Ian McEwan: Vágy és vezeklés

Írta : Ian McEwan
Eredeti cím : Atonement
Eredeti kiadás : 2001
Magyar cím : Vágy és vezeklés
Fordította : Lukács Laura
Kiadó : Ulpius-ház
Recenzált kiadás éve : 2007
Terjedelme (oldalszám) : 351
100
Vidd hírét!
  •  
  •  
  •  

Nagyon apró betűs. Orromra biggyesztem a szemüvegem, és még úgy sem látom rendesen a sorokat. Tollat ragadok, narancsszínűt, a sarokba vésem a nevem. Moziplakát hirdeti a címoldalon a mozi színészeit. Vajon kik lehetnek ők a regényben, és mire gondolnak? Lapozok. Nagyon aprók a betűk; mondattá gabalyodnak a szavak, gubancokká a ki nem mondott, végig nem gondolt érzelmek.


Nem szeretném McEwan-t Austenhoz hasonlítani. Túlságosan egyszerű és divatos prognózisa lenne egy szerelmi történetnek. És már az első pár oldal elolvasása után tudom, hogy hamis. McEwan ugyan analizál, de soha nem mond ítéletet. Túlságosan képlékeny itt minden igazság. Meglehet, maga az ítélkezés felett ítélkezik.

A regény első része, lassú, aprólékosan kibontott hangulatok sorozata. A történet szereplői Cecelia, Briony, Robbie, a fülledt nyári hangulat, de maga a helyszín, a Tallis kúria is olyan részletesen van lefestve, mintha csak egy képen látnánk. McEwan nagyon hatásosan ír, szinte brillírozik a szavakkal, anélkül veszünk el a szereplők hétköznapi gondolataiban, hogy egy pillanatra is unatkoznánk. És persze ebben az analitikus, mindig más szemszögéből bemutatott világban szinte törvényszerű, hogy elvesszünk az érzések szövevényében. Vajon csak egyféleképpen értelmezhető a világ?

Már maga a szerelem is másként látszik Briony próbaterméből… Cecelia holmi önigazolásból leveti a ruháját a gyerekkori pajtás, Robbie előtt, és belemerül az impozáns Triton díszítette szökőkútba a megrepedt váza darabjaiért. Csillogó vízcseppek csorognak a bőrén, és a pillanat nemcsak az őt bámuló fiút ejti rabul. A regény mozdulatlansága törik szét a régi vázával együtt, előre jelezve valamiféle babonás balsejtelmet. Briony másképp értelmezi nővére szerelmét: már magát szerelembe esés pillanatát is kényszernek, a suta, balul sikerült szerelmi vallomást perverziónak, Cecelia és Robbie szenvedélyét erőszaknak véli. De vajon hibáztatható-e egy gyerek mindezért?
McEwan bámulatosan bontja ki szereplői jellemét, azt a pillanatot, ahol a gyermekkor már múlttá válik, azt a pillanatot, amikor az élet megtelik érzelmekkel, amikor az öregedés félelmet kelt bennünk. Briony felnőtté szeretne válni, de még tagadhatatlanul gyerek, tele fantáziával és világmegváltó tervekkel, és amikor úgy érzi, védelmébe veheti nővérét és unokatestvérét, a képzeletével kiszínezett valóságot igaznak hiszi, és el is mondja a hatóságnak.

A történet nem a szerelemről szól. Nem a romantikus vallomásokról, a parkban andalgásról, a szerelmesek civódásáról. Valami olyasmit mutat be, hogy az élet bonyolultabb annál, minthogy megérthessük. A szerelem összekuszálhat mindent, de mi magunk vagyunk, akik címkézünk, mi magunk ítéljük meg az embereket. Pedig minden gondolatunk csak benyomás, apró impresszió, képek és pillanatok szövedéke. Vajon elegendő-e a szerelem csupán, hogy túléljünk egy háborút? Létezik-e megbocsátás, igazi vezeklés a bűneinkért?

A könyv első részében bemutatott leírások darabossá válnak a regény második felében. Hiányoznak a fejezetcímek, egyszerűbbé válnak a mondatok. Gyere vissza, Cecelia utolsó mondatai visszhangzanak folyton Robbie fejében, miközben a visszavonuló katonákkal Dunkerque felé indul. S közben Briony vezeklésként ápolónőnek áll, hogy valamilyen módon megváltsa gyerekkori bűneit…

McEwan regénye nemcsak a nőknek szól. Úgy ír az érzelmekről, hogy nélkülözi a dagályos romantikát, úgy ír a háborúról, hogy megrettenti az olvasót, ugyanokkor úgy mutatja be konfliktusokat, hogy a történet még akkor sem engedi el az olvasót, miután becsukta a könyvet.
Meglehet, Robbie és Cecelia szerelme csupán apró betűs jegyzet a népszerű, nagy románcok mellett. Meglehet, pont ezért nagy. Hétköznapibb, ezért hihetőbb. (Jámbor Tamara)


Vidd hírét!
  •  
  •  
  •