Vörös István József Attila-díjas költő, prózaíró, kritikus, irodalomtörténész, esszéista, tanszékvezető egyetemi tanár. A József Attila Kör, a Magyar Írószövetség, a Pen Club, a Művészeti Alap és a Szépírók Társaságának tagja.
Legújabb regénye a Keresztelés özönvízzel, amely a Noran Könyvesház gondozásában jelent meg. Az ajánló szerint ez egy “irodalmi krimi”, meglepő, különleges és formabontó könyv. Mi az, hogy “irodalmi krimi”? Ha krimi, akkor krimi, természetesen regényben megírva, mi szükség odatenni az “irodalmi” jelzőt? A regény alcíme – Befejezhetetlen krimi – szintén azt az előfeltevést igazolja, hogy itt nem mindennapi történetet fogunk olvasni.
A krimi azért befejezhetetlen, mert csak bűntény van (vagy nincs?), de tettes nincs (vagy van?). A regény főhőse elkövetett (vagy el nem követett) gyilkossága elől kilép a saját énjéből és egy általa teremtett szereplő személyiségébe menekül. Aki viszont a maga során szintén kilép a saját életéből, és identitását feladva új életet kezd. Ő ugyanis egy kiugrott pap, aki egy különös vágy miatt hagyja ott az Egyházat: gyereket szeretne. Ezzel egy sor ontológiai és metafizikai kérdés fogalmazódik meg benne az élet értelméről, a folytonosságról/folytathatóságról, életről, halálról és Istenről. Hazaköltözik szülőfalujába, ahol szobát bérel, mert szülei sem élnek és a szülőháza sincs már meg. Főbérlőjének neve nemes egyszerűséggel: Atya (merő véletlen?), aki özvegyember, és vele él három lánya: Kati, Zsuzsa és Márta. A volt-pap a rejtőzködés és kitárulkozás kényszere között vergődve önmagát keresi, a való világ és az álmok világa, a hallucinációk és kényszerképzetek között szabadon közlekedik énje, és mire megtalálná a választ (vagy bár egy választ), az mindig eltűnik előle… Egy özönvíz-szerű eső és árvíz után holtan találják Atyát. Mindenki mindenkit gyanúsít, és ugyanakkor mindegyikük beismeri a gyilkosságot. A rendőrfelügyelő szerint pedig agyvérzés volt a halál oka… A vége? Befejezetlen, mert befejezhetetlen. Ha nincs gyilkosság (vagy van…), akkor nincs gyilkos sem (vagy van…). Az emberi szubjektum megismerhetetlen (vagy nem…), az önismeret útjai nehezen járhatók, a létezés elidegenedett.
Vörös István regényét lehetetlen a klasszikus regények olvasási kódja szerint olvasni, a mondanivaló nagyobb olvasói kreativitást igényel a megszokottnál. A kötet ideális olvasója az aktív befogadó, aki párbeszédbe képes elegyedni a művel, a mű sokrétű és többsíkú világával. A játék, az irónia és önirónia, az utalások egymást át- meg átszövő rendszere, az önértelmezésre és önhelyesbítésre szolgáló kísérletek teszik a regényt olvasásra érdemessé. Mindennek formai kifejeződése a különböző betűkarakterek használata, a szöveg apró részletekre, asszociációkra való tördelése, amelyek önmagukban is önálló gondolatok, önálló címekkel. Összefüggésbe illesztésük újabb játéklehetőség.
Aki szereti, hogy a történeten túl rejtett nyelvi utalásokat, a cselekedetek mögött lelki történéseket keressen és találjon, olvassa el Vörös István regényét. Aki szereti, hogy az író nem adja készen kezébe a megoldást, hanem maga kell felfedezze azt, olvassa el Vörös István regényét. Aki szereti, hogy egy regényben önmagát is megtalálhatja, de legalábbis válaszokat kereshet, olvassa el Vörös István regényét. Íme, a mágikus-mesei hármas: három nyomós érv, amivel Vörös István legújabb regényét tisztelettel ajánlom.