Jeremy Scahill: Blackwater

Írta : Jeremy Scahill
Eredeti cím : Blackwater, The Rise of the Worls's Most Powerful Mercenary Army
Eredeti kiadás : 2008
Magyar cím : Blackwater
Fordította : Babits Péter
Kiadó : Alexandra Kiadó
Recenzált kiadás éve : 2011
Terjedelme (oldalszám) : 543
95
Vidd hírét!
  •  
  •  
  •  

2007. szeptember 16-án Bagdadban a Niszúr téren déli 12 óra körül fegyverropogás törte meg a csendet, amelynek nyomában tizenhét iraki civil vesztette életét, közöttük gyerekek és nők is. Páncélozott harci járművekből lőtték le őket, amelyeknek tetején 7,62 mm-es gépágyúkból ontották a halált. A vérengzést nem az amerikai hadsereg katonái vitték végbe, hanem egy magánvállalat alkalmazottai. Hogy is van ez? Ennek jár utána Jeremy Scahill oknyomozó újságíró nemzetközi sikereket elért könyvében, a Blackwaterben.


A Blachwater Worldwide egy titokzatos zsoldos vállalkozás – vagy ahogy ők definiálják magukat, teljes körű biztonsági szolgáltatásokat nyújtó magáncég. Az amerikai kormány megbízásából kerültek Irakba, eredetileg csak magas kormányzati tisztviselők biztonságáért kellett volna felelniük, ám a politikai körökben is érdekelt vállalkozás több milliárdos szerződéseket kötött a Külügyminisztériummal, a Védelmi Minisztériummal, az iraki amerikai demokrácia építésében résztvevő magáncégekkel, és gyakorlatilag észrevétlenül, de mégis mindenki szeme láttára privatizálták a hadviselést. Nem volt különösebben nehéz dolguk, hiszen egyrészt a hadviselésből maximálisan felkészültek (a cégnek van aviatikai részlege harci helikopterekkel, repülőgépekkel, katonai teherszállító gépekkel; vannak azonnal bevethető harci egységei; szerződéses partnerei számára CIA-típusú szolgáltatásokat is biztosít; személyi- és vagyonvédelmet biztosít a legveszélyesebb háborús övezetben is), másrészről viszont politikai- és döntéshozói körökben a céget olyan elkötelezett emberek képviselték, akik maguk is hasznot húztak abból, ha az egyes, az iraki megszállással kapcsolatos feladatokat a kormány magáncégeknek, köztük a Blackwaternek szervezi ki. Én magam egészen eddig azt hittem, hogy azok a B-kategóriás hollywoodi akciófilmek, amelyben Dolph Lundgren Afrikában harcoló zsoldost alakít, és egy magáncég alkalmazottjakét, egy kívülálló ország megbízásából, maroknyi kommandóssal képes egy rezsimet megdönteni, csupán a képzelet szüleménye. Nos, úgy tűnik, hogy Hollywoodban már Dolph Lundgren fénykorában is tudtak valamit. Ez bizony, bevett gyakorlat, ebből él (mit él, egyenesen virágzik) egy sor olyan cég, mint a Blackwater. Dwight D. Eisenhower 1961. január 17-i leköszönő beszédében már figyelmeztette arra a nemzetét, hogy a hadiipari komplexum hatalomátvételt hajt végre az országban. George W. Bush idejére ez a folyamat a csúcsra ért.

Jeremy Scahill könyve nem a Niszúr téri vérengzésről szól – az csak egy szikra, amelynek hatására (sajnos túl kevesen) felfigyeltek a Blackwaterre. Ezt tette Scahill is, és utánajárt annak, mi és ki is pontosan ez a cég. Visszamegy a kezdetekig, külön fejezetben foglalkozik a cégalapító Erik Prince (egykori kommandós) családjával. Mint kiderül, Prince és társai a cégvezetésben, valamint a családja fanatikus vallási nézeteket vallanak, és legalább annyira elvakultak, mint azt az általában a muszlim világra újjal mutogatók állítják az arabokról. Mennyire veszélyes ez, ha egy ilyen fanatikus embernek akkora hatalom kerül a kezébe, mint ahogy Prince ölébe a Blackwater-szerződések által pottyant? – teszi fel a kérdést Scahill. Külön fejezetet szentel a Chiléből a Blackwater köreibe toborzott zsoldosoknak – mint kiderül, ezek ugyanazok az emberek, akik Pinochet diktatúrájában válogatott módszerekkel pusztították az ellenzék sorait, embereket kínoztak és öltek meg. Kitér arra, milyen ijesztő szerephez jutott a Blackwater egy másik, szintén Washingtonban aláírt szerződésnek köszönhetően a Katrina pusztította New Orleansben, de – néha kissé eltávolodva a Blackwatertől – azzal is foglalkozik, hogy ki váltotta a Zöld Zónából már megismert Paul Bremert Bagdadban a Koalíciós Hatóság élén: az a John Negroponte, aki a 80-as évek elején, Washington hondurasi nagyköveteként szemet hunyt a nicaraguai kontrák véres ténykedése fölött – sőt, támogatta és felfegyerezte azokat. Scahill bemutatja, hogy Negroponte Bagdadban ugyanazt a módszert alkalmazta, mint közel 30 éve Dél-Amerikában, vagyis egymás torkának ugrasztotta a belföldi törzseket, hatalmas káoszt teremtve maga mögött. Ez pedig a Blackwater malmára hajtotta a vizet.

Scahillt azzal nem lehetne vádolni, hogy alaptalanul vádaskodik, s az állításai légbőlszedettek. A könyv végén 90 oldalnyi (!) forrásjegyzék kapott helyet, amelyekkel szavahihetőségét és saját biztonságát is erősíti. Egyrészt tényleg dokumentálódott, mielőtt mindezt papírra vetette volna; másrészt viszont önmagát védi, amikor azzal tud elhárítani egy-két támadást, hogy már létező írásokra hivatkozva írta meg ezt az amúgy nagyszerű, de megdöbbentő és vérlázító kötetet. A könyv magyarul az Alexandra Kiadó gondozásában jelent meg, és dícséret illeti a kiadót úgy a kitűnő szerkesztésért, mint magáért a vállalkozásért is. Ilyen töltetű könyvek kiadása, éppen a politikai tartalom miatt sem egyszerű. Amikor pár éve Mathias Bröckers könyve kapcsán rákérdeztem a kötet magyarországi kiadójánál, hogy a témában miért nem adnak ki több könyvet is, azt a hivatalos magyarázatot kaptam, hogy „nincs rá érdeklődés”. Pedig az érdeklődést éppen az ilyen könyvek generálják – s maga az a tény, hogy többet is megtudhatunk belőlük, mint ami az esti híradóban elhangzott.

Ami a Niszúr téri vérengzést illeti, a mai napig nem történt konkrét elszámoltatás, és ez jellemzi azt a környezetet, amelyben a Blackwater, mint valami pusztító gombafertőzés, terjed és dollármilliárdos profitot könyvel el. A Blackwater zsoldosai azt állították, hogy rájuk lőttek, de ezt egyetlen vizsgálat sem bizonyította – de még a helyszínen tartózkodó iraki rendőrök is cáfolták. A téren a nyomozók nem találtak egyéb töltényhüvelyt, mint a zsoldosok által használt fegyverekből származókat. Egyetlen zsoldos sem halt meg, és egy speciális rendelettel a felelősségrevonás alól is mentesítették. Iraki nyomásnak engedve Washington ugyan küldött egy független, FBI-nyomozókból álló csoportot, ám a biztonságukra Irak területén ugyanaz a Blackwater vigyázott, akik ellen nekik elvileg vizsgálódniuk kellett volna. Ez az áldozatok hozzátartozóinak zsákutcát, a zsoldos vállalkozásnak egy újabb bevételt jelentett.


Vidd hírét!
  •  
  •  
  •