zenekar tagjává válik. Résztvevő megfigyelőként, krónikásként alkalma van betekinteni a színfalak mögé, részesévé válik a banda tagjai között óhatatlanul is előálló kisebb-nagyobb feszültségeknek, megtapasztalja a gigaturnék minden előnyét és hátrányát. Kevésbé optimális esetben a szerző kénytelen másodlagos forrásokra hagyatkozni. Ilyenkor igyekszik előbányászni minden elérhető forrást, adatot az együttessel kapcsolatban és azok alapján próbál meg valós képet festeni a zenekarról. Talán egy hosszabb interjú erejéig magukkal a tagokkal is beszélgethet, ez azonban távolról sem elegendő egy könyv megírásához.


Ben Myers Green Day-ről szóló könyvében a középutat választotta. A szerzőnek több lehetősége is volt a zenekar tagjaival való személyes találkozásra, ez által a könyv hangvétele közvetlen, személyes, bátran él a szépirodalmi megközelítéssel és arra keresi a választ, hogy mi szükségeltetik három tinédzsernek a világhírnévvé való váláshoz? Hisz a múlt század nyolcvanas éveinek közepén Amerikában fiatalok milliói ragadtak gitárt, ültek dobok mögé a világsiker reményében. Punk színtéren különösen zajlott az élet, a fiatalok a The Ramones, a Buzzocks, a The Rezillos és a Generation X zenéjére lázadtak. Nem volt ez másként Billie Joe Armstrong, a Green Day későbbi frontembere esetében sem, akinek saját bevallása szerint a Generation X jelentette a punkért való rajongás első lépcsőfokát.

A szókimondó, magával ragadó szövegkörnyezet kiválóan elénk vetíti a korabeli punk életstílust. A könyv részletesen taglalja az együttes tagjainak életét, születésüktől kezdve a világsikerig. Ahogy általában lenni szokott, a zűrös családi háttér és az iskolából való lógás, a mindennemű kényszer és elvárás egyöntetűen jellemezte a Green Day tagjait. Számos részletet megismerhetünk a trió gyerek- és tinédzserkorából, egymást váltogatják a humoros epizódok és a szegénysorsban tengődő amerikai munkáscsaládok nehéz mindennapjainak jelenetei. Jó érzékkel ismerték fel, hogy számukra az egyik kiugrási lehetőséget a zene jelentheti, ezért a srácok csak egy dologgal törődtek világéletükben, a zenéléssel.

A könyv szerkezetileg három részre tagolódik. Az elsőben megelevenednek a hetvenes, nyolcvanas évek, a korabeli kaliforniai kisváros, Rodeo mindennapjai. Majd színre lépnek a főszereplők, a megátalkodott punkerek, akik minden szabadidejüket zenehallgatással, füvezéssel, piálással töltik egy később kultikussá váló helyen, a Gilman Street 924-es szám alatt található klubban. A klub a punkok számára a közösséghez való tartozás érzését jelentette. Underground körökben igazi punkcentrumnak számított. Olyan bandák léptek fel itt, mint az Operation Ivy, az MDC, a Gang Green, a Nassal Sex, Rabid Lassie, a Sewer Trout. Punk rajongók imádni fogják azt a semmivel össze nem hasonlítható légkört, amit a szerző mesterien bemutat a könyv első részében. Ebben a klubban cseperednek fel a Green Day tagjai, akik kitartó munka után egyszer csak a Gilman színpadján találják magukat. A zenekar két alapító tagjának bandája, a Sweet Children, amit a Green Day elődjének tekinthetünk, itt érte el legnagyobb sikereit. Az első rész a tanulóévekről és a kitartó munkáról szól. Betekintést nyerhetünk az első kislemez, majd az első két album készítésének körülményeibe. Együtt utazhatunk a zenekarral Európába és Amerikába, az első turnék felejthetetlen pillanataiból részesülhetünk.

A második blokk már a világ meghódítására készülő és azt sikeresen véghez is vivő Green Day-nek a története. A nagy rockbandák ideje leáldozott, a műfaj háttérbe szorult, helyét a grunge vette át. A stílus vezető bandája a Nirvana és az Alice in Chains. A Green Daynek ebben a közegben kellett helyt állnia. Sikerült, nem is akárhogy. A Dokkie lemezzel kitörtek az undergroundból, az albumból tizenmilliókat adtak el világszerte, és mindenki a punk reneszánszát ünnepelte. Az őspunkok természetesen azóta is minden eszközzel tiltakoznak a kifejezés ellen. A Dookie befutását, népszerűségét a punk elárulásának tartották. Ezekről az évekről is kimerítő beszámolót kapunk. Egyebek mellett az is kiderül, hogy miként sikerült megmaradni a műfaj nagyágyúi között szinte egyedül, míg a kortársak, pl. az Offspring, a zajos feltűnést követően nem volt képesek maradandót alkotni.

[youtube width=”560″ height=”337″]http://www.youtube.com/watch?v=tijW_SrCoxs[/youtube]

A harmadik rész már a kétezres éveket taglalja. A banda a kilencvenes évek végén kevésbé sikeres. A megújulást a Warning album hozta, majd kiadták az American Idiot c. lemezt, amelynek sikere csak a klasszikus Dokkie-hoz volt mérhető. Dalszövegeik társadalomkritikát is megfogalmaztak, kemény politikai üzeneteiket falta a hallgatóság. Ez az időszak már a szupersztári státusról szól, minimalista hangszerelésű, fülbemászóan dallamos zenéjük meghódította a világot. Mindeközben a Green Day tagjai – Billie Joe Armstrong, Mike Dirnt és Tré Cool – megmaradtak azoknak, akik voltak, szerény, egyszerű, szeretnivaló rockzenészeknek.


Vidd hírét!
  •  
  •  
  •