A Kenzie-Gennaro-sorozat harmadik kötetében Dennis Lehane elviszi a hőseit Bostonból a napsütötte Floridába. A nyomozópáros egészen a déli államig kénytelen utazni, hogy egy elveszett lánynak a nyomába szegüljön. A történet izgalmas, a párbeszédek ugyanolyan jók, mint a korábbi két részben, és Lehane sem felejtett el írni időközben, de néhány klisével, pár fölösleges, kevésbé megmagyarázott szállal és a két főszereplő romantikus közeledésével a Megszentelt életek kissé elmarad például a Sötétség, fogd meg a kezemhez képest.
Patrick Kenzie és Angela Gennaro, a két bostoni magándetektív egy haldokló milliárdos lányának, Desire Stone-nak a felkutatását vállalja el. A csinos lánynak három hete veszett nyoma, s azóta eltűnt az a magánnyomozó is, akit a milliárdos iparmágnás Trevor Stone szintén Desiree megtalálásáért bérelt fel. Kenzie és Gennaro hozzálátnak a feladathoz, és rögtön az elején érdekes dolgokba botlanak. Desiree, anyja elvesztését követően, a Gyógyír a Gyászra Rt.-nél keresett vigaszt bánataira, ez az utolsó nyom róla. Egy kis adag nyomozás után kiderül, hogy a Gyógyír a Gyászra Rt. tart a hatóságoktól, és úgy fest, hogy van takargatnivalója. Egy nagyobb adag turkálás után képbe jön még egy szekta, 2 millió dollár, aminek – a lányhoz hasonlóan – nyoma veszett, egy gyilkosság és némi partra vetett kokain Floridában. A nyomozópáros a napsütötte Floridába utazik, hogy felgöngyölítse az egyre kuszább és rejtélyesebb ügyet. Szinte mindennek a nyomára bukkannak, de lassan kiderül, hogy semmi – és itt most szószerint értendő – nem az, aminek látszik. A Gyógyír a Gyászra, a milliárdos megbízó, az eltűnt lány, de még Patrick egykori mentora, az eltűnt magándetektív sem az igazi arcát mutatja. Legalábbis előre. Aztán persze kisebb-nagyobb áldozatok árán a Kenzie-Gennaro páros megoldja az ügyet; nyáron magyarul is jön a sorozat negyedik része, úgyhogy nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom: ezt is túlélik.
A regény lendületével nincs baj, Lehane stílusa is megfog, a párbeszédeit és a karakterek kidolgozását már az előzőekben is dícsértem. Nekem viszont a harmadik kötetnél úgy tűnt, hogy kicsit sok lett ebből a fejre-állítjuk-az-eddigieket effektusból, azaz a semmi nem az, aminek látszik annyira tényleg nem az volt, aminek látszott, hogy beleszédültem a végére. A nagyobbik baj azonban a klisék használata: a megbízó egy halálos beteg milliárdos, akinek a pénz nem számít; a regény legbombázóbb csajáról kiderül, hogy nem megbízható; ugyanakkor a legmegbízhatóbb ember fejét is képes elcsavarni ez a dögös nő, miközben a főhős azért rendíthetetlen marad és nemet mond; a gyilkos mindenkivel habozás nélkül végez, ám a főhőst megkötözve is addig tartja szóval, amíg annak lehetősége nem nyílik a menekvésre; ha főhősnek van egy társa, és a gyilkosnak lehetősége adódik a főhős társát megölni, ezt elmúlasztja, ismét csak lehetőséget hagyva a menekvésre/menekítésre. Néhány sablon a megszokott krimikből. Nos, Lehane sem hagyta ki. Az előző két regényre ez nem volt jellemző.
Feltehetően a zavarkeltést hivatott erősíteni az a sok mellékszál is, amely szervesen kapcsolódik ugyan a történethez, de azt az érzést ébresztette bennem, hogy kicsit túl van kompikálva. Így nem igazán értettem, hogy miért volt szükség a szektára, a partra vetett kokainra, a bebuktatott magándetektívekre. Hadd dícsérjem meg viszont a karakterek továbbfejlődését, az előző epizódhoz képest enyhén visszatérő humorát és regény struktúrálását. Iyen módon történő részekre való felosztással eddig csak a Viharszigetnél találkoztam, és most újra jól jött, hogy a szerző a történetet egyenként is elhatárolható epizódokra osztotta.
A Megszentelt életek magyarul az Agave Kiadó gondozásában jelent meg 2009-ben. A sorozat 2011-ben magyarul is folytatódik.