Piet Hoffman több életet él: az egyikben egy sikeres biztonsági cég vezetője, emellett boldog kertvárosi férj és apa. Egy másikban pedig Paula név alatt futó titkosügynök, aki élvezve a svéd rendőrség támogatását beépül a svédországi Wojtek Nemzetközi Biztonsági cég égisze alatt működő lengyel maffiába, mely azt várja el tőle, hogy építsen ki egy teljes droghálózatot a zárt piacokon, azaz a börtönökben.
Csakhogy közbeszól a véletlen: Hoffman egyik drogügylete a Vastmannagatan hetvenkilences számú épületében balul sül el, lengyel társa lelövi a vevőt, akiről kiderül, hogy – akárcsak Hoffman – szintén beépített ügynök, csak kévésbé jól felépített háttér sztorival. A svéd rendőrségnek döntenie kell: hagyják, hogy győzzön az igazság és elkapják a gyilkost, vagy pedig szőnyeg alá söprik a gyilkosságot a szent cél erdekében, hisz Hoffman az egyetlen, akin keresztül esélyük van lebuktatni a lengyel maffiát:
Sosem sikerült még beépítenünk senkit sem egy akció kellős közepébe. Paula segítségével egyetlen végzetes csapást kell csak rájuk mérnünk, hogy végérvényesen szétverjük őket. Ha mentességet kap a Vastmannagatanon történtek ügyében.
Nem kell médiumnak lenni, hogy kitaláljuk milyen döntés születik: a gyilkosságot megpróbálják eltussolni, hogy Paula folytathassa kettős játékát, vagyis egyrészt mint elismert, tekintélyes maffiózó átvegye a hatalmat a svéd börtönök kábítószerpiaca fölött, másrészt folyamatosan információval lássa el a rendőrséget, így segítve az elítéltek közti drogterjesztés felszámolását.
Igen ám, csakhogy a gyilkosságot nem olyan könnyű eltussolni: az ügyben Ewert Grens, a tapasztalt, öreg zsaru nyomoz, akinek legfőbb jellemzője, hogy soha nem adja fel. Így, amikor a nyomozó túl közel kerül az igazsághoz a svéd rendőrség kiszivárogtatja, hogy Hoffman tulajdonképpen kettős ügynök…Ekkor kezdődik a valódi bonyodalom: Hoffman teljesen magára marad a börtönben, megoldhatatlannak látszó kettős feladatával. Minden ravaszságát, lélekjelenlétét mozgósítania kell, hogy a halálos csapdából élve kikerüljön.
Mióta olvastam Stieg Larsson trilógiáját, a svéd krimik a kedvenceim közé tartoznak, és úgy érzem az összehasonlítás elkerülhetetlen: két közös nevezőt is felfedezni véltem, egyrészt a Három másodperc-et ugyanaz a részletesség jellemzi, ami Larssont olyan népszerűvé tette (például a könyvtári jelenet leírása), másrészt közös a svéd rendőrség, illetve igazságügy korrupciója ellen irányuló kritika.
A Három másodperc nem az a „szájbarágós” fajta krimi, a regény elején az olvasónak gyakran vissza kell lapoznia és újraolvasnia bizonyos részeket, hisz a sajátos írói stílus, a folyamatosan változó nezőpont, a kezdetben talán kissé túl gyorsan pörgő cselekmény és a hirtelen helyszínváltások kihívást jelenthetnek, de ha az olvasó veszi a fáradtságot, hogy úgymond legyűrje ezen akadályokat, garantáltan lebilincselően izgalmas olvasmányban lesz része.
[vimeo]http://vimeo.com/24551922[/vimeo]