Könnyű műhaj – könnyű műfaj?

Írta : Galla Miklós
Eredeti cím : Könnyű műhaj
Eredeti kiadás : 2011
Kiadó : Jaffa Kiadó
Recenzált kiadás éve : 2011
Terjedelme (oldalszám) : 188
78
Vidd hírét!
  •  
  •  

Galla Miklós a tévé képernyőjén már felejthetetlent alkotott, most megpróbálta ezt a műfajt átültetni egy könyv lapjaira is. Nem fukarkodott a humorral, merész volt, ahol mások eddig nem mertek, és néhol bizony átesett a ló másik oldalára is, de ez a legtöbb esetben írható a Galla-féle humor számlájára. Nálam kisebb-nagyobb sikerrel járt.


A méltán népszerű humorista első önálló kötete a Jaffa Kiadó gondozásában látott napvilágot. Mindenekelőtt dícséret jár a kiadónak a minőségi kivitelezésért; a polcról egy szép könyv néz vissza az olvasóra, valósággal hívogatja a kiváncsiskodót: gyere, és lapozz fel! Az átlagember általában a hátsó borítóval kezdi, itt viszont már tulajdonképpen a tartalomé a főszerep, amiről Galla Miklós gondoskodott, és bizton állíthatom, hogy a „fülszöveg” hatására szinte mindenki kiváncsi a folytatásra, azaz a kezdésre is. A borító hátsó felére most kivételesen egy olyan rész került, ami – és erre fel is hívja a szerző a figyelmet! – nincs benne a könyvben, mert szerinte a Vásárló becsapása lenne, ha ugyanazt a szöveget kétszer nyomtatnák ki. Minden oldalon más és más várja az olvasót, ígéri a hátoldal: „magyar nyelvi leleményekre épülő minivígjátékok fenomenális képregényváltozatai, briliáns humorú, rajzos, fotós tréfák garmadája, sziporkázóan szellemes mesék, okfejtések és ismertetők miriádja, és vicces rejtvények özöne” szerepel a könyvben. De tényleg.

Magyar nyelvi lelemények: ha feldől egy pohár, az hidegvizes borogatás; a meztelen nő képe a táskában akt a táskában; síléc a terített asztalon: nem ide való sí. Sziporkázóan szellemes mesék: például a Szétszaggatta, amelyet a fél ország már ismer a Rádiókabaré adásaiból (sőt, bekerült a Szétszaggatta 2 is), vagy a Bocsánatkérés, amely úgy kezdődik, hogy Kérem, engedje meg, hogy úgy őszinte, mint elnézést kérjek a legutóbbi e-mailem következtében és hasonlóan kifacsart, ám ugyanakkor hasizom-szaggató mondatokkal folytatódik. A vicces rejtvények közül megemlíteném az intelligencia-tesztet, amelynek egyik feladványa például az, hogy Egy néni átmegy az úton, és ennyi, de van a kérdések között olyan is, hogy Hánykor szoktam fölkelni?

A jellegzetes Galla-féle humort nem mindenki szereti, és ebben az univerzumban sem minden csak fehér és fekete – vannak bizony olyanok, akik egy bizonyos határig még egész jól szórakoznak a művész úr poénjain, ám egy idő után eltúlzottnak, túl abszúrdnak és fárasztónak találják az egészet. Én magam is ebbe a táborba tartozom, bár igyekszem minél nyitottabb lenni erre a humorra is. Így aztán úgy gondolom, igen merész vállalkozás volt ezt a világot papírra vetni. Könnyesre röhögtem magam például azon, hogy az oldalakat csökkenő módon számozták, hogy az Olvasó mindig tudhassa, mennyi van még hátra a könyvből; a Bevezető egyszerűen zseniális, ahogy a jogtulajdonost, alkotókat és egyéb technikai adatokat tartalmazó oldal is (Tilos a könyvet fénymásolni, vagy ha mégis, akkor legalább színessel vagy Könyvünk 2011-ben készült az égadta világon), és azt hiszem, ez az egyetlen olyan könyv, ahol ezt a részt talán háromszor is újraolvastam. Ám voltak a kötetnek olyan oldalai, ahol már nem találtam annyira viccesnek a vicceset. Galla Miklósnak bizonyára erre is lenne egy poénja – nekem csak annyi jut az eszembe, hogy ízlések és pofonok.


Vidd hírét!
  •  
  •