John le Carré számokban

Vidd hírét!
  •  
  •  

1 – Egyetlen adaptációnál, A panamai szabó esetében volt producere a filmnek. A kritikusok nem fogadták túl nagy lelkesedéssel a filmet.


2 – Kétszer nősült. Első feleségétől, Alison Ann Veronica Sharptól 17 évnyi házasság után vált el. Egy évvel később vette el feleségül Valérie Jane Eustace-t, akivel ma is boldog házasságban él.

2 – Két évig tanított francia- és német nyelvet a VI. Henrik angol király által alapított Eton College-ben.

2 – Az adaptációk esetében kétszer volt a produkció forgatókönyvírója is: az 1991-es A Murder of Quality és a 2001-es A panamai szabó szkriptjét is ő írta, ez utóbbinál John Boorman rendező és Andrew Davies is a segítségére volt.

3 – Három testvére van: Anthony, a nyugalmazott hirdetési igazgató; Charlotte, a színésznő; Rupert, az Independent washingtoni irodájának egykori vezetője.

4 – Összesen négy gyereke van, mind a négy fiú: három az első házasságából született, ezek Simon, Stephen és Timothy. A negyedik a második házasságából született: Nicholas maga is író, Nick Harkaway néven ír.

4 – Négy évig, 1960 és 1964 között szolgált az MI6-nél, azaz a Brit Titkosszolgálatnál – bár erre, érthető okokból, nem mernénk mérget venni. Bonnban majd Hamburgban dolgozott a brit konzulátuson. Az üldözött c. regényében visszatér Hamburgba, de a cselekmény már napjainkban játszódik.

5 – Öt éves volt, amikor édesanyja elhagyta a családot. Később visszatért hozzájuk. Apjával sem volt felhőtlen a viszonya, amikor 1975-ben Ronnie, az apja meghalt, le Carré kifizette a temetést, de személyesen nem jelent meg.

8 – Nyolc regénye került eddig a mozivászonra, a legutóbbit 2011 szeptemberében mutatták be. Ebben Gary Oldman alakítja George Smiley-t; a hírek szerint az Oscarra is esélyes a színész.

14 – Első nagysikerű regényének, A kém, aki bejött a hidegről címűnek az adaptációja összesen 14 jelölést kapott különböző fesztiválokon, ebből kettő Oscar-jelölés volt. A filmet összesen 9 díjjal jutalmazták, de Oscart egyetlen kategóriában sem kapott.

22 – 2008-ban a Times az előkelő 22. helyre sorolta az 1945 után alkotó brit írók top 50-es listáján.

22 – Eddig összesen 22 regényt írt: az elsőt 1961-ben adták ki, a legutóbbi, A mi emberünk 2010-ben jelent meg.

30 – Harminc évesen publikálta első regényét, az Ébresztő a halottaknak címűt. Ez magyarul 1990-ben jelent meg.

80 – 2011 október 19-én töltötte a 80. születésnapját! Isten éltesse még sokáig!


Vidd hírét!
  •  
  •