Portré: J. F. Cooper

Vidd hírét!
  •  
  •  
  •  

A földeken dolgozók és a környék indiánjai méltányossága és kedves szavai miatt szívükbe fogadták. Szívesen ivott és énekelt együtt a földön dolgozókkal, a színesbőrűekkel is. A nyelvek, az irodalom és a történelem iránt fogékony fiatalembert 1803-ban a Yale Egyetemre íratták be. Egyetemi éveiben kiváló latinista volt,bár csínytevései miatt – egyszer lőport robbantott a diákszobában – harmadéves korában eltanácsolták. Ezt követően a haditengerészetnél szolgált, leszerelését követően megnősült, Cooperstownban gazdálkodott, sőt egy bálnavadász hajó társtulajdonosa is volt. Különc hírében is állt, hiszen a földesurak távol tartották maguktól a dolgozó embereket, a színesbőrűeket pedig nem is tartották embereknek.


Szabadidejét olvasással töltötte, és az írással is megpróbálkozott. Első regénye, a halvány Jane Austen-utánzatnak bizonyuló Elővigyázatosság, nem igazán aratott sikert. Egy évvel később azonban A kém című romantikus regénye már jóval kedvezőbb fogadtatásban részesült, s Cooper elindult az íróvá válás útján. Innét számítva három évtizeden át ő volt az amerikai irodalom élő főalakja, műveit előbb Angliában, majd hamarosan Európa-szerte egyre nagyobb példányszámban olvasták. Széles körű nyelvismeretére a hatóságok is felfigyeltek, neki sem volt ellenére a politikai pálya. 1826 és 1833 között az Egyesült Államok konzulja volt Lyonban. Regényeinek jó része egyszerre jelent meg angolul és franciául.

Hét év után tért vissza Amerikába, ahol már szárba szökkent az európaival versengő szépirodalom. Irving Washington, Hawthorne, Melville és Edgar Allan Poe már a később világszínvonalúvá váló amerikai próza megalapozásán munkálkodtak. Az  irodalmi kortárs-gárda egyöntetűen Coopert tartotta kezdeményezőnek, akinek regényei egyre kritikaibb politikai hangvételt ütöttek meg. Vehemens véleményét publicisztikája is jól tükrözi . Hosszú franciaországi tartózkodása alatt kritikusan szemlélte az európai jelenségeket, az egyre mohóbbá váló tőkés világ nem ragadtatta el. Tisztelte és ismerte az európai kultúrát, de szíve szerint jobban szerette a még hátrányban lévő, de hazának tudott Amerikát. Ingerelte, hogy Amerika a legriasztóbb európai tulajdonságokat igyekszik átvenni.

Politikailag mérsékelt konzervatív volt, félt a túl gyors haladástól, ugyanakkor a minden haladástól rettegő maradiság sem volt ínyére. Rokonszenve az indiánok iránt pedig sokak szemében visszatetszést kelthetett, hiszen a hódító fehér ember generációkon át módszeresen pusztította a világrész őslakóit. Cooper megalkuvás nélküli hirdette a humanizmust, az emberek egyenlőségét. Az indiánokkal pedig gyermekkora óta baráti viszonyban is volt. Múlhatatlan sikerű indián-regénysorozata az összes többi regényénél fontosabb, ámbár néhány történeti, tengerész témájú vagy a Csendes-óceán tündéri tájait idéző regénye talán ezeknél is szebb romantikus történet.  Az indián regények – a Vadölő, a Sólyomszem, a Nyomkereső, Az utolsó mohikán, A bőrharisnya és A prériaz emberi egyenrangúság és egyenjogúság eszméjének kiváló adaptálói. Művei javarészt ifjúsági olvasmányokká váltak, de így talán még hatékonyabban, kellő időben oltják be az ifjúkorú olvasókba a humanizmus igényeit és igazságait.

Forrás: www.literatura.huwww.mult-kor.hu


Vidd hírét!
  •  
  •  
  •