Sőt mi több, felmerült bennem a kérdés, miközben lapozgattam a könyvet, hogy vajon ez az egész regény egy nagy vicc? Hogyan? Akkor most mi van? Az író nem is gondolja komolyan talán? Pedig valószínűleg komolyan gondolja. Nagyon is. És akkor már itt is a másik kérdés: de hát akkor ilyen egy háború? Igen, tudom még nem is mondtam, hogy milyen. De ami késik nem múlik…
Szóval a könyv néhány évvel a háború előtti időkbe varázsol, mintegy megteremtve a kezdő hangulatot ilyen háttér információk birtokában. Egészen pontosan 1934-et írunk és június 30. van, a „hosszú kések éjszakája”. Hitler összeesküvés vádjával leszámol több száz emberével, kik mégis a Führer nevével a szájukon hallnak meg. Valóban összeesküvők voltak? Itt elindul a cselekmény mellékága és sokáig bepillanthatunk az SS, Himmler, Eicke és Göring mindennapjaiba. Árulás, cselszövés, ármánykodás, ezek a legtalálóbb kifejezések. S ezekre az emberekre, eseményekre, tervekre épült az egész háború. Ez a háttér azonnal megteremti az ellentétet az egyszerű harcoló katona és imádott vezetője közt. Azonban az itt megemlített történetek gyakran nem függnek össze, egyenként érdekesek, valahogy mégsem értettem pontos céljukat. Sokszor odavarázsolta a harctér és az otthon ellentétét, a háborúban vakon hívő katonák és vezetők közti különbséget, mégis szétesettnek tűnnek számomra.
A másik oldalon Sztálingrád ostrománál harcolhatunk együtt Portával, Picivel, Papával, a Légióssal és a többiekkel. Elindul a hajsza. A fegyver és az életed. Harcolni, csak harcolni… a győzelemért, különben meghalsz. Meghátrálás nincs. Harcolni az utolsó emberig. Egy rossz szó Hitlerről és vár a kivégzőosztag, egy lépés hátra és jön a golyó a fejedbe… egy lépés előre és jön az orosz a nyakadnak. Hideg, élelemhiány, felszereléshiány. Dübörgő tankok által széttrancsírozott emberek, „húspogácsák”, szétszóródott végtagok és belsőségek. Égő hús szaga terjeng.
De ebben a nyomasztó és elviselhetetlen környezetben kitűnik a főszereplők lazasága és érzéketlensége. Olykor elmondják, hogy „ó, be’ rossz is a háború”, ám a magatartásuk teljesen másról árulkodik. Nagyokat röhögnek, kártyáznak és isznak. Akárcsak egy kerti partin, ugratják egymást. Poénokkal, szóviccekkel tűzdelt az egész szöveg… de ezen mégsem lehet nevetni. Az egyik oldalon még vér folyik és fullasztó a hangulat, a másikon mintha egy buliban találnánk magunkat.
Ismételten felteszem a kérdést: vajon ilyen egy háború? Őszintén, nem tudom, nem tapasztaltam és nem is szeretném, azonban úgy hiszem, hogy nem ilyen. Itt valami nem áll össze, egyszerűen nem fér meg a fejembe, hogy lehet mulatni emberi tetemek közt… Bármilyen is legyen az élet a fronton, a könyvben valami hiba van, legalábbis számomra. Nem nyerte el túlzottan a tetszésem, mégis adott egy bizonyos képet a második világháború koncepciójáról. A valós személyekről szóló részek legfőképp.