Az ígéret: Obama első elnöki éve

Írta : Jonathan Alter
Eredeti cím : The Promise - President Obama, Year One
Eredeti kiadás : 2010
Magyar cím : Az ígéret - Obama első elnöki éve
Fordította : Hajdu András
Kiadó : Geopen Könyvkiadó
Recenzált kiadás éve : 2010
Terjedelme (oldalszám) : 616
100
Vidd hírét!
  •  
  •  

Jonathan Alter Chicagóban született, akárcsak Barack Obama; 1983 óta a Newsweek újságírója, elemzője és tudósítója az NBC News-nak, 1996 óta bedolgozik a tévéstársaság különböző csatornáinak, így rendre feltűnik az NBC, az MSNBC és a CNBC képernyőjén is. Első könyve 2006-ban jelent meg, ebben az USA 32. elnökének, Franklin Delano Roosevelt elnökségének az első 100 napjáról ír. A magyar olvasóközönség most ismerkedhet meg Jonathan Alterrel, a Geopen Kiadónak köszönhetően mi is kézbe vehetjük legújabb írását, Az ígéretet. Ez Obama első elnöki évét veszi nagyító alá.


Alter nagyon jól építi fel a könyvet. A beiktatásról csak a hetedik fejezetben beszél, az ezt megelőző hat fejezetben arról esik szó, miként vette át Obama az irányítást már a kampány alatt, hogyan gondolkodott a leköszönő republikánus kormány válság-megelőző (pontosabban csak bankszektor-mentő) csomagjáról, miként fordította a saját maga javára a TARP-ról (Trouble Asset Relief Program, azaz a bajba került banki eszközöket segítő program) szóló vita során a közvéleményt és még egyes republikánus politikusok véleményét is a Republikánus Párt jelöltjével, John McCainnel szemben. Obama már az átmeneti időszakban, még Bush elnök idejében hozzálátott a kormányalakításhoz; még a beiktatás előtt óriási lépéseket tett annak érdekében, hogy az első naptól kezdve teljes gőzzel haladhasson előre. Megnyerte a külügyminiszteri posztra Hillary Clintont, és ezzel két legyet ütött egy csapásra: a jobbját nyújtotta azon demokraták felé, akik a másik tábort (Clintont) támogatták a jelölés során, és bebiztosította azt, hogy az Egyesült Államokat a határokon túl egy népszerű, erre alkalmas személy képviselje.

Obama beiktatása történelmi pillanat volt az egész világ számára. Ez az a nap, ahogy Alter is fogalmaz, amely biztosan benne lesz a történelemkönyvekben még évszázadok múlva is. Az eskü helyszínét, a Capitoliumot főleg fekete rabszolgák építették; a tér, ahonnan több százezren nézték a helyszínen az ünnepséget, a 19. század elején rabszolgavásárok helyszíne volt; az USA alapítóinak és tizenkét elnökének (az összes elnök több mint egynegyedének) voltak rabszolgái – most pedig egy olyan ember készült letenni az elnöki esküt, akinek a felesége amerikai rabszolgák leszármazottja volt. Jonathan Alter nagyon hűen adja vissza annak a napnak a hangulatát: végigmegy a történelmi esemény fontosabb pontjain, a bakikat sem hagyja ki, és néhány egyszerű ember reakcióját is beleszövi. Egy 61 éves afroamerikai nő egy étteremből nézte végig a beiktatást; az ünnepség alatt szülei fényképét szorította melléhez, és egyre csak azt hajtogatta: „Mama, papa, megcsináltuk!”

Obama rögtön a beiktatást követően elakadt a republikánusok falában. A pártok feletti együttműködés lehetősége eleve kudarcra volt ítélve; az ellenzékiek bármit megvétóztak, amit a demokrata kormányzat át akart vinni. Alter külön fejezeteket szentel a gazdasági mentőcsomagok körüli vitáknak, részletekbe menően ecseteli az egyes törvények előkészítését, a szenátusi és képviselőházi buktatókat és azoknak okait. Afganisztán kérdését is alaposan körüljárja, részletezi azt, ahogyan Obama az afganisztáni jelenlét és csapaterősítés mellett döntött, újabb tízezreket küldve harcba, miközben az öttagú norvég Nobel-bizottság neki ítélte a Nobel-békedíjat. A Bush-kormány TARP-ja nem volt elégséges a gazdasági válság elkerülésére, legközelebb az autóipart kellett megmenteni egy csődtől. Amerikaiak milliói maradtak volna állás nélkül az amúgy is egyre növekvő munkanélküliségi mutatók mellett. Alter az elnöknek az autóipar megmentésére irányuló tevékenységével is foglalkozik.

Obama első elnöki évének vesszőparipája az egészségügy reformja volt. A közvetlen környezetében is megpróbálták lebeszélni arról, hogy ígéretéhez híven már az első évben nekilásson a reformcsomagnak, és évtizedek óta nem tapasztalt változtatásokat kényszerítsen rá a biztosítókra, de Obama hajthatatlan maradt, és ragaszkodott ahhoz, hogy ezt még az első évben véghez viszi. Alter ezt is rendesen kivesézi. A magyar olvasók többsége azt fogja mondani: sajnos, túlságosan is alaposan ír róla. Ha az ember nincs napirenden az amerikai belpolitikával, nem ismeri az amúgy is zavaros kapcsolati rendszert, alá- és fölérendeltségi viszonyokat, az egyes területek, például az egészségügy működési elveit, akkor nagyon gyorsan bele fog zavarodni az egészségüggyel foglalkozó részekbe. Hiába használ a szerző lábjegyzeteket, hiába a sok magyarázat az amúgy tökéletes munkát végző szerkesztő és fordító részéről, ez azért nem az a téma, amiről mi, magyarok is minden nap hallunk a híradóban, olvasunk az újságban. Afganisztán kérdése például sokkal érthetőbb.

Nem kerülheti el az olvasó figyelmét a Franklin Delano Roosevelt-párhuzam. Az USA 32. elnöke minden idők egyik – ha nem a – legnépszerűbb elnöke volt, 1933-tól haláláig töltötte be ezt a tisztséget, egyedülálló módon négyszer választották meg. Sokan úgy vélik, hogy a második világháború nélkül is az USA egyik legkiemelkedőbb politikusa volt. Szinte nincs olyan fejezete a 616 oldalas könyvnek, amelyben nem találnánk valamilyen utalást FDR-re, azaz Rooseveltre. A folytonos párhuzam két dologgal magyarázható: a 2009-es körülmények valóban hasonlóak voltak Roosevelt korához. Akkor egy gazdasági válság után kellett talpra állítani az országot, most egy hasonló méretű válság fenyegetését kellett kivédeni, s Obama több alkalommal nyúlt olyan módszerekhez, amelyek közel nyolc évtizede hatásosnak bizonyultak. Az FDR-Obama párhuzam másik magyarázata az, hogy Alter már írt egy hasonló témájú könyvet az USA 32. elnökéről, Rooseveltről, illetve annak első elnöki évéről, így kézenfekvő volt összehasonlítani a két elnökséget.

Alter a helyenként túlrészletezett munka ellenére is tökéletes képet adott, de nem csak Barack Obamáról és elnökségének első évéről, hanem az őt körülvevő stábról, közvetlen munkatársairól és tanácsadóiról is. A könyvből mindvégig azt süt vissza, hogy a szerző, a tárgyilagos elemzés mellett, szurkol az Egyesült Államok első színesbőrű elnökének. Rávilágít néhány hibájára is, de legtöbbször kiemeli érdemeit, forradalmian új törekvéseit, a hagyományokkal bátran szakító lépéseit. Ha hozzáértő, az amerikai belpolitikával is napirenden lévő olvasó veszi a kezébe a könyvet, az százszázalékig elégedett lesz Jonathan Alter könyvével. Másnak többé-kevésbé nehéz olvasmány lesz Az ígéret, de Obamára holnaptól feltehetően úgy tekint, mint egy erős kezű, határozott, de szimpatikus emberre.


Vidd hírét!
  •  
  •