A kém, aki bejött a hidegről az 1960-as évek elején játszódik, többnyire két helyszínen, Londonban és a hidegháború emblémájává vált berlini fal tövében. Ahogy a berlini fal a keleti blokk és a nyugati hatalmak egymásnak feszülésének az ütközőzónája, úgy le Carré regénye is a keletnémet és brit titkosszolgálatok összecsapásának a története.
A főhős, Alec Leamas brit hírszerző miután utolsó ügynökét is elveszíti Kelet-Berlinben, visszautazik Londonba. A mellékvágányra került férfi megjárja a kémek poklát: irodai munkával bízzák meg, majd miután elzüllik, unalmas és számára méltatlan munkákat kénytelen végezni, rövid időre börtönbe is kerül, egyszóval egyre lejjebb csúszik. Főnöke, Kontroll azonban egy új, utolsó feladattal bízza meg. Leamas számára ez az utolsó esély, hogy tisztára mossa hírnevét és felemelt fővel „jöjjön be a hidegről”. 
A megbízás korántsem veszélytelen: le kell számolnia legnagyobb ellenfelével, Hans-Dieter Mundt-tal, a keletnémet titkosszolgálat műveleti ügyekért felelős igazgatóhelyettesével. Ahogy egyre mélyebben merül el a feladatban Leamas – és egyre többet tud meg az olvasó is – úgy lesz a történet egyre átláthatatlanabb és kuszább, árulások és csapdák, gyilkosságok és leszámolások övezte kőkemény kémjátszma. Leamas – vagy az olvasó? – kénytelen rájönni, hogy senki sem az, akinek látszik, egy idő után pedig az egész küldetés célja kérdőjeleződik meg.
Le Carré zsenialitása szereplőinek emberi mivoltukban való ábrázolásában rejlik. Nem a Ian Fleming által megteremtett James Bond-féle kémekkel állunk szemben, akik a jó és a rossz harcában az előbbit képviselve, mindig győzedelmeskednek, egy látványos, csillogó és akciódús világban. Karakterei mindössze szereplői a történetnek és nem hősei, pusztán csak hús és vér emberek, hétköznapi gyengeségekkel, erényekkel, félelmekkel, örömekkel. Le Carré világa nem a jó és a rossz kontextusában épül fel, Leamas és Kontroll nem lesz szimpatikusabb azáltal, hogy a nyugati kémszervezet tagjai, mint ahogy Mundt és Fiedler sem lesz kevésbé szimpatikus attól, hogy a keletnémet hírszerzés ügynökeiként egy kommunista állam céljait tartják szem előtt. Ugyanis pont ezzel, az emberközeli, mégis sokszor kegyetlen embertelenségekkel és erkölcstelenségekkel tarkított világban válik egyértelművé, hogy legfeljebb csak abban van különbség, hogy ki melyik oldalon áll, az eszközök és a célok is mindkét oldalon ugyanazok.
La Carrénál szinte szerepüket vesztik a hosszú ismertetők és leírások. Csak a legszükségesebb történésekkel tesz kép képbe az író, minden más a szereplők, és főként a központi karakter, Alec Leamas szemén és gondolatain keresztül láttatva, valamint a sok párbeszéd révén tárul fel, még az egyes helyszínek bemutatása is a szereplőkben keltett benyomások által történik.
A kém, aki bejött a hidegről nem könnyű olvasmány, hiszen nem egy lineáris cselekménnyel állunk szemben, ahol minden szép lassan hömpölyög az olvasó szeme előtt. A történet nagyon sokszor ugrál térben és időben, és ha az ember nem figyel rá eléggé, könnyen elveszítheti a fonalat vagy lemarad fontos apróságokról, hiszen bármelyik párbeszédben vagy apró bekezdésben megbújhat egy-egy apró részlet, ami a történet kikerekedéséhez fontos lehet. Ennek ellenére a stílusa végig lenyűgöző, minden nagyon a helyén van, szinte nem is lehet letenni.
A könyvet már két évvel megjelenése után, 1965-ben filmvászonra vitték az előző évben Oscar-díjra jelölt Martin Ritt rendezésében. Alec Leamas alakját Richard Burton formázta meg, akit ezért a szerepéért egyébként szintén Oscar-díjra jelöltek.