Regényei közül néhány francia, német és román nyelven is megjelent. A két világháború közti erdélyi magyar irodalom egyik fő alakjaként tekinthetünk rá. Kackón született 1889. február 5-én, régi erdélyi értelmiségi család sarjaként. A középiskolát Nagyenyeden végezte, első verse 1906-ban jelent meg a Pesti Naplóban. A kolozsvári egyetem bölcsészkarán szerzett doktorátust magyar-német nyelv és irodalomból. Első verseskötete 1912-ben jelent meg a Modern Könyvtár sorozatban. Nyelvtudása fejlesztése érdekében Münchenben utazott tanulmányútra, amelynek idején súlyos tüdőbajt szerzett; betegsége egész életén át végigkísérte. Németországi élményeit első érett regényében, a Haláltáncban dolgozta fel. 1917 és 1920 között a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban tanított.
Már fiatal lányként feltűnt verseivel, amelyek nem jellegzetes női versek, kritikusai főleg férfias keménységét emelik ki. Stílusa úgy a nyugatos generációtól, mint a velük szemben álló akadémikusokétól jelentősen eltért. A székely népballadák műköltészetbeli folytatójaként hangja gyakran a tragikus, rejtelmes hangú epikum felé hajlik. Népszerű regényíróként is megmaradt költőnek, az erdélyi színpadokon drámáit is játszották. Prózai mondatainak megformálásában is tetten érhető költői énje, gondos, árnyalatos stiliszta.
Első regénye, Az örök film 1917-ben jelent meg. Cselekménye a század elején játszódik, abban a korszakban, amikor az úri és polgári körökben szinte elképzelhetetlen volt az önálló, saját célú női élet. A regény egy fiatal leány saját életre, női egyenjogúságra való szívós törekvéséről szól. A történelmi események nem kedveztek a regény feltűnésének, a szakmai közvélemény csak azt követően vett tudomást róla, amikor Berde már – előítéleteket és politikai elfogultságot legyőzve – elfoglalta az őt megillető helyét az erdélyi magyar irodalomban. A magyar néphez és magyar kultúrához való hűsége és az, hogy nacionalista előítéletek nélkül vette tudomásul a történelmi tényeket, ellenérzéseket váltott ki az irodalmi köztudatban.
A húszas évek végén érdeklődésének középpontjában egyre inkább korának társadalmi kérdései kerülnek, a romantikus feminizmusa fokozatosan háttérbe szorul. Legjelentősebb regénye, a Földindulás már 1924-ben elkészült, a megjelenésig mégis várni kellett hét évet, mivel az új körülmények tudomásulvételét, az okos belehelyezkedést, a régi életformák menthetetlen elmúlását hirdeti. A regény egy birtokát vesztett erdélyi magyar nemesi család széthullásának története, az akkori közelmúlt és jelen valódi problémáinak realista korrajza. Sem a magyar, sem a román nacionalizmusnak nem nyerte el a tetszését.
Többi regénye – egy kivételével – a jelenben játszódó, női sorsokat feltáró és elemző történet. A Haláltánc kemény kritikájú körkép a nők társadalmi kötöttségeiről, jogfosztottságukról, tragikus helyzetükről a férfiközpontú világban. Legnagyobb sikerét a Romuáld és Andriána című regényével érte el, a Magyar Tudományos Akadémia Ormódy-díjjal is kitüntette. A mű a hűség és hűtlenség örök témáját ültette új változatba. A női egyenjogúság követelésével nem botránkoztatta meg a férfiakból álló bírálóbizottságot, a maradi nők is szívesen lapozták. Következő regényével azonban alapos felháborodást váltott ki, a könyv így vitákkal telített zajos siker lett. A Szent szégyen egy leányka története, a házasságon kívüli testi szerelem erkölcsi igazolása. A viták és felháborodások ellenére az irodalom egyre inkább magához ölelte Berde Máriát, fontos szerepet töltött be az erdélyi magyar irodalomban. A női szenvedélyek mesteri ábrázolójaként tartották számon. Az 1936-ban megjelent Tüzes kemence című regénye hozta, amit elvártak tőle, a női szenvedélyek krónikája volt. Szentségvivők című kötete az erdélyi magyar irodalmi életről fest reális képet.
A világháború alatt a fasizmus és a nacionalizmus féktelen dühe mellett esélye sem volt megszólalni, ebben az időszakban nagy művére készült, amely 1946-ban jelent meg. Egyetlen történelmi regénye, A hajnal emberei életrajzregény az idősebbik Szász Károlyról és ifj. Wesselényi Miklósról. A kiépülő kommunista rendszer leszűkített irodalomszemléletében már nem kapta meg a megérdemelt figyelmet, az irodalmi élet különböző fórumain mellőzték. 1949-es halálakor csak néhányan vették észre, hogy jelentős egyéniség távozott. Újrafelfedezése mindmáig várat magára.
Források: Magyar Elektronikus Könyvtár és Wikipédia