A. L. Kennedy: Day háborúja

Írta : A. L. Kennedy
Eredeti cím : Day
Eredeti kiadás : 2007
Magyar cím : Day háborúja
Fordította : Mesterházi Mónika
Kiadó : Geopen Kiadó
Recenzált kiadás éve : 2010
Terjedelme (oldalszám) : 353
100
Vidd hírét!
  •  
  •  
  •  

Alfred F. Day 17 évesen csatlakozik a brit légierőhöz, és még gyerek, amikor megtanítják arra, hogyan kell puszta kézzel ölni. A családja helyett a bajtársak lesznek a családtagok, akikkel napról napra élik meg a háborút. Day őrmester egy Lancaster bombázó toronylövészeként vesz részt az idegtépő bevetéseken, ahol Németország fölé repülve szórják a halált. Nincs értelme, ők is tudják. Ugyanazt a halált szórják a németek is Londonra, és éppen egy légiriadó alatt, egy óvóhelyen ismeri meg Joyce-t, a fiatal nőt. Onnantól csak két dolog élteti: a Joyce iránti érzelmek és a bajtársak. Tudjuk, ők a családja. Ha ez a kettő elveszik, minden elveszik. Másnak már nincs értelme.


Alison Louise Kennedy prózája a csontokig vagy a szívig hatol – attól függően, hogy éppen miről ír. A fenti bekezdésben megpróbáltam néhány mondatban összefoglalni azt, hogy miről szól a Day háborúja, de a cselekmény nem lineáris a regényben, Day-jel mint világháborús veteránnal ismerkedünk meg a regény elején, aki huszonöt évesen (!) már túl van azokon a második világégés borzalmain, és csak az Isten a megmondhatója annak, hogyan volt képes ép ésszel túlélni az egészet. 1949-ben járunk, Németországban, ahol Day egy mű-hadifogolytáborban statisztaként vesz részt egy háborús film forgatásán. A háborús emlékek ekkor törnek a felszínre, sok mindent csak most, a forgatás helyszínén enged a felszínre.

A. L. Kennedy nagyszerűen érzékelteti az emlékek ilyenszerű felszínre való törését. Az elbeszélés többrétegű és bonyolult, gyakran, de nagyon finoman változnak az idősíkok és a nézőpont. Day történetét hol egyes szám harmadik személyben, hol egyes szám első személyt használ, hol pedig egyes szám második személyben mesél. Hogy is van ez? Helyenként kívülállóként látjuk Day őrmestert, máshol az egyes szám első személynek köszönhetően valósággal a bőrébe bújhatunk – az egyes szám második személy pedig az önmagával való vívódásait hozza felszínre. A szöveg nem egyszerű ebből kifolyólag, van olyan is, hogy a nézőpont egy bekezdésen belül változik meg, de a skót írónő (és a fordító!) remek munkát végeztek, a szöveg tényleg a csontig hatol. Vagy a szívig. Attól függ, hogy miről ír.

A csontig, ha a háború borzalmait eleveníti fel. Úgy jelenik meg az olvasó szeme előtt a porig bombázott London vagy a lángtengerbe borított Ruhr-völgye, hogy közben nincs a hagyományos értelemben vett tájleírás. Gyakorlatilag csak kivilágít a sorok közül. Megragad az az idegtépő érzés, amely végigkíséri Day-t a bevetések során: az őrmester érzéseit szinte magunkénak érezzük. Bárcsak ez lenne az utolsó; bárcsak ne kellene lángba borítanunk odalent mindent; bárcsak ne kellene holnap újra erre röpülni, és látni, hogy minden szétolvadt a lángtenger nyomán, még most is folyik, mint a láva, és nem maradt élet utána; ha nem tudnám, hogy ezt én tettem; ha mindannyian szerencsésen visszaérnénk; ha véget érne ez az egész.

Vagy a szívig hatol, amikor arról ír, ahogyan Day Joyce-ra gondol, amikor vele találkozik, vagy csak arra vár, hogy találkozhassanak, és elborítják az érzelmek. Amikor a levelekről ír, amelyeket tőle kapott. Egy nő, akinek a férjéről adott pillanatban már nem jön hír a keleti frontról. Egy nő, aki a férje helyett Day-be kapaszkodik, aggódik érte, ír neki. Egy nő, aki ezekben a vérzivataros időkben talán egy napon már Day-ről sem kap többé hírt – és akkor mit tehet? Két férfira vár, mert egyikről sem tud konkrétan semmit? Annyira szép, hogy belefájdul az ember szíve.

A Day háborúja a skót írónő hetedik regénye. A magyar olvasók korábban már megismerhették a szerzőt a Hát boldog vagyok című regényével, az volt a második. A Day háborúját 2007-ben írta, és még ugyanabban az évben elnyerte vele a Costa Book Év Könyve díjat. Köszönet a Geopen Kiadónak azért, amiért ezt a könyvet elhozta Magyarországra is. Ha nem teszik, az megbocsáthatatlan bűn lett volna!

 


Vidd hírét!
  •  
  •  
  •