Portré: Dean R. Koontz

Vidd hírét!
  •  
  •  
  •  

Dean R. Koontz 1945. július 9-én született a pennsylvaniai Everett-ben. Bedford közelében, szegény családban nőtt fel. Szülei nem nézték túl jó szemmel, hogy gyakran elmerült olvasmányai fantáziavilágában, haszontalan időtöltésnek tartották. Nyolcévesen kezdett el írni, tizenegy évesen pedig nyert 25 dollárt egy novellájával. 1957-ben érdeklődése a különös, bizarr témák fele fordult.


1962-ben megismerkedett későbbi feleségével, Gerda Ann Cerrával. Egy évvel később fejezte be a középiskolát, azt követően pedig tanárképző főiskolára jelentkezett, angol főszakra. Húsz éves volt, amikor a The Kittens című írásával megnyerte az Atlantic Monthly novellapályázatát. A következő évben már a The Reflector című lap novella-szerkesztője volt. A tanárképzőt 1966-ban fejezte be és tanítani kezdett a pennsylvaniai Saxtonban. Még abban az évben feleségül vette Gerdát. A The Kittens című írása megjelent a Readers and Writesban is, Koontz pedig 1969-ben abbahagyta a tanítást, hogy minden idejét az írásnak szentelhesse.

1973-tól felesége, Gerda is publikált, sőt egy évvel később ő is felmondta állását, hogy férjével együtt dolgozhasson. 1975-ben Las Vegasba, majd 1976-ban a kaliforniai Orange-be költöztek. 1977-ben Dean apja is hozzájuk költözött – miután édesanyja már 1969-ben, 53 évesen elhunyt. Ekkor jelent meg az első film, ami Koontz egyik írása alapján készült, viszont az első puhafedeles, saját neve alatt publikált bestsellerré váló könyvére (A visszatérő) további három évet kellett várnia.

Tíz évvel azt követően, hogy hozzájuk költözött, az apja megpróbálta megölni. Miután egy évvel később ismét próbálkozott, Dean kérelmezte apja pszichiátriai kezelését, aki végül 1991-ben hunyt el. A családi nehézségek ellenére sikeres időszaka volt, hiszen 1987-ben elnyerte az Amerikai Horrorírók Szövetségének elnöki tisztét, majd 1989-ben a Shippensburgi Egyetem díszdoktorává avatta. 1991-ben a kaliforniai Newport Beachbe költöztek feleségével, ahol jelenleg is élnek.

Dean R. Koontz az 1960-as és ’70-es években volt igazán termékeny író, kifogyhatatlan fantáziája és kitűnő írói érzéke eredményeképpen közel 100 regénye jelent meg, amelyek közül több mint 20 szerepelt az amerikai és nemzetközi sikerlistákon. Több regényét is álnéven írta, többek között Deanna Dwyer, K. R. Dwyer, Aaron Wolfe, David Axton, Brian Coffey, John Hill, Leigh Nichols, Owen West, Richard Paige és Anthony North álnéven jelentek meg regényei, amelyek közül több az utóbbi években Dean R. Koontz néven is elérhetővé vált. Könyvei több mint 250 millió példányban keltek el világszerte, közülük több mint tízet megfilmesítettek, többek között olyan szereplőkkel, mint Ben Affleck, Stephen Baldwin, Jeff Goldblum, Alicia Silverstone vagy Billy Zane, ennek ellenére az adaptációk nem igazán arattak nagy sikert.

Az igazi írói sikert A visszatérő (angolul: Whispers) című könyve hozta meg számára, jóllehet akkor már közel 50 könyve jelent meg, és a két megelőző könyve is már több mint egymillió példányban fogyott el, utóbbiakat viszont álnéven jelentette meg. A nyolcvanas évektől kezdődően könyvei egyre nagyobb számban szerepeltek a sikerlistákon, és az első keményfedelű regénye – amely egyébként az 51. volt regényei sorában –, az 1986-ban megjelent Idegenek (Strangers) című meghozta számára az anyagi stabilitást is. Ettől kezdve 12 keményfedelű és 13 papírfedelű könyve került a New York Times sikerlistájának az élére.

Jóllehet sokan egyszerűen horrorírónak tekintik, Koontz elsősorban horrorisztikus és sci-fi elemekkel átszőtt pszichothrillereket írt. Műveinek központi karakterei egyszerű hétköznapi emberek (nem ritkán gyereküket egyedül nevelő nők, vagy éppen gyerekek, esetleg hátrányos helyzetű környezetből származó személyek), akikkel hihetetlen, szokatlan dolgok történnek, ennek ellenére hősiesen állnak helyt ezekben a helyzetekben. Mellettük kiemelkedő szerepet kapnak az állatok (elsősorban a kutyák és a macskák) is regényeiben. Koontz erőssége a határtalan fantáziájában rejlik, amelynek köszönhetően változatosnál változatosabb témájú könyvei jelentek meg, viszont a nagyszámú könyv – amelyekből évente akár többet is írt – kétségkívül a minőség rovására is ment, így a nagysikerű bestsellerek mellett több olyan regénye is van, ami könnyen feledhető.

Ami Koontz témáit illeti, ezek között számos úgymond természetfölötti jelenséget találunk, viszont az író a legtöbbször igyekszik elfogadható, logikus tudományos magyarázattal szolgálni ezekre. Emellett nyilván természetfeletti lények is megtalálhatók műveiben, elsősorban a gonosz szerepében. A legtöbb könyvében megjelenik a jó és a rossz harcában egyfajta végső összecsapás, amely általában a főhős számára pozitív végkimenetellel zárul, így regényeinek nagy része happy enddel fejeződik be. Olyan témákat boncolgat regényeiben, mint: hit (elsősorban az istenhit fontossága); valamiféle erkölcsi útmutatást rendíthetetlenül követő karakterek, amelyek viszont nem felelnek meg a vallás vagy a törvények elvárásainak, előírásainak; az ideál, hogy a szeretet és az együttérzés megmenthet a lét nyilvánvaló képtelenségeitől és az élet kegyetlenségitől; mélységes humanizmus, ugyanakkor gyűlölet azokkal szemben, akik lerombolják mindazt, ami emberi, humánus; tudományos témák, pl. a kvantumelméletek és egyéb teóriák a kvantummechanika területéről; valamint egy visszatérő téma a sors vagy végzet hatalma és megváltoztathatatlansága.

1997-ben Katherine Ramsland pszichológus megjelentetett egy átfogó Dean R. Koontz életrajzot, amelyet elsősorban az íróval és családtagjaival készített interjúkra alapozott. Ez a „pszichobiográfia” (ahogy Ramsland nevezte), rámutatott arra, hogy Koontz sok karakterét és regényeinek jópár mozzanatát saját életéből merítette. Regényeinek egy része Newport Beachben játszódik, ahol az író feleségével él. Emellett a több regényében is felbukkanó golden retriever vagy labrador retriever is életrajzi ihletésű, hiszen Koontznak volt egy nagy becsben tartott kutyája, Trixie Koontz, amelyet karitatív tevékenységeiért hálából kapott egy CCI elnevezésű, fogyatékkal élőkkel foglalkozó szervezettől. Két könyvet is írt, amelyek a kutyák szemszögéből mesélnek az élet örömeiről, az ezek jogdíjából származó bevételeket egy kutyákkal foglalkozó szervezet számára ajánlotta fel. 2009-ben megjelent A Big Little Life: A Memoir of a Joyful Dog című könyve, amelyben Trixievel való élményeit írta meg.

Dean R. Koontz egy 2008-as Forbes-lista szerint – John Grishammel azonos pozícióban – a világ hatodik legjobban kereső írója volt, évi 25 millió dolláros bevétellel, 2010-ben egy hasonló Forbes-lista szerint is a hatodik helyen állt, 18 millió dollárral. Legismertebb, magyarul is megjelent regényei: Összetörve (1973), Hideglelés (1976), Rettegés (1977), Kulcs az éjfélhez (1979), A visszatérő (1980), Végítélet (1984), Idegenek (1986), Virrasztók (1987), A rossz hely (1990), Rejtekhely (1992), Mr. Murder (1993), az Odd Thomas történetek, a Frankenstein-trilógia stb.

Források: Wikipédia (magyar nyelvű), Wikipedia (angol nyelvű), Dean R. Koontz honlapja


Vidd hírét!
  •  
  •  
  •