Portré: Bram Stoker

Vidd hírét!
  •  
  •  
  •  

Abraham „Bram” Stoker 1847. november 8-án született Dublinban, id. Abraham Stoker és Charlotte Mathilda Blake Thornley hét gyermeke közül a harmadikként.  Születésekor majdnem meghalt, hét éves koráig ágyhoz kötött beteg volt, anélkül, hogy betegségére kielégítő magyarázatot találtak volna. Előbb egy magániskolában tanult, majd amikor hirtelen teljes mértékben felgyógyult, a Ruthland Square-i középiskolába járt. Ezt követően a dublini Trinity College-ben folytatta tanulmányait, ahol természettudományokat és matematikát tanult.  A 190 centis és 80 kilós Bram kiváló sportoló volt az iskolában, emellett pedig két tárgyat a rajongásig szeretett: a költészetet és a színművészetet. Itt ismerte meg az ír rémregény két neves alkotójának, Sheridan Le Fanunak és Charles Maturinnak a műveit.


Bram 1866-ban otthagyta a Trinity College-ot, és bírósági hivatalnokként helyezkedett el. Szülein keresztül kapcsolatba került Oscar Wilde-dal, és a két fiú között barátság alakult ki. Ennek még az sem vetett véget, hogy mindketten ugyanabba a lányba, Florence Balcombe-ba voltak szerelmesek, aki végül Bram-et választotta és 1878-ban hozzáment feleségül. Jóllehet a hivatalnoki állás biztos megélhetést biztosított számára, Bram unalmasnak tartotta a munkáját, mivel nem tudta kielégíteni művészi hajlamait. Ez utóbbi érdekében a Dublin Evening című lapnak kezdett drámakritikákat írogatni, és kapcsolatba került a színházi világgal, írókkal és színészekkel ismerkedett meg, akik felszabadítóan hatottak rá: szabadidejében rémtörténeteket írt, amelyek némelyike a korabeli sajtóban is megjelent.  Első könyve 1875-ben jelent meg The Primrose Path (A végzet lánca) címmel.

Szakmailag is tovább képezte magát, diplomát és tudományos fokozatot szerzett a Trinity College-ben, később pedig a Filozófiai Társaság elnökének is megválasztották. Ebbéli minőségében ismerkedett meg Walt Whitman amerikai költővel, akinek nagy rajongója lett. Egy másik ismert személyiséghez fűződő kapcsolata későbbi életére volt nagy hatással: kora neves színésze, Henry Irving első találkozásukkor erőteljes hatást gyakorolt rá; a színész domináns személyisége, pszichológiai befolyása és mágneses ereje szinte rabul ejtette Stokert, aki egy életre Irving megszállott hívévé vált. A színésszel való kapcsolatának feltehetően nagy szerepe volt abban, hogy Bram Stoker megírta a Drakulát, amelynek központi karakterét részben Irving-ről mintázta.

1878-ban gyökeres változás állt be Bram Stoker életében: Irving bérbe vette a londoni Lyceum Színházat és menedzseri tisztséget ajánlott Stokernek, aki emiatt feladta közhivatalnoki állását. A kapuit december 30-án megnyitó színházban Stoker végre magára talált, élvezte új munkáját, és közben olyan felsőosztálybeli személyiségekkel ismerkedett meg, mint Sir Arthur Conan Doyle, George Bernard Shaw, William Ewart Gladstone, Lord Alfred Tennyson vagy James Abbott McNeill Whistler.

Az elkövetkező években Bram teljesen Henry Irving árnyékéban élt. Közel két évtizeden keresztül próbálkozott az írással, több művet, köztük két regényt is  – A kígyó útja (1890) és a Watter’s Mou’ zátony (1895) – megjelentetett, azonban a siker elkerülte. Munkafeljegyzései szerint már 1890-ben dolgozott élete főművén, a Drakulán, amelynek megírására sokrétű indítékai lehettek: többek között a Henry Irvinghez fűződő kapcsolata, de a Florence-szel kötött boldogtalan házasság és a zavaros szexualitása – elfojtott homoszexuális hajlamai voltak – is ott szerepelhetett ezek között. Feljegyzéseiből kiderül, hogy 1890-ben volt egy furcsa álma, amelyben vámpírhölgyek támadtak rá, de amikor a torkának estek volna, megjelent a gróf és azt mondta: „Ő az enyém, őt én akarom!” Ez a jelenet később változtatás nélkül került be regényébe. A végső löketet kutatásai adták meg: az akkori, viktoriánus Angliában Erdély, Transylvania egy romantikus, ismeretlen vidéknek számított. Bram Stoker ugyan sosem járt itt, de a British Museumban kutatta Erdély történelmét és kultúráját, és itt bukkant rá a XV. századi havasalföldi vajda, Vlad Drakul (vagy Vlad Tepes) alakjára, aki különös kegyetlenségéről volt híres, emberek ezreit húzatta karóba. A történelmi hűség kevésbé foglalkoztatta, könyvében csak a hírhedt uralkodó nevét használta fel, azt is csak a legutolsó pillanatban, hiszen előbb az Élő halott címet szánta regényének, és csak a megjelenés előtt változtatta meg Drakulára. Egyes források szerint Vlad Drakul alakjára Vámbéry Ármin orientalista, magyarságkutató hívta fel Bram Stoker figyelmét, és az ő tiszteletére nevezte el könyvében a vámpírvadászok által felkeresett professzort Arminiusnak. Elizabeth Miller kanadai irodalomtörténész, a Drakula-irodalom egyik legmegkiemelkedőbb kutatója azonban Stokernek a regényéhez írt publikálatlan jegyzeteit elemezve kiderítette, hogy az író már a Vámbéryvel való találkozása előtt eldöntötte: későbbi regénye cselekménye Erdélyben kezdődik, és főszereplője Vlad Tepes leszármazottja lesz.

A Drakula 1897-ben jelent meg az egyik legnevesebb londoni kiadónál, az Archibald Constable és Társánál. Műfaját tekintve levélregény (epistolary novel), azaz a történet naplóbejegyzések és levelek formájában kerül elbeszélésre. A megjelenés után a várt hatás elmaradt, a kritikusok nem fogadták túl nagy lelkesedéssel, így Stokert legnagyobb alkotása sem tette elismert íróvá életében. Elkészítette a mű színpadi változatát, amelyet a Lyceum Színházban is bemutattak, azonban ebben sem lelhette örömét: Irvinget kérte fel a címszerepre, ő azonban visszautasította. Így Stokert a Drakula sikertelensége kettős csapásként érte. Amerikában ugyan sikeres lett a regény, a szerzői jogdíjak rendezetlensége miatt viszont Stoker nem profitált annak bevételeiből.

Az új évszázad gyökeres változást hozott Bram Stoker életében: 1902-ben megszűnt a Lyceum Színház, három évvel később pedig meghalt Henry Irving, ami annyira mélyen érintette az írót, hogy néhány héttel később agyvérzést kapott. Hatalmas űr keletkezett az életében, a színház megszűnése és Irving halála után az emberek elfordultak tőle, akik egykor keresték az ismeretségét, most semmibe vették. Az így keletkező űrt Stoker írással próbálta kitölteni, rossz egészségi állapota ellenére hat regényt írt, azonban a várva várt siker továbbra sem jött el. Bram Stoker 65. életévében, 1912. április 20-án sokéves betegség után hunyt el Londonban végelgyengülésben (egyik életrajzírója szerint szifiliszben).

Szerencsétlenségére éppen azon a héten halt meg, amikor elsüllyedt a Titanic, így az újságok alig emlékeztek meg róla, a Drakuláról pedig egyetlen nekrológban sem ejtettek szót. Az utókor azonban meghozta számára a posztumusz hírnevet. A Drakula utóélete 1922-ben kezdődött, amikor bemutatták a belőle készült első filmet, a Nosferatut. Az erkölcsi normák és a szexualitáshoz való hozzáállás időbeli változása a Drakula megítélését is állandóan átértékelte, az azonban kétségtelen, hogy a horrorirodalom és a filmipar vámpírkultúrája Bram Stoker Drakulájában gyökerezik, és végül halhatatlanná tette az írót. 1987-ben díjat nevezett el róla a nemzetközi Horrorírók Egyesülete (Horror Writers Association): a Bram Stoker-díjat évente ítélik oda titkos szavazással, ma már kilenc kategóriában, a horror területén alkotó írók számára.

Források:


Vidd hírét!
  •  
  •  
  •