Elveszett próféciák

Írta : Neil Gaiman, Terry Pratchett
Eredeti cím : Good omens
Eredeti kiadás : 1990
Magyar cím : Elveszett próféciák
Fordította : Horváth Norbert
Kiadó : Agave Kiadó
Recenzált kiadás éve : 2010
Terjedelme (oldalszám) : 313
80
Vidd hírét!
  •  
  •  
  •  

A világvége mindig, minden időben érdekelte az emberiséget. Filmek, könyvek sokasága foglalkozik bolygónk végóráival. De többen próbálták már megjósolni is a nagy napot, a majáktól Nostradamusig vagy akár Agnes Nutterig. Igen, Agnes Nutterig. Ő az a boszorkányos hölgy ugyanis, aki az Elveszett próféciákban szinte percre pontosan megjósolja ama pillanatot, amikor is Földünket eléri a végzete. Ez a pillanat nem máskor lesz, mint egy szép szombati napon, úgy délután magasságában.


Az angol szerzőpáros -Neil Gaiman és Terry Prachett- világvégéről szóló humoros fantázia történetét úgy vettem kezembe, mint amiben nagyon nagy ígéret van. Ehhez képest kicsit csalódtam, bevallom. Nem bizonyult számomra letehetetlen könyvnek, és csak egyszer-kétszer törtem ki hangos nevetésben. Bár kétségkívül humoros a történet és derűre fakasztanak a sorok, néha úgy tűnt, mintha mindenképpen vicces akarna lenni, és ezáltal erőltetetté vált a dolog.  Ugyanakkor karakterei rendkívül szerethetőek, egy-egy szereplő a maga esetlenségével vagy eltúlzott magabiztosságával lopja be magát az olvasó szívébe. Találkozhatunk itt botcsinálta boszorkányvadász közlegénnyel, egy csapat világot megváltani akaró kisgyerekekkel vagy éppen tréfás kedvű angyalokkal, de ásásban eltévedt tibetiekkel is. Összességében azért egy kikapcsolódásra alkalmas könyv ez, főleg a fantasy rajongók számára.

No, de lássuk a történetet. A cselekmény tulajdonképpen pár napot ölel fel. Főszereplője egy cserfes szőke kisfiú, Adam, aki barátaival – a gyerekek szokásos csínytevéseivel – tör borsot a felnőttek orra alá Tadfiled városkában. A fiú nem is sejti milyen fontos szerepet tölt be az Apokalipszis eljövetelében. Mindeközben az alvilág összes lénye, a bukott angyaltól a „nem igazán bukott, inkább lassacskán lefelé szálingózó” angyalig vagy az Apokalipszis Négy Motorosáig, mind arra várnak, hogy eljöjjön az Ítéletnap. Egyesek inkább megakadályoznánk ezt, mások viszont bizony elősegítenék. A humor forrása elsősorban a szereplők esetlenségéből, ügyefogyottságából, és a köztük elhangzó párbeszédből fakad. Ahogy a nem éppen bukott angyal – Crowley – egyik jelenetben a szenteltvízzel babrál, kínosan ügyelve, nehogy egy csepp is testére kerüljön, az igazán szórakoztató.

Komolyabb hangnemet is megüt azonban a könyv.  Adam keserűségének ad hangot a világgal kapcsolatosan. Felháborodottan és szomorúan jelenti ki, hogy szerinte nem is érdemes felnőni. Gyerekként gondtalanul játszadozol, indiánokról, űrhajókról és kalózokról olvasol, és amikor már azt gondolnád, hogy érdekes hely ez a mi kis Földünk, akkor azt mondják, hogy nincs már erdő, atomhulladék sugároz mindenfelé, és hogy nincs már hal az óceánokban. Ki kellene takarítani és újrakezdeni az egészet, mondja csüggedten.

Mindenképpen szórakoztató és kikapcsoló a könyv, ajánlom mindenkinek, aki szereti a fantasy műfaját, de azoknak is, akik a napi monotonitásból kikacsintanának és részt vennének egy mókás, eseménydús világvége történetben. Olvasás közben legalább nem engedjük a vízcsapot, nem pöfögünk az autónkkal, vagy nem nem likeolunk a facebookon. Mert azt gyaníthatjuk, hogy a mi világunk megmentésére nem jönnek majd segítségül kedves és barátságos teremtények, akik kihúzhatnak a bajból. Itt csakis nekünk van felelősségünk.

A kicsivel több, mint tíz évvel ezelőtt megjelent magyar kiadás óta, szinte lehetetlen hozzájutni ehhez a könyvhöz. Ámde most az Agave Kiadó új köntösbe öltöztetve ajánlja minden lelkes olvasó figyelmébe.


Vidd hírét!
  •  
  •  
  •