Amikor először kézbe veszed, csak ámulsz a képeken, forgatod és szagolgatod a friss nyomdafesték illatát. Elveszel az illusztrációk részleteiben, amelyek külön-külön is megállják a helyüket. A képek sorozata önmagában megteremti a mű hangulatát. Borsódzik a hátad, mert van valami sejtelmesség benne. Amikor még mindig nem teltél be a nézegetéssel, de már irtó kíváncsi vagy, miről is van szó, nekikezdesz olvasni. Lassan rájössz, hogy ez nem csak titokzatos, de vicces is.
Egy darabig szokványos mesének tűnik, ahol a kisgyerek a fantáziája szülte szörnyekkel és hősökkel küzd. Lucy ugyanis teljesen biztos abban, hogy a házuk falában farkasok élnek. A szülei azonban nem hisznek neki. Az olvasó sem hisz neki egészen addig, amíg hupsz! a farkasok kijönnek a falból… A család menekül, hisz a farkasok kijöttek a falból. Ez a legtermészetesebb dolog, hogy a farkasok kijöhetnek a falból és akkor, ugyebár menekülni kell. A mese ezen a ponton változik át egy abszurd és groteszk történetté. A család el kezd tanakodni mitévők legyenek, ironikus szereplőkké válnak, Lucy főhősnőnk kivételével, aki felnőttebb a felnőttnél, vagyis gyerek. Lucy visszaoson a veszélyzónává nyilvánított házba kedvenc játékáért és nini, újabb fordulat…
Közben a farkasok nevetségesen emberiek, még vicsorgó képükkel is a legbutább dolgokat művelik el, s egyben úgy is viselkednek, mint a család. Felveszik szokásaikat, azonosulnak mindennapjaikkal. Egy rövid időre elrabolják életüket és itt akár szimbolikus jelentéssel is bírhatnak. Mert a rossz szokások egy darabig a „falból lesnek ránk” és ha nem vesszük észre, szépen lassan beköltöznek az életünkbe, uralkodnak rajtunk… De a rossz szokások és a farkasok is eltűnhetnek…
A műben többféle olvasat érvényesül. Olvashatjuk gyerekszemmel, amikor tényleg félünk az ordasoktól; vagy olvashatjuk „nagy gyerekként”, jókat nevethetünk, megcsodáljuk a történetet illusztráló műalkotásokat, hagyjuk, hogy elragadjon a könyv hangulata. A fantasy regényekben egy tarka díszletet borítanak világunkra, és annak a színfalai közt mozognak a szereplők. Itt inkább egy tükröt láthatunk, melyben a dolgok más formában köszönnek vissza. A tükörben lehetséges az , ami egyébként nem. Ez a görbe tükör leginkább a bensőnket vetíti ki, a fantáziánkat képezi le.
Gaiman és McKean nem először dolgoznak együtt. Az Angliában élő 51 éves író, költő, újságíró már számos képregényt és gyerekkönyvet publikált, nem egyszer McKean munkáival tarkítva. Kedvelt stílusa a fantasy, és jó pár díjat bezsebelt már alkotásaival. Csillagpor c. könyvéből film is készült. Azt, hogy hogyan nem tudom, de mindenesetre jól kifundálták ezt a kis történetet. Tényleg megéri a pénzét, ezt garantálom!