Spiró György: Tavaszi Tárlat

Írta : Spiró György
Eredeti cím : Tavaszi tárlat
Eredeti kiadás : 2010
Kiadó : Magvető
Terjedelme (oldalszám) : 288
100
Vidd hírét!
  •  
  •  
  •  

Ez történt Fátray Gyula gépészmérnökkel is, aki 1956. október 17-én vonult be a kórházba, ahol másnap megműtötték. A forradalom alatt lábadozott, a szovjetek bevonulása után térhetett csak haza. Néhány hét múlva kiderül, nem mind arany, ami fénylik. Felesége, az ügybuzgó, de nem különösebben okos Kati a reprezentatívnak szánt képzőművészeti kiállítás, a Tavaszi Tárlat szervezésével van elfoglalva, ezen kívül semmi más nem érdekli. Házasságuk régóta megromlott,  főhősünk az egy szem fiával sincs megelégedve, és beletörődött, hogy munkahelyén betanított munkásként kénytelen dolgozni, holott mérnöki diplomája van.


A bonyodalmak azt követően veszik kezdetüket, hogy a véletlenül Tátraiból Fátrayvá keresztelt főhősünk neve egy, a Kádár-korszak hajnalán működő, és a megtorlás napjaiban leleplezett rendszerellenes összeesküvő csoport tagjaként jelenik meg egy terjedelmes újságcikkben. A nyilvánvaló sajtóhiba abszurdabbnál-abszurdabb helyzetekbe sodorja, zsidó származása nem válik előnyére, világa fokozatosan omlik össze, a vég elkerülhetetlennek látszik.

Az 56-os események, a megtorlás napjai a regény díszleteiként szolgálnak, a hangsúly a főszereplő lelki vívódásán van. A regény ügyesen egyensúlyoz a képzelet és fikció határán, Spiró minden bizonnyal alapos kutatómunkát végzett, hisz a személyes sorsok autentikus környezetben tárulnak fel az olvasó előtt. Megelevenedik a korabeli Budapest, az utcanevek, az autóbusz- és villamosjáratok, a presszók és bárok mind-mind varázslatosan adják vissza az akkori időszak jellegzetes hangulatát. Bármennyire is hétköznapian, a főhős szempontjából látszólag mindenféle jelentős történés nélkül indul a regény, végig érezni, hogy a diktatúra vasmarka bárkit összeroppanthat, ha érdeke úgy kívánja. Fátray sorsával párhuzamosan fut feleségének története, aki által megismerhetjük az ötvenes évek második felének kultúrkorifeusait, a magyar közélet és politika irányítóit, akik valós nevükön szerepelnek, sőt még a megtorlásokat irányító, a közelmúltban újra az érdeklődés középpontjába kerülő Biszku Béla is feltűnik egy-két momentum erejéig. A szereplők életének minden egyes mozzanata az állandó alkalmazkodásról, meghunyászkodásról, alkukról, árulásról, a csendben, békében való élni akarás vágyáról, ideákról, kiábrándulásról és csalódásokról szól.

Fátray, a hithű kommunista, aki a világháború után, zsidóként nem hagyta el Magyarországot, nevet változtatott, mert magyarként akart élni és dolgozni, egyszeriben egy koncepciós per előszobájában találja magát. A legutolsó percig sem akarja elhinni, hogy a szocialista rendszer még azokat is képes feláldozni hatalma megőrzése és megszilárdítása érdekében, akik teljes odaadással szolgálták a forradalom előtt. Barátai, közvetlen munkatársai, ismerősei egyik napról a másikra elfordulnak, tőle, hamis vádakkal illetik, tanúskodnak ellene, Fátray pedig kafkai szituációba keveredve, egyedül a világ ellen semmit nem tud tenni önmaga védelmében, története senkit nem érdekel, feláldozható. Monológjai esszenciális történelmi eszmefuttatásokat tartalmaznak, minél jobban összedől addigi, gondosan felépített világa, annál inkább lesújtó véleménnyel van a politikai rendszerekről, az emberbőrbe bújt farkasokról és a forradalmakról. Végső kétségbeesésében egy, a rendszer ellenségeit védő, megtűrt ügyvédhez folyamodik, aki felnyitja a szemét saját, előrejelezhető sorsát illetően. Szinte érezni a siralomház hűs levegőjét. Előtte azonban főhősünk elmegy élete utolsónak gondolt sakkversenyére, ahol játszani sem hagyják, viszont találkozik egy régi, kedves ismerőssel.


Vidd hírét!
  •  
  •  
  •