70 év Oscar – 7 könyv

Vidd hírét!
  •  
  •  
  •  

Az idei, február 27-én sorra kerülő Oscar-díj átadáson a legjobb film kategóriában jelölt 10 alkotás közül nem kevesebb, mint 5 készült regény alapján, de más kategóriában jelölt filmek között is találunk adaptációkat. A díj történetében nem újdonság, hogy olyan filmek nyernek, amelyek alapjául könyv szolgált. Az Elfújta a szél (Margaret Mitchell), a Most és mindörökké (James Jonce), a Hamlet (William Shakespeare), a 80 nap alatt a föld körül (Jules Verne), a Forró éjszaka (John Balla), a Twist Olivér (Charles Dickens), A keresztapa (Mario Puzo), a Száll a kakukk fészkére (E.M. Corder), a Szoba kilátással (E.M. Forster), Az utolsó kínai császár voltam (Pui Ji), a Schindler listája (Thomas Kenealley), a Forrest Gump (Winston Groom) vagy Az angol beteg (Michael Ondaatje) csak néhány cím azok közül, amelyekből az elmúlt évszázadban Oscar-díjjal jutalmazott film készült.


Cikkünkben a XX. század azon Oscar-díjas filmjei közül szemlézgetünk, amelyek könyv alapján készültek, ezen belül is olyan az alkotásokra összpontosítva, amelyek a legjobb film kategóriában (is) nyertek. Hét évtized a díj múlt századi történetéből – 1929–1999 –, hét általunk kiválasztott film és könyv a győztesek közül.

Elfújta a szél

Margaret Mitchell 1926-ban kezdett neki regényének, amely végül csak 1936-ban jelent meg, a következő évben pedig Pulitzer-díjat kapott. Az 1861-ben kezdődő cselekmény az amerikai polgárháború idején és az azt követő években játszódik, a rabszolgatartó Délen. A háborús és romantikus történet középpontjában egy fiatal földbirtokos-kisasszony, Scarlett O’Hara áll, életét és családjának sorsát teljesen felforgatja a háború és a szerelem. Scarlettet a megváltozott körülmények a családfenntartó szerepébe kényszerítik, ő pedig eközben tragikus módon hajszolja titkos és reménytelennek tűnő szerelmét. Az Elfújta a szél a világirodalom egyik legismertebb szerelmi története.

A regény megfilmesítési jogát David O. Selznick producer az akkor rekordnak számító 50 ezer dollárért vásárolta meg még a megjelenés évében. A filmet 1939-ben mutatták be, a főbb szerepeket pedig olyan színészek játszották, mint Clark Gable, Vivien Leigh, Leslie Howard és Olivia de Havilland. A forgatás alatt három rendező is dolgozott a filmen – köztük a magyar származású George Cukor –, amely végül 3,9 millió dolláros költségvetésből készült el, de bevételei már néhány hónappal a bemutatása után meghaladták a 10 millió dollárt. Az 1940-ben tartott Oscar-gálán nemcsak a legjobb film kategória győzelmét söpörte be, hanem további 7 kategóriában díjazták – többek között a legjobb női fő- és mellékszereplő, a legjobb rendező vagy a legjobb forgatókönyv –, emellett két különdíjat is kapott. A film nagymértékben követi a könyv cselekményét, néhány szereplő és cselekményszál maradt ki belőle, anélkül azonban, hogy a cselekmény fő vonulata sérülne.

[youtube width=”480″ height=”390″]http://www.youtube.com/watch?v=8mM8iNarcRc[/youtube]

 

A Manderley-ház asszonya

Daphne du Maurier angol írónő 1938-ban írta Rebecca című regényét, amely magyarul A Manderley-ház asszonya címen jelent meg. A regény a Manderley-ház történetét meséli el, amelynek az úri fényűzés harmóniája ad keretet, de amely mögött ott rejtőzik a hátborzongató hangulatú, bűntudat, szorongás és rettegés által átitatott valóság, a ház újdonsült asszonyának, a férfi első felesége, Rebecca halála által beárnyékolt élete. A kiváló pszichológiai tehetséggel megrajzolt történet sikeréhez kétségkívül hozzájárult, hogy rendkívüli módon tükrözi vissza a második világháború előtti Európa hangulatát.

A könyvből, szintén David O. Selznick producer irányításával, Alfred Hitchcock készített nagysikerű filmet 1940-ben, Lawrence Olivier és Joan Fontaine főszereplésével. A fekete-fehér alkotás – már-már thrillerszerűvé alakulva – magán viseli a rendezőt híressé tevő formai jellegzetességek többségét és filmjeinek nyomasztó légkörét. A film Hitchcock első amerikai rendezése volt, egyfajta mérföldkőnek számít munkásságában. 1941-ben két Oscar-díjat nyert: a legjobb film mellett a legjobb operatőr kategóriában is díjazták, emellett további 9 kategóriában jelölték.

[youtube width=”480″ height=”390″]http://www.youtube.com/watch?v=PwneccC52fY[/youtube]

Híd a Kwai folyón

Pierre Boulle regénye a második világháborút megrajzoló egyik legnépszerűbb alkotás. A könyv egy hátsó-indiai dzsungelben játszódik, amelyet maga az író is megjárt a háború alatt, miközben Kínában és Burmában a francia hadsereg titkosügynökeként ténykedett, Peter John Rule álnéven.  A történet egy burmai hadifogolytáborban játszódik, ahol japán fogságban levő angol katonák vasúti hidat építenek az őserdőn keresztül. Eközben egy háromtagú angol titkosszolgálati különítmény azt a feladatot kapja, hogy robbantsa fel a Kwai folyón átívelő, a japánok számára stratégiai fontosságú hidat. A könyv talán legkiemelkedőbb vonása az angol foglyok vezetője, Nicholson ezredes és a japán tiszt, Saito jellemének az összecsapása, amely végigvonul az egész történeten.

A regényből 1957-ben készült klasszikusnak számító háborús film, David Lean rendezésében, Alex Guiness, William Holden és Sessue Hayakawa főszereplésével. A film 1958-ban nem kevesebb, mint 7 Oscar-díjat söpört be, többek között a legjobb film, legjobb rendező, legjobb férfi főszereplő (Alec Guiness), legjobb adaptált forgatókönyv, legjobb filmzene kategóriákban. Ez utóbbi vonatkozásában érdemes megemlíteni Malcolm Arnold füttyindulóját, amely a film egyik legismertebb elemévé vált. A film egyébként egy igen lényeges ponton, a befejezésében eltér a regénytől, ez pedig egyes kritikusok szerint a kettő morális értelmezésének, mondanivalójának teljesen eltérő vetületet kölcsönöz.

[youtube width=”480″ height=”390″]http://www.youtube.com/watch?v=SFMmJMNRv-Q[/youtube]

Ben-Hur

Lew Wallace harcolt a polgárháborúban, civilben ügyvéd volt, majd Új-Mexikó kormányzójaként és Indiana állam szenátoraként is tevékenykedett. Ben-Hur című regényét 1876-ban kezdte írni, kezdeti tervétől – a három napkeleti bölcs látogatása az újszülött Jézusnál – némiképp eltérően, egy kitalált szereplő, Júda Ben-Hur, egy gazdag zsidó család fia köré építette annak cselekményét. Műve hitelessége érdekében történeti kutatásokat folytatott az ókori hatalmi viszonyokról; Ben-Hur és a római Messala konfliktusa a korabeli politikai feszültségeket szimbolizálja. Az 1880-ban megjelent regény Jézus életével kapcsolatos vallásos elemeket is tartalmaz, aminek köszönhetően a katolikus egyház is elismerően nyilatkozott róla. A Ben-Hur már a megjelenés után pár évvel ismertté vált, azonban kétségtelen, hogy a XX. századi hírnevét filmes változatának köszönhetően sikerült elérnie.

A könyvet többször is megfilmesítették, az azonban vitathatatlan, hogy legsikeresebb adaptációja az 1959-ben a Metro Goldwyn Mayer stúdió által bemutatott film volt, amely az Oscar-díj történetének egyik legkiemelkedőbb alkotása lett. Az 1960-as gálán 11 díjat nyert, amelyet azóta sem tudott felülmúlni egyetlen alkotás sem, megismételni is csak két film volt képes ezt a bravúrt: a Titanic (1998-ban) és A Gyűrűk Ura: A király visszatér (2004-ben). A filmet William Wyler rendezte, Sam Zimbalist volt a producer, ő azonban a bemutatót nem érte meg, a forgatást kísérő stressz következtében szívinfarktusban elhunyt. A főbb szerepeket Charlton Heston, Jack Hawkins, Haya Harareet, Stephen Boyd és Hugh Griffit játszották. A filmnek magyar vonatkozása is van, zenéjét Rózsa Miklós szerezte, aki ezzel az Oscar-díjat is elnyerte a legjobb filmzene kategóriában. A monumentális, hatalmas harci- és tömegjeleneteiről híressé vált alkotás nemcsak korának, de a filmtörténetnek is az egyik legmeghatározóbb történelmi kalandfilmje volt.

[youtube width=”640″ height=”390″]http://www.youtube.com/watch?v=LlzfqVtmxVA[/youtube]

A keresztapa

Mario Puzo regényét feltehetően senkinek nem kell bemutatni. A Corleone család történetét végigkísérő könyvét 1969-ben írta a szicíliai származású amerikai író, műve azóta világhírnevet szerzett, nem utolsósorban filmváltozatának köszönhetően, habár szerintem – a filmnek kijáró minden elismerés mellett – a könyv sokkal kiemelkedőbb alkotás lett. A második világháború utáni Amerikában játszódó cselekmény a maffia világába kalauzol, középpontjában a Corleone család, és annak feje, a Don – majd később a fia, Michael – állnak, akik a többi bandával dúló háborúban hihetetlen összetartozásról, a maffia gépezetét működtető gyilkos módszerekről tesznek tanúbizonyságot, komolyan véve a maffia világát irányító egyik legfontosabb szabályt, a vendettát, azaz a vérbosszút.

A könyvből Francis Ford Coppola rendezett nagysikerű filmet Marlon Brando és Al Pacino főszereplésével, amelyet 1972-ben mutattak be. Az alkotás a maffiafilmek úttörőjének is számít, viszont magasan kiemelkedik közülük, elsősorban azáltal, nem csupán a cselekménye révén – amely egyébként eléggé hűen követi Puzo regényének főbb mozzanatait –, hanem az általa bemutatott naturalisztikus közegnek, valamint Nino Rota azóta legendássá vált zenéjének is köszönhetően is. Összességében minden idők egyik legjobb mozifilmje lett, az IMDb 250-es toplistáján az előkelő második helyet foglalja el, a Rottentomatoes kritikusai pedig 100%-kal jutalmazták. A film 1973-ban 3 Oscar-díjat gyűjtött be, a legjobb film, a legjobb férfi főszereplő és a legjobb adaptált forgatókönyv kategóriákban. Két évvel később elkészült a folytatása, amely ugyan nem feltétlenül Puzo regényén alapszik, viszont az író is részt vett a forgatókönyv megírásában. A Keresztapa II.-t 1975-ben 6 Oscarral jutalmazták, a legjobb filmnek járó díj mellett Coppola is megkapta a legjobb rendezéséért járó díjat, Robert de Nirót pedig a legjobb férfi mellékszereplő alakításáért tüntették ki. A Keresztapa 1990-ben trilógiává gyarapodott, a harmadik részt szintén Coppola rendezte és szintén Al Pacino játszotta a főszerepet, a film azonban nem tudta megismételni elődei sikereit, ugyan hét kategóriában is jelölték Oscarra, nyernie viszont egyikben sem sikerült.

[youtube width=”640″ height=”390″]http://www.youtube.com/watch?v=YBrs0wvkPls[/youtube]

[youtube width=”640″ height=”390″]http://www.youtube.com/watch?v=3KD8c5MHrn4[/youtube]

[youtube width=”640″ height=”390″]http://www.youtube.com/watch?v=MkbFkZIeOdI[/youtube]

 

Kramer kontra Kramer

Avery Corman amerikai író regénye ma már szintén klasszikusnak számít. Az 1977-ben megjelent könyv egy családi dráma, amelynek középpontjában egy fiatal apa, Ted Kramer áll, aki egyedül marad négyéves kisfiával, miután felesége, Joanna, a karriervágytól hajtva otthagyja őket. Tednek olyan feladatokkal kell megbirkóznia apaként, amivel korábban sohasem (gyereknevelés, háztartás vezetése), emellett munkahelyén is problémákkal szembesül megváltozott időbeosztása miatt. Amikor pedig több hónap után betoppan felesége és magának követeli a gyereket, akkor ádáz harc indul kettejük között, a válóper borzalmai közepette pedig kettejük között ott őrlődik a kisfiú, Billy. A regény, a kritikusok szerint nagy hatással volt az amerikai társadalmi gondolkodásra.

A könyvet Robert Benton rendezésében filmesítették meg 1979-ben. Ted szerepében Dustin Hoffman, Joanna szerepében pedig Meryl Streep játszott. A filmet 1980-ban 9 kategóriában jelölték Oscar-díjra, ebből 5-ben nyert: a legjobb film kategória mellett a legjobb rendező, legjobb férfi főszereplő, legjobb női mellékszereplő és a legjobb adaptált forgatókönyv díját söpörte be, továbbá négy Golden Globe-díjat is elnyert az alkotás. A könyv és film cselekménye az 1970-es évek társadalmi változásait tükrözte, a feminizmus második hullámának hatását, amelynek keretében az anyai és apai szerepek átértékelődtek. A filmet különösen dicsérték amiatt, hogy egyenlő teret biztosított a két szemben álló főszereplő, Ted és Joanna által képviselt álláspontnak.

[youtube width=”480″ height=”390″]http://www.youtube.com/watch?v=jNLcfJ06y34[/youtube]

A bárányok hallgatnak

Thomas Harris mindössze 5 könyvet írt, ebből négyben Hannibal Lecter, a pszichopata sorozatgyilkos játssza a főszerepet. Lecter alakját A vörös sárkány című, 1981-bn írt könyvében alkotta meg, a karakter igazi kibontakozására azonban az 1988-ban megjelent, A bárányok hallgatnak című könyvében kerül sor. A regény a fiatal FBI-ügynöknő, Clarice Starling és a börtönben ülő Hannibal Lecter kőkemény pszichológiai csatája, a bűnügyi irodalom egyik legkiemelkedőbb alkotása. Személy szerint nagyon szeretem Thomas Harris könyveit, ez a műve pedig kimondottan tetszett, zseniálisan megrajzolt karakterei mellett az izgalmas cselekményszövés és a stílusa is magával ragadó. A könyv 1988-ban a legjobb regény kategóriában elnyerte a Bram Stoker-díjat, amit a Nemzetközi Horrorírók Szövetsége ad át évente.

A regényből 1990-ben készült nagysikerű thriller, amelyben Anthony Hopkins alakította – igen zseniálisan – Hannibal Lectert, Clarice szerepében pedig Jodie Fostert láthattuk. A filmet Jonathan Demme rendezte, 1991-ben pedig – 7 jelölésből – 5 Oscar-díjjal jutalmazták: legjobb film, legjobb férfi- és női főszereplő, legjobb rendező, legjobb adaptált forgatókönyv. Az Amerikai Filmintézet (AFI) 1997-ben Amerika 100 legnagyobb filmje közé sorolta.

[youtube width=”480″ height=”390″]http://www.youtube.com/watch?v=ca3JZJ4vbsc[/youtube]

 


Vidd hírét!
  •  
  •  
  •