George R. R. Martin, A tűz és jég dala regénysorozatának szerzője kiborult, amikor megtudta, hogy az Amazon egyik alkalmazottja Németországban idő előtt kiszállított 180 példányt az ötödik kötetből. A Sárkányok tánca hivatalosan július 12-én, kedden jelenik meg, és a kiadó meg a szerző nagy titokban tartották a regény cselekményét – a németországi Amazon egy alkalmazottja azonban 180 példányt kézbesített az olvasóknak, és az internetes fórumok megteltek spoilerekkel.
„Egyáltalán nem örülök ennek. A kiadóm tombol. Ha megtudjuk, hogy ki a felelős ezért, kardélre tűzzük a fejét” – írta Martin a saját blogján. Az író úgy tudja, hogy néhány másik könyvforgalmazó is azt tervezi, hogy idő előtt árulni kezi a sorozat ötödik részét, az Amazon hibáját használva mentségként. Martin óva inti ettől a kereskedőket, és arra kér mindenkit, ha korábban kiszállított, eladott példányról hallanak, értesítsék őt személyen minél hamarabb.
Martin kiadója, a Voyager Books felhívást intézett a sorozat rajongóihoz, hogy az elkövetkező hétben inkább kerüljék azokat a weboldalakat, ahol George Martinról és A tűz és a jég daláról írnak, hogy lehetőleg ne akadjon spoiler a szemük elé. Ugyanakkor arra kérik azt a 180 szerencsés olvasót, akik az Amazon hibájának köszönhetően hamarabb elolvashatták az ötödik epizódot, hogy tartóztassák magukat, és ne szivárogtassanak ki semmilyen információt a különböző fórumokon a regényről. George Martin bízik abban, hogy az a 180 ember nem fog ilyent tenni, de azt mondja, hogy mindenhol akadnak olyan balfácánok, akik nem képesek tartani a szájukat. A kiadó a felhívásban azt is írja, hogy minden szükséges intézkedést megtettek annak érdekében, hogy ne történjen több időelőtti kiszállítás – ezzel ellentétben az író blogjának olvasói úgy tudják, hogy Németországban már olyan üzlet is van, ahol a kirakatban is megtalálható a Sárkányok tánca.
A tűz és jég dalát Martin 1991-ben kezdte írni. Az első rész 1996-ban jelent meg, nálunk 2003-ban adták ki az első kötet fordítását. Magyarországon az Alexandra Kiadó gondozza a sorozatot, a magyar olvasók most az ötödik részt várják. Martin eredetileg trilógiának szánta a történetet, de már hét kötetnél tart a terv. A könyvek mellett három előzmény novella is létezik, illetve a könyvek részleteiből álló további novellák, melyek egyike Hugo-díjat nyert. A könyvsorozatot eddig több mint húsz nyelvre fordították le, világszerte 7 millió példányt adtak el belőle. A Jég és Tűz dala története egy kitalált világban játszódik, a karakterek többsége ember, ám a sorozat előrehaladtával további, a világ népe által rég kihaltnak vélt fajok is megjelennek. A sorozat méltatói azt mondják, hogy Tolkien óta alig született történet, amely ennyire rabul ejtené egy egész nemzedék képzeletét.
A sorozatnak sok rajongója van, és ehhez nagy mértékben hozzájárult az HBO által készített tévésorozat is. A Trónok harca 2011 április 17-én mutatkozott be a csatorna képernyőjén, az eredetileg egy évadosra tervezett sorozat nyitóepizódja óriási sikert aratott. Két nappal később az HBO bejelentette, hogy megújították a szerződést az alkotókkal, és készítenek második sorozatot is a képernyőkre.