Charlestown, a tolvajok városa

Írta : Chuck Hogan
Eredeti cím : Prince Of Thieves
Eredeti kiadás : 2004
Magyar cím : Tolvajok városa
Fordította : Kamper Gergely
Kiadó : Könyvmolyképző Kiadó
Recenzált kiadás éve : 2010
Terjedelme (oldalszám) : 501
100
Vidd hírét!
  •  
  •  

A filmről szinte mindenkinek Robert de Niro és Al Pacino klasszikusa, a Szemtől szemben jut eszébe, és még a nagyok is azt mondják róla, hogy a Tolvajok városa majdnem olyan jó, mint a fent említett 1995-ös klasszikus. (Nem, nem csak a tv.com kritikusai vannak ezen a véleményen, hanem sokan mások is, tessék rákeresni.) Én a filmet (még) nem láttam, a könyvről viszont el tudom mondani, hogy van annyira jó történet, mint a másik. Persze, más szemszögből látunk mindent, és másról szól. De a rokonság nem véletlen.


A cselekmény helyszíne Charlestown, Boston egyik negyede, a bankrablók fővárosa. Ezt a jelzőt a filmplakát hirdeti, a könyvben nincs erre utalás, de az FBI statisztikája szerint nem járunk messze az igazságtól, ha ezt úgy általában Massachusetts államra ráhúzzuk. Doug McRay és bandája egy a sok rablóbanda közül, ám ők profi módon dolgoznak, nem hagynak nyomot, okosan rejtegetik illetve költik a pénzt, ha szükséges, tisztára mossák, és kerülik a feltűnést.

A négytagú bandából háromnak már van priusza, a negyedik viszont büntetlen előéletű, ráadásul mindegyikük alibit tud biztosítani magának a rablások idejére. A rendőrség ugyan egyre erőteljesebben nyomoz a bankrablások ügyében, a dolgokat viszont valami egészen más gyorsítja fel: a szerelem. Doug a banda feje, ő tervezi meg a balhékat, ő építi fel a menekülési útvonalakat, egyszóval: ő az agy. Az egyik bankrablásnál azonban megakad a szeme a fiókvezetőn, Claire Keesey-n. A rablás nem egészen úgy sül el, ahogy tervezték, ezért a nőt magukkal viszik a furgonban arra az esetre, ha túszként kellene használják. Nem kerül sor rá, és a repülőtérnél kiteszik az autóból; ők mindvégig maszkot használnak, így a nő nem látja egyik rabló arcát sem. Doug viszont látja a nőt, és újra látni szeretné, ezúttal maszk nélkül. Több szempontból is veszélyes dologra vállalkozik. Egyrészt azzal a nővel kezd randizni, akit korábban elrabolt, s aki a sokk miatt végül felmondott a munkahelyén; gyengéd érzelmeket táplál a nő iránt, az önmagába fojtott változás lehetőségét látja benne, és úgy érzi, Claire mellett végre képes lenne új életet kezdeni. Abba nem gondol bele, hogy a.) az új életét is egy hazugsággal kénytelen kezdeni, amivel aztán együtt kell élnie; vagy b.) a nő az első pillanatban hátat fordít neki és ama bizonyos új életének, amint kiderül Doug igazi arca.

Clairrel randizni más szemszögből is veszélyes, a rendőrség ugyanis nem zárta ki annak lehetőségét sem, hogy a nő tettestárs a bankrablásnál, így még mindig megfigyelés alatt tartják. Minden jel arra mutat, hogy a rendőrség gyanúja megalapozott: a nő sérülés nélkül megúszta, miközben a helyettesét félholtra verték a bankban; a rablókkal együtt távozott a helyszínről, és a haja szála sem görbült; pár héttel a bankrablás után felmondott a munkahelyén, mintha holnaptól már nem lennének anyagi gondjai; ráadásul az ajtajában feltűnik a környék egyik gyanús alakja, a többszörösen elítélt Doug McRay. S ha ez még mindig nem elég, ott van Doug korábbi barátnője egy kisgyerekkel a karján, akiről azt állítja, hogy Dougtól van, s aki Doug minden tiltakozása ellenére a férfival képzeli el a jövőjét. Vajon mi indítja el a lavinát? Vajon melyik hiba bizonyul végzetesnek: az ír maffiózóval való egészségtelen kapcsolat, a Claire-rel való randi, a pénz utáni kapzsiság vagy a féltékeny ex-barátnő? Esetleg egyik sem, és csak az FBI olyan ügyes?

A szerző egyik nagy érdeme az, hogy képes 500 oldalon át adott szinten tartani a feszültéget, a végére pedig fokozni ezt. A történet sehol sem fullad az unalomba, nincs olyan szál, amely fölösleges volna, és egyiket sem húzza a végtelenségig. A cselekmény mozgatórugóit nagyon finoman, egyáltalán nem szájbarágósan adagolja, mellőzi a nagy akciójeleneteket, inkább a főszereplők társadalmi kapcsolataira, az emberibb életmód és az igazi érzelmek iránti éhségre koncentrál, miközben a múlt is alig észrevehetően sejlik fel és változtat meg dolgokat. A bankrabló Doug McRay szimpatikus emberi tulajdonságainak, őszinte érzelmeinek köszönhetően válik az olvasó kedvencévé; Hogan semmi olyant nem mond az FBI-ügynök Frawleyról, amitől ő (ráadásul a törvény őreként) kisebb kellene legyen a szemünkben (értsd: nem az a törtető, könyörtelen, arrogáns rendőr), a végén mégis annak szurkolunk, hogy a kettejük párharcából a rabló kerüljön ki nyertesként.

A nyelvezete könnyed, a regény könnyen olvasható. A történetet 54 fejezetre tagolta, a rövid epizódoktól enyhén filmszerű, és annál inkább követhető. A helyszínek leírására gondosan odafigyelt, Boston utcáit szinte megrajzolta. E tekintetben is annyira alapos, mint bostoni írótársa, Dennis Lehane. Egészen jó érzés volt újra azt a környéket bejárni, mint a Titokzatos folyóban, ismerős utcákon felbukkanni, ugyanazokkal a nevekkel találkozni. Bennem erősítette a valóságérzetet, és ez nálam mindig plusz pontot ér.

Chuck Hogan negyedik regénye magyarul csak most, a mozisiker láttán látott napvilágot, pedig a könyvet 2004-ben Hammett-díjjal jutalmazták, Stephen King pedig az év legjobb 10 regénye közé sorolta. A magyar kiadásért köszönet a szegedi Könyvmolyképző Kiadónak, és reméljük, hogy a jövőben Hogan korábbi műveire is sort kerítenek. A Tolvajok városa a Hard Selection sorozat részeként jelent meg, a kötet minőségi kivitelezéséért pedig külön dícséretet érdemel a kiadó.


Vidd hírét!
  •  
  •