Alice Walker: Kedves Jóisten

Írta : Alice Walker
Eredeti cím : The Color Purple
Eredeti kiadás : 1982
Magyar cím : Kedves Jóisten
Fordította : Dezsényi Katalin
Kiadó : Európa Kiadó
Recenzált kiadás éve : 1987
Terjedelme (oldalszám) : 256
98
Vidd hírét!
  •  
  •  
  •  

Ahogyan a kezdeti töredékes, tájnyelvi fordulatokkal tűzdelt formai, nyelvtani és helyesírási szabályokat nem követő – kissé talán együgyü stílusú – levelekből megtudjuk, Celie-t apja rendszeresen megerőszakolja – anyja hallgatólagos beleegyezésével, aki „boldog mer mosmár nem őt nyaggassa”. Celie két gyermeket szül az apjának és mindkettőt el is veszik tőle – mindezt, a saját megerőszakolását, gyermekeitől való elszakíttatást, mindennapos szóbeli és tettleges bántalmazását Celie szájából „halljuk” vissza. Naturalista egyszerűséggel írja le, hogyan is éli meg ezeket: „Azzal a csípőmnek dörgöli az izéjét s amugy megtekergőzteti. Asztán megmarkojja a cicimet. Asztán begyugja az izéjét a pincusomba. Fáj, erre ríva fakadtam.”


A levelek olvasása során rájövünk, hogy Celie nem ura saját sorsának, életét mások irányítják. Alapjában véve ő csupán egy használható tárgy, teljesen passzív résztvevője, vagy inkább alanya az eseményeknek, akinek nincs „hatalma”, hogy kifejezze vagy éppen megvédje magát – sem szavakkal, sem pedig tettekkel.

E tekintetben Celie jelképes karakter: szimbolizálja a kor fekete közösségeinek összes nőalakját, akiket kétszeresen is elnyomtak – egyrészt a fehér társadalom, másrészt a fekete közösség férfi tagjai. Talán a legszomorúbb az a tény, hogy ezekben a nőkben még csak nem is tudatosul ez az elnyomás, vagy ha mégis, úgy gondolják, hogy ez a dolgok természetes rendje.

Az egyetlen mód, hogy Celie – egyben a fekete társadalom nőtagjai – megtalálhassák/megtarthassák önazonosságkat, identitásukat az, hogy kifejezhessék gondolataikat, érzéseiket. Mivel nevelőapja ezt megtiltja Celienek („Asztán nehogy ezt másnak, mint Istennek valaha is megvajjad.”) Istennek kezdi írni leveleit, melyek kezdetben rövidek és tömörek, de ahogy Celie fejlődik, egyre hosszabbak és részletesebbek lesznek.

Ahogy személyisége gazdagodik, úgy lesznek megfigyelései egyre pontosabbak és bölcsebbek, s úgy alakul át tájnyelvi dialektusa is költői nyelvezetté. Lassan építi fel magának saját világát, mely egyedi – csak az övé, csak rá jellemző, hiszen kiindulópontja az ő különleges helyzetén nyugszik.

„Csak nézd meg magad. Nigger vagy, szegény vagy, csúnya vagy, nő vagy. Az istenbe, egy nagy nulla vagy.” – így látja Celie-t saját férje, aki minden lehetséges módon bántalmazza és megalázza őt. Énkereső útja ekkor éri el csúcspontját:  Celie szembefordul férjével és így határozza meg önmagát: „Lehetek szegény, lehetek nigger, lehetek csúnya, és meglehet, hogy főzni sem tudok. De itt vagyok.”

Celie felismeri és elfogadja, hogy nem áll módjában helyzetét megváltoztatni, és éppen ebben áll identitás-keresésének kulminálása: elfogadja, hogy fekete, szegény, csúnya és talán nem tökéletes, de ITT van és már nem hajlandó néma és láthatatlan maradni, hangot- és egyben értelmet – ad létének.

Hódolói szent szövegnek tartják a Kedves Jóistent, melynek szerzője Pulitzer-díjat kapott, ugyanakkor elnyerte az amerikai Nemzeti Könyvdíjat is. Ritkán fordul elő, hogy színvonalas irodalmi alkotást a kritikusok és az olvasók egyidőben fogadjanak ekkora elismeréssel.

A regény tulajdonképpeni tartalmáról nem sokat beszéltem – szándékosan. Habár a cselekmény önmagában is olvasmányos, szórakoztató, lebilincselő és még folytathatnám,  számomra az, ami igazán értékessé, elgondolkodtatóvá és maradandóvá tette ezt a művet az volt, ahogyan Celie látja, érzékeli, megéli és értelmezi a dolgokat amik vele, illetve a hozzá közel állókkal történnek. Története, sorsa példaértékű nemcsak fekete nőtársai számára, hanem minden embernek, akit elnyomnak, bántanak, megaláznak.


Vidd hírét!
  •  
  •  
  •