Illyés Gyula: a “puszta népének” fia

Vidd hírét!
  •  
  •  
  •  

A költő, író, drámaíró, műfordító, lapszerkesztő, Illés Gyula néven szüleletett, 1902. november 2-án a Tolna megyei Felsőrácegrespusztán. Apja római katolikus vallású, parasztdinasztia leszármazottja volt, foglalkozását tekintve gépész. Anyja református családban nevelkedett. Két nagyobb testvérével, Ferenccel és Klárával a mezítlábas gyerekek, boldog és gondtalan mindennapjait élték. A puszták vidéke, a falusi környezetben eltöltött idő, az esténként cselédektől halott népmesék, mondák, népdalok, meghatározó élményt jelentettek az író, költő életében, munkásságában és gondolkodásában egyaránt. Tíz éves koráig, még a környező falvakba is ritkán járt.


A kisdiák Illést a számok világa kevésbé vonzotta, annál inkább az irodalom, írás és az olvasás.  Édesanyja hatására és ösztönzésére rengeteget olvasott, megismerkedett Rákóczi, Kossuth és Petőfi nevével. S bár apja kocsmárosnak szánta fiait, végül mégis a legkisebb fiút a dombóvári főgimnáziumba íratják. Nem töltött sok időt a gimnáziumban, ahol nem is érezte jól magát. Csúfolták tájszólása miatt, képességeit nem becsülték. Végül a háború kitörése után, a bonyhádi főgimnáziumában folytatta tanulmányait. A kellemes közegben remekül feltalálta magát. Rendszeres szereplője volt szavalóversenyeknek, rendszeresen írt verseket, hegedülni tanult.

A szülők megromlott házassága után, az anya és a tizennégy éves Gyula (Ferenc testvére korán meghalt, nővére apai nagynénjénél nevelkedett) Budapestre költöztek. A háború utáni állapotok, a nyomor és annak testközelbeli megtapasztalása mély nyomot hagytak az ifjúban. A gimnázium elvégzése után, felsőkereskedelmi iskolában tanult tovább. Itt felfigyeltek tehetségére, gondolkodásmódjára. Megismerkedett Kassák Lajos költészetével és munkájával, aki szívesen fogadta írásait. Tanulmányait francia-magyar szakon folytatta a Budapesti Tudományegyetemen. Politikai tevékenységei miatt, emigrálni kényszerül, így került Bécsbe, Berlinbe, Luxemburgba. Végül Párizsban kötött ki. Dolgozott bányászként, nyelvtanárként, kikötő munkásként és könyvkötőként is, de úgy, hogy egy ideig még a híres neves Sorbonnon is hallgatott szociológiát, irodalmat, filozófiát. Kitűnően beszélt franciául, mindenféle akcentus nélkül. Hat év után hatalmas európai műveltségre szert téve tért haza, hogy üzenetét átadhassa a népnek. A már Illyés néven publikáló szerzőre lecsapott a Nyugat, élén Babits Mihállyal, kinek halála után ő lesz a főszerkesztője, bár a lapnak a „Magyar Csillag”-ra változik címe. Szoros barátságot ápolt József Attilával és nemzedéke több jeles tagjával. Hamarosan az ország ünnepelt költője, sikeres könyvek és nem utolsó sorban színdarabok szerzője lesz, akit négy ízben is Baumgartner-díjjal jutalmaznak.

Prózaírói énje, viszonylag későn, a harmincas éveiben tör felszínre. Megírja Oroszország című útirajzát, a Puszták népe című szociográfiáját, majd a Petőfi-monográfiáját. Kora tavasz című regénye az 1918-19-i forrongó kort idézi. A Hunok Párisban regénye egy személyiségrajz, korkép, eseménytörténeti és nagyszabású szellemi korrajz is. A műfajilag is eredeti Kháron ladikján című esszéregénye szembetekintés az élet mulandóságával. Az Ebéd a kastélyban, a Beatrice apródjai és a befejezetlen A Szentlélek karavánja műveiben visszatér önéletrajzi alkotásainak világához.

Költői és írói munkája mellett, nagyszerű színpadi szerző is volt. Szatirikus vígjátékai, mint például a Tű foka vagy a Tűvétevők mind kitűnő alkotások. Legjobb drámája azonban egy remek újrafeldolgozás A kegyenc. A zsarnoki uralom és a zsarnok kiszolgálása igencsak modern tragédiája. A különcben az előző mű eredeti szerzőjéről emlékezik meg.

Munkásságát számos díjjal jutalmazták, többek között Kossuth-díjjal is. A nagyszerű és elismert költő, író, drámaíró, a „puszták népének” fia 1983. április 15-én hunyt el Budapesten.


Vidd hírét!
  •  
  •  
  •