Öt kedvenc könyv: Nagy István

Vidd hírét!
  •  
  •  

Általában mennyit olvas?


Sajnos sokkal kevesebbet olvasok, mint amennyit szeretnék, pontosabban nem azt olvasom, amit szeretek, helyette, a munkámból fakadóan újságot, törvényeket, szakszövegeket, pedig a kedvenc műfajaim – merthogy több is van – a történelmi regény, a nyelvi tanulmányok, ezotéria, dráma és vers.

Mit olvas éppen most?

Most éppen az új munkatörvénykönyvet olvasom muszájból, pedig otthon várnak rám Székely János drámái meg Virág György frissen megjelent Naplója.

Ki a kedvenc szerzője?

Kedvenc szerzőm József Attila. Ez kamaszkori szerelem, és életem különböző korszakaiban vissza-visszatérek hozzá növekvő csodálattal.

Legkedvesebb öt könyve?

Ez a legnehezebb: felsorolni a számomra legkedvesebb öt könyvet. Biztos lesznek olyanok amelyek most megbántódnak, de 52 év távlatából visszaemlékezve ez az öt hagyta a legmélyebb vagy a legkellemesebb élményt bennebb:

Gabriel Garcia Marquez: Száz év magány
Ebből a szürrealista regényből akkora ősenergiát éreztem áramlani olvasás közben, hogy először gondoltam arra: a szavaknak valóban mágikus hatásuk van, csak mára elkoptattuk a jelentésüket, megfosztottuk méltóságuktól, és hitetlenekként elfordultunk tőlük. Ők meg mitőlünk. De egy nagymester tollából dicsfénytől ragyogva jönnek elő és lenyűgöznek minket. Talán sosem volt olyan erőteljes élet-élményem olvasás közben, mint amikor Marquez alakjai törtek elő a Macondo-környéki dzsungel vagy az ültetvények mélyéről, és körülvettek, a nyakamba lihegtek, láttam és éreztem őket magam körül. Éppen ezért okozott katartikus élményt a sorsuk a könyv végén.

Franz Werfel: A Musza Dag negyven napja
Első könyvem volt amelyet 700-800 oldalas terjedelme ellenére szószerint együltemben (fektemben) olvastam ki, és utána másfél napig aludtam nyomasztó álmoktól gyötörve. Viszonylag fiatalon, ezen könyvben találkoztam először, és oly mellebeverő módon a történelmi igazságtalanság jelenségével, és nem csak mint örmény ősök leszármazottja éreztem még hetekig a tehetetlen düh, elkeseredés okozta keserű ízt a torkomban.

Mihail Bulgakov: A Mester és Margarita
Viszonylag már éretten találkoztam e művel, amikor  az ember már belekóstolt a társadalmi-politikai élet fintort okozó levesébe, kapcsolatba került a hit-vallás-ateizmus Bermuda-háromszögével, de még él benne a nagymama hangján közvetített tündérmesék valósága is, és ficánkoló fantáziája elhiteti vele, hogy igenis, van a valóságon túl egy másik valóság. Ezeket a metafizikai virtuális érzékeimet elégítette ki tökéletesen ez a mágikus regény, és feltett szándékom, hogy vén fejjel újraolvasom.

Mika Waltari: Az emberiség ellenségei
Fiatal színészként egy csapatos, zajos nyaralás közben, a társaság általános megrökönyödésére, egy gyönyörű tóparton, fürdést, horgászást, kirándulást és sütés-főzést mellőzve faltam a sorokat egy közel 1000 oldalas kötetből. Még éjjel, zseblámpafénynél is böngésztem a közös hálóban. Nem csoda, hiszen a remek krimiszerzőként is számontartott Waltari kalandregényeket leköröző izgalmas, fordulatos stílusban, ugyanakkor lenyűgözően alapos és részletekbe menő tárgyismerettel tárta elém Claudiusz és Néró birodalmi központjának életét egy római katona egyes szám, első személyben zajló elbeszélésében. Minutus, a kisember, az antihős, és az antik idők tanúja bevezetett engem, a XX. század emberét az ókori Róma mindennapjaiba, a császári palotáktól a legordasabb lupanariumokig, végül pedig váratlanul Jézus személyes ismerősévé tett. Mert Mika Waltari a történelmi regényeiben tudatosan mindég egy olyan sorsfordító eseményét veszi górcső alá az emberiségnek, mint amelyik a kereszténység megjelenése és kifejlődése, illetve az ókori Római Birodalom összeomlása volt.

Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk
Nem lennék hű gyermeki önmagamhoz, ha nem venném be a sorba ezt a remekművet, amely nemcsak első zokogásban oldódó, katartikus, irodalmi élményemet okozta, hanem azt a mérhetetlen hiányérzetet is, hogy ha véget ért a könyv, véget ért a világ is, valami meghalt, és nem érdemes nélküle tovább élni. Nem lennék hű ugyanakkor magyarságomhoz  sem, hogyha a felsorolásba a latinamerikai, orosz, német és finn írók alkotásai közé, utolsónak, éppen csattanóként nem egy magyar íróóriás egyedülállóan zseniális művét emelném be. Ez a mű tanított engem és sok generációt előttem, utánam szeretni a grundot – a hazát, és meghalni érte, ha kell, szeretni a gitt-egyletet – a népemet, és nem sajnálni tőle semmilyen áldozatot, végül pedig kitörölhetetlenül belémoltotta a mindenek feletti becsület parancsát.


Vidd hírét!
  •  
  •