József az alap- és középfokú iskoláit Kecskeméten végezte, ahol kiderült, szeret és tud tanulni, s nem csak latinul, hanem később német nyelven is. Diákként költeményeket írt, de ezek jobbára stílus- és nyelvi próbálkozások voltak. A középiskolai tanulmányok befejezésével beiratkozott Pestre az egyetemre jogot tanulni. Az ífjú joghallgató azonban ideje javát nem tanulmányainak szentelte, helyette inkább történeti tárgyú könyveket olvasott, s buzgó tagja volt a pesti magyar színtársulatnak mint színész és fordító, dramaturg és eredeti darabok szerzője.
Mégsem talált otthonra a színházban. Hozzájárult ehhez az a viszonzatlan szerelem is, amelyet, a primadonna, a későbbi Déryné iránt érzett. Levélben, K. J. aláírással vallotta meg érzelmeit, s a címzett nem is tudta, kit rejtenek a kezdőbetűk. Naplójában Déryné igy jellemezte Katonát: ”Ez igen különös egyéniség volt. Nagy különc, szörnyű komoly mindig s igen rövid beszédű. Egy-egy szóval végzett mindent”.
1811-ben kezdte a bécsi műsor darabjait fordítgatni számukra, egy évvel később pedig lovagregények dramatizálásán gyakorolta a színpadi technikát és a szenvedélyek ábrázolását, 1813-ban pedig már első saját történelmi drámáját írta. Miközben darabokat „magyarított”, dramatizált, aközben segített a díszletmunkáknál, sőt, ha kellett, játszott is. Megnézte, milyen darabokat szoktak játszani barátai, és gyártotta nekik az olyan darabokat. Eleinte eredeti, vagy németből átdolgozott művei is rémhistóriák voltak. Az elsőnek már a címe is riasztó: A borzasztó torony, vagyis a gonosz talált gyermek. Még a nagy drámai erőről tanúskodó Jeruzsálem pusztulása is tele van hatásvadász borzalmakkal. Ám mindezek jó gyakorlatok voltak a drámai helyzetek és jellemek megformázása terén, egy ambiciózus fiatalember számára. Vígjátéka azután a Rózsa vagy a tapasztalatlan légy a pókok között című, már majdnem tökéletes színpadi mű, az akkori műsor átlagát mindenesetre megüti, ám nem mutatták be mégsem, mert tele volt Dérynére vonatkozó irónikus célzásokkal, s a művésznő tiltakozására levettékl a műsortervből.
A Bánk bánt az Erdélyi Múzeum 1814-ben meghírdetett pályázatára írta. A bíráló bizottság véleményéről nem értesült, egyébként a dicséretben részesített művek között nem szerepelt a darab. 1819-ben székesfehérvári társulat telepedett le egy időre a fővárosban. Katona átdolgozta a Bánk bánt s a társulat műsorra is tűzte, a cenzúra azonban nem engedélyezte a mű előadását, csupán megjelentetését. 1820-ban meg is jelent a dráma, visszhangot azonban nem keltett. Katona két tanulmányt is írt ebben az időben, az egyikben Kisfaludy Károly Ilka című darabját bírálta, a másikban, melynek címe Mi az oka, hogy Magyarországban a játékszini költőmesterség lábra nem tud kapni általánosabb kérdésről, a magyar drámaírás akadályairól értekezett.
A Bánk bánt fogadó közöny részben a kor színházi ízlésével magyarázható, hiszen akkoriban a németből fordított lovagi rémtörténetek és a darabgyáros Friedrich Kotzebue-féle vígjátékok számíthattak sikerre. Kazinczy és Kölcsey nem a Bánk bánra, hanem Katona kritikai írásaira figyeltek fel melyeket parlagias szelleműnek és önteltnek tituláltak – az utóbbi vélekedésre Kisfaludy kritikája szolgáltatott okot. A kor irodalmi életén kívül rekedt Katona műve nem számíthatott az értők figyelmére.
Katona tudta, hogy jelentékenyet alkotott drámájával, ugyanakkor tehetetlenül vergődött a közömbösség levegőtlenségében. Szerelme is reménytelen volt, így gyors elhatározásra jutott , felhagyva a színházzal és Pesttel. Kecskemét visszavárta, no nem a drámaírót, hanem a fiatal és tehetséges jogászt. Hazament hát, ahol eltemetkezett a munkában és a közéletben. Szülővárosának tanácsától kapott egyedül elismerést és 100 forint honoráriumot “a magyar nyelv pallérozására törekvő dicséretes igyekezetéért”. Ügyész, majd főügyész lett, szabadidejében Kecskemét történetét kutatta, irodalmi tevékenységét azonban nem folytatta. „…..ha a madár látja, hogy hasztalan esik fütyörészése, élelméről gondoskodik és elhallgat” – olvashatjuk egyik értekezésében. Jóslata a maga életében sajnos valóra vált.
Otthon tehát eltemette magában a színpadi írót, a költőt, s vállalta, amit az élet kínált helyette: tekintélyes vidéki jogtudós vált belőle, vadászni járt, és borozgatott ismerőseivel, ám alapvetően mindvégig magányos maradt, ráadásul családi boldogság sem lett osztályrésze, majd egy évtizeden keresztül.
1830. április 16-án, hivatalába menet a harmincnyolc éves Katona József összeesett és szívszélhűdés következtében meghalt. Öreg szülein, testvérein és néhány földijén kívül nem sokan emlékeztek meg róla, ráadásul hivatali felettesei igaztalan és méltatlan vizsgálattal is megsértették emlékét.