Wolf Haas: Jöjj, édes halál!

Írta : Wolf Haas
Eredeti cím : Komm, süsser Tod
Eredeti kiadás : 1998
Magyar cím : Jöjj, édes halál!
Fordította : Bán Zoltán András
Kiadó : Scolar Kiadó
Recenzált kiadás éve : 2010
Terjedelme (oldalszám) : 233
70
Vidd hírét!
  •  
  •  
  •  

Brenner nyomozó folytatja a nyomozást, bár ezúttal akaratán kívül csöppen bele a detektívesdibe. Brenner ugyanis felhagy magánnyomozói ténykedéseivel, beleun az ezzel járó tevékenységekbe, a tevékenységgel járó veszélyekbe, a folyamatos vándorlásba. Nyugalmasabb életre vágyik, így a fővárosba, Bécsbe költözik. Csak nem sejti, hogy szokványosnak tűnő mindennapjaiba fog beférkőzni a múltja, és nem menekülhet egy jó kis gyilkosság-sorozat felgöngyölítése elől.


Milyen munkát tudunk elképzelni Brennernek az izgalmas és adrenalin növelő nyomozások után? Brenner bizony mentősnek áll. Sofőrként teljesít szolgálatot a Keresztes Mentősöknél, betegeket szállít korháztól otthonokig, otthonoktól korházig. És hogy miért pont mentős? Az előző rész bizony választ ad a kérdésre. Érdemes tehát elolvasni.

Munkája teljesen kielégítő, kiváló a bérezése, kényelmes szolgálati lakás áll rendelkezésére, látszólag elérte, amit szeretett volna. Azonban nem számolt a mentős konkurenciával, a Mentőszövetséggel. Eredeti foglalkozásából adódóan, főnöke megkéri, hogy járjon kicsit utána a vetélytársnak, mert gyaníthatóan lehallgatják őket, számos fuvart orozva így el előlük. Nem nagy lelkesedéssel, de mégis nekilát Brenner a megbízás teljesítésének. S ezzel meg is indulnak a bonyodalmak: kettős gyilkosságtól, kollega halálán át, fájdalmas bordatörési körülményekig, volt barátnő felbukkanásáig sorban zajlanak és bonyolódnak az események, s mindezek olyan köntösbe bújtatva, amelytől hangosan felnevetünk, újra olvasunk egy-egy frázist, ízlelgetjük, és újra nevetünk vagy esetleg elfintorodunk egy gyilkossági körülmény részletes tárgyalásánál. Elfintorodni elfintorodhatunk, de hogy nem hatódunk meg az egészen biztos. Ahogy Haastól megszokhattuk, nem érzeleg, nem szól szívhez, nem sajnálkozik, egyszerűen csak közöl. De még hogy. Az elbeszélő flegmatikus már-már lekezelő stílusa mégis szimpatikus. Olyan hidegvérrel közli a halál tényét, hogy csak pislogunk, nincs dráma, hűhó, helyette morbid, cinikus közlés és véres, fekete humor. Úgy ír a hullaégetésről, hullamosásról, hogy kénytelen vagy mosolyogni.

Ugyanakkor bepillantást nyerhetünk a mentős család unalmas, megszokott napjaiba, munkakörülményeibe is. Ilyen életbevágóan fontos munka is lehet rutinszerű, sablonos. Roppant érdekes, ahogy próbálják feldobni mindennapjaikat, azon versenyezve, hogy egy adott sürgősségi vagy nem sürgősségi esethez kimenve, hány piroson tudnak keresztül hajtani. Ha zöldet jelez a lámpa, akkor már nem is érdekes az egész. Rekordot döntenek a sebességhatárok feszegetésével is. Az egész sztorit átlengi az utolérhetetlen humor, meghökkentő beszólások általi különös hangulat és a kíváncsiság, hogy mégis ki áll a gyilkosságok hátterében és miért?

Nagyon szerethető kis regény ez, Wolf Haas zseniálisan szövi a morbiditás fonalát, érdekes kis történetet fabrikálva a mentősök mindennapjai köré. Mindenesetre ne lepődjünk meg, ha ezek után változik egy hangyányit a mentősökről kialakított képünk.


Vidd hírét!
  •  
  •  
  •