A lány, aki a tűzzel játszik

Írta : Stieg Larsson
Eredeti cím : Flickan Som Lekte Med Elden
Eredeti kiadás : 2006
Magyar cím : A lány, aki a tűzzel játszik
Fordította : Torma Péter
Kiadó : Animus Kiadó
Recenzált kiadás éve : 2009
Terjedelme (oldalszám) : 527
90
Vidd hírét!
  •  
  •  
  •  
  •  

Kezdem azzal, hogy megvédem a néhai Stieg Larsson második regényét, a Millenium trilógia második kötetét, hiszen az interneten jelentek meg elmarasztaló kritikák is. Igaz ugyan, hogy a második (és a harmadik) részt nem ugyanaz a személy fordította, mint az elsőt, de ez nem von le semmi érzékelhetőt a mű értékéből. Mint kriminek, ennek is megvannak a maga kis hibái, de nekem teljes egészében tetszett. A baj ott lehet, hogy sokan nagy elvárásokkal telve veszik a kezükbe a Millenium trilógiát, hiszen egy olyan könyvről beszélünk, amelynek a hamradik része még 2011 május végén is a New York Times sikerlistájának élmezőnyében van (jelen cikk írásakor éppen a tizedik), és 52 hete tartja magát a legnépszerűbb könyvek között. Sokan ennek tükrében valami megváltást várnak a regénytől – pedig csak egy zseniális stílusban megírt krimi. Még csak nem is az a hagyományos értelemben vett skandináv krimi, amit Larssonnal párhuzamosan Camilla Läckberg, Jo Nesbø és társaik teremtettek meg. Más.


Stockholm nyugalmát egy hidegvérrel elkövetett kettős gyilkosság zavarja meg: az áldozatok Dag Svensson újságíró és Mia Johansson, az élettársa. A saját lakásukban lőtték fejbe, egyetlen lövés végzett velük. A gyilkos nem vitt el semmit a lakásból, úgy tűnik, hogy leszámolás történt. Éppen ez a bökkenő: Svenssonnak és Johanssonnak nem voltak ellenségeik, de Blomkvist sejti, hogy mi állhat a háttérben. Svensson a kelet-európai prostituáltakat kihasználó üzletemberekről, ügyészekről, bírókról, rendőrökről és politikusokról készült könyvet és cikksorozatot írni a Millenium számára, és elképzelhető, hogy valakinek ez sértette az érdekeit. A helyszínen megtalálják a gyilkos fegyvert is, rajta Lisbeth Salander ujjlenyomataival. A gyanú egyből ráterelődik. Amikor kiderül, hogy a fegyver a papírok szerint Salander gyámjáé, és az ügyvédet szintén holtan találják a lakásán, egész Svédország az antiszociális, tetovált lányt kezdi keresni. Csak Blomkvist és Armanszkij, a lány egykori munkaadója érzi úgy, hogy a fiatal lányt megilleti az ártatlanság vélelme, hiába mutat minden jel arra, hogy Lisbeth egyszerűen bekattant, és mértéktelen vérengzést végzett Stockholmban. Blomkvist (Lisbeth segítségével) hamarosan rábukkan egy névre is: Zala lehet a kulcs a rejtély megoldásához. De ki az a Zala? És miért nincs nyoma sehol ennek a személynek?

Larsson már az első részben is hozzászoktatott ahhoz, hogy mindent szinte Ádámról és Éváról kezd, teszi mindezt úgy, hogy közben nem únja meg az olvasó a mesélést. Teszi mindezt azért, hogy mindenki képben legyen, hogy mi miért történik. Ennek ellenére adott pillanatban képes olyan szinten elrejteni egy mozaikot az olvasó elől, hogy – noha a kezdetektől be voltunk avatva a részletekbe –, egy annyiból mégis kimaradunk, ami elég ahhoz, hogy ne lássuk a megoldást. A regény sem az előző bekezdésben említett gyilkossággal kezdődik, minderre a 180. oldalon kerül sor, és ez már közel van a vaskos kötet feléhez. De az első 180 oldal sem unalmas – mintegy felkészít arra, ami történni fog, a gyilkosság mégis meglepetésként ér.

A Millenium trilógia második része témaválasztásban nem távolodik messzire az elsőtől. Abban egy beteg sorozatgyilkos volt a főgonosz, aki az apjától örökölte nőgyülöletét, és örömét lelte abban, ha nőket alázhatott, kínozhatott és gyilkohatott. A második részben ez csak annyiban változik, hogy az elkövetők üzletszerűen kínoznak nőket (értsd: prostitúcióra kényszerítik), és a főgonosz itt nem egy személy, hanem maga a svéd szervezett bűnözés; a hajsza igazából nem egy vagy több elkövető ellen folyik, Blomkvist, a két áldozat munkáját folytatva azt próbálja felfedni, hogy a szervezett bűnözés milyen szinten olvadt egybe a magas biztonságpolitikai érdekeket őrző körökkel.

Én úgy éreztem, hogy Stieg Larsson regényére kevésbé érvényes az, amitől sokan annyira különösnek találják a skandináv krimiket: nála az éles társadalomkritika elmarad, bár a hideg és rideg Stockholm itt is átsüt a sorok között. Blomkvistnek ugyan egész laza felfogása van az élettársi viszonyról, és társa is akad ebben: Erika, a társtulajdonos a Milleniumtól. A többiekre viszont már nem ez a jellemző, és Salander csak megerősíti mindazt, amit az utóbbi évtizedben a skandináv regényeknek köszönhetően elképzeltünk az északiakról.

 


Vidd hírét!
  •  
  •  
  •  
  •