Nők és a Nobel-díj

Vidd hírét!
 
 

Amikor az irodalmi Nobel-díjról beszélünk, nem szabad elfelejtenünk, hogy több mint 100 éve ítélik oda különböző írók alkotásaiért, és az idő előrehaladtával változtak a szempontok. Az első díjat 1901-ben osztották ki, és a mai napig a legrangosabb irodalmi díjnak számít. Évente kiosztásra kerül, mind a mai napig, és nem csupán egy alkotásra fektetik a hangsúlyt, hanem egy egész életműre. A díjak esetében nem annyira az irodalmi értéket veszik figyelembe, mint azt, hogy milyen mértékű “újdonságot” mutat fel a korábbi alkotásokkal szemben. Így a díjazottak között egyaránt megtalálhatunk ismert és kevésbé ismert alkotókat. Az 1901 óta eltelt száz és egynéhány évben több mint száz – az irodalom területén kiemelkedőt alkotó – szerzőnek ítélték oda a díjat. Eddig mindössze tizennégy esetben kapta női alkotó az Alfred Nobel képmásával ellátott érmét és a vele járó pénzjutalmat. Érdekes, hogy a tizennégy női díjazottból hét az elmúlt két évtizedben kapta meg a díjat. Talán ez  is annak a jele, hogy lassan, de biztosan halad előre a nők társadalmi térnyerése. Jelen cikkünkben eme maradandót alkotó nőkről emlékezünk meg.

Az első nő, akit irodalmi Nobel-díjjal tüntettek ki az 1858-as születésű svéd írónő, Selma Ottilia Lovisa Lagerlöf volt. Olvasottságában világszerte nemzedékről nemzedékre a legnépszerűbb szerzők egyike. Feledhetetlen nőalakját, Gösta Berlinget filmen Greta Garbo alakította. Meseregényét, a Nils Holgersson csodálatos utazását csak magyarul húsznál több kiadásban olvasták és olvassák a gyerekek, felnőttek és öregek. Ha ezekhez hozzátesszük, hogy az irodalomtudomány díszdoktora, a Svéd Tudományos Akadémia tagja, s számos nagydíj és kitüntetés után elnyerte a Nobel-díjat is, valamint hogy műveit több mint negyven nyelvre fordították, akkor kétségtelenné válik, hogy az újkori világirodalom legelismertebb alakjai közé tartozik.

Az 1926-os irodalmi Nobel-díj kitüntetettje, Grazia Deledda jóformán ismeretlen a magyar olvasók előtt – regényei közül mindössze egy jelent meg magyarul, a most a Metropolis Media Irodalmi Nobel-díjasok Könyvtára sorozatában is olvasható Szerelemből gyilkolt. Pedig az írónő szűkebb hazájában, Szardínián szinte „nemzeti írónak” számít, a szárd nép és nyelv egyik legnagyobb krónikásaként tartják számon, számtalan regényében és elbeszélésében foglalkozott a szárd parasztok életével, írásai alapján Olaszországban film is készült.

Sigrid Undset 1928-ban nyerte el a Nobel-díjat azért a lenyűgöző ábrázolásmódért, ahogy a középkori életet festette meg. Kristin Lavransdatter című trilógiája nemzetközi klasszikus lett. Undset termékeny író volt, és csodálatos mesemondó, műveiben ötvözte az alapos történelmi ismereteket az emberek hétköznapi életének bemutatásával. Undset könyveit betiltották az 1930-as évek Németországában, és szülőföldjét, Norvégiát is el kellett hagynia a II. világháború náci megszállása idején. Az Egyesült Államokba utazott, de onnan is folytatta a norvég ellenállás támogatását. A háború után visszatért hazájába, és  írásaiért és hazafias tetteiért megkapta a Szent Olaf-rend Nagy Keresztjét. Irodalmi munkássága több mint 30 címet foglal magába, könyveit pedig a világ számos nyelvére lefordították.

Pearl Sydenstricker Buck leánykori nevén Pearl Comfort Sydenstricker, amerikai írónő volt, aki Pearl S. Buck néven vált ismertté. Egyike volt kora legnépszerűbb íróinak, különösen Kínában játszódó regényei kapcsán, de szintén ismert volt humanista, filantróp tevékenységéről és harcáról a nők jogaiért. A húszas években kezdett novellákat és esszéket publikálni különféle magazinokban, például a Nation, a The Chinese Recorder, az Asia és az Atlantic Monthly című lapokban. Első regényét Keleti szél, nyugati szél címmel a John Day Company adta ki 1930-ban. A következő évben újabb könyve jelent meg, Az édes anyaföld, amely azonnal bestsellerré vált, Pulitzer-díjat nyert, az MGM stúdió pedig 1937-ben filmet készített belőle. Ezt követően gyors egymásutánban számos regényt és egyéb írást publikált. Kevesebb, mint egy évtizeddel első könyve megjelenése után, 1938-ban ő lett az első amerikai nő, akit irodalmi Nobel-díjjal jutalmaztak.

Gabriela Mistral – eredeti nevén Lucila Godoy Alcayaga – költő, tanár, diplomata és híres feminista volt. Hosszú éveken át vidéki tanítónőként dolgozott, de írásaival korán felhívta magára a figyelmet. Hazájában – ahol állami díjat is kapott – igen nagyra becsülték, még konzuli teendőkkel is megbízták: Madridban, Lisszabonban, Nizzában, Brazíliában és az Egyesült Államokban képviselte országát. Műveiben – csakúgy mint hétköznapi életében is – az elnyomottakért küzdött, fellépett a nők, az indiánok, a gyermekek érdekében. A halál szonettjei című kötetében közölt verseivel hívta fel magára a figyelmet. Legismertebb kötete az 1922-ben megjelent Vigasztalanság, amelyet már csak két újabb gyűjtemény követett, a Torlasz és a Szőlőprés. Az irodalmi Nobel-díjat 1945-ben kapta „lírájának magasröptű gondolatiságáért és érzelmi mélységéért, ami a költő nevét egész Latin-Amerika jelképévé tette”. Így lett ő „a gazdag ibér-amerikai irodalom királynője”.

Nelly Sachseredetileg Leonie Sachs német író és költő. 1891-ben, Berlinben született; Stockholmban halt meg, 1970-ben. Egy gyáros lányaként polgári jómódban nőtt fel Németországban, és korán kezdte irodalmi próbálkozásait. Fiatal korában a keresztény szellemiség hatását mutató, legendaszerű novellákat publikált; Hitler hatalomra jutása után egyre jobban érdekelni kezdte saját zsidó kulturális öröksége és a haszid miszticizmus. Származása miatt el kellett menekülnie hazájából – ez pedig rányomta bélyegét további irodalmi tevékenységére, melyet ezután teljes mértékben az üldözöttség és a pusztulás élménye határozott meg. Ő az első zsidó nő, aki – 1966-ban Samuel Josef Agnonnal megosztva – megkapta az irodalmi Nobel-díjat „kiemelkedő lírai és drámai műveiért, amelyek megragadó erővel ábrázolják Izrael sorsát”.

Nadine Gordimer 1923-ban született, angol nyelvű dél-afrikai prózaíró és esszéista. 1991-ben kapta meg az irodalmi Nobel-díjat, de írásai már korábban is ismertek voltak Magyarországon. Számos regénye és novellája megjelent a ’60-as, ’70-es években a Magvető Könyvkiadónál és a Nagyvilágban. Elbeszéléseiben a dél-afrikai élet hiteles ábrázolása az emberi lélek finom elemzésével párosul. A kígyó halk hangja és a Péntek lábnyoma novelláskötetei a legkiemelkedőbb dél-afrikai alkotók közé emelték. Regényeiben és publicisztikájában egyaránt élesen fellép a faji megkülönböztetés ellen. Az apartheid Dél-Afrikájában élni és publikálni nem kis bátorságra és elszántságra vall: számos liberális fehér írótársától eltérően egész életében hazájában maradt, s ha kellett, belső emigrációban élt.

Toni Morrison író, szerkesztő és egyetemi tanár az Egyesült Államokban született 1931-ben. Irodalmi pályafutása az önéletrajzi fogantatású Nagyonkék című regényével kezdődött. Későbbi munkáiban öntudatosan vállalta fel a fekete Amerika örökségét, s arra törekedett, hogy minél teljesebben, érzékletesebben mutassa be az afroamerikai közösség életét, gyökereit és hiedelemvilágát. 1977-ben adták ki az afrikai színtéren játszódó Salamon-ének című regényét, amelyet kritikusai Alex Haley Gyökerek című munkájához szoktak hasonlítani, s amelyért elnyerte a Nemzeti Könyvkritikusok Körének Díját. Az írónő 1993-ban nyerte el az irodalmi Nobel-díjat, az indoklás szerint „látnoki erővel és költői jelentőséggel bíró regényeiben az amerikai valóság egy lényegi vonatkozását kelti életre”.

Wislawa Szymborska lengyel költő, esszéista és fordító. Bár már 1945-ben elindult a pályán, érett kötettel 1957-ben jelentkezett először. Költészetének eredeti metaforáira, ironikus hangjára hamar felfigyelt a közönség és a kritika is. 1996-ban Nobel díjat kapott, mert „költészete ironikus pontossággal engedi az emberi élet momentumaiban megmutatkozni a történelmi és biológiai összefüggéseket.” Az olasz lapok „az irodalom Gréta Garbójaként” ünnepelték, a mértéktudó angol sajtó pedig „a költészet nagyasszonyáról” cikkezett. Bizonyos, hogy az eddigi díjazottak közül Szymborska mondhatja magáénak a legtömörebb életművet, egyben a legkevesebb önálló kötetet: teljes költői munkássága alig több háromszáz versnél. Magyarországon először Kerényi Grácia mutatta be 1968-ban, később fordította Fodor András, Nagy László, Képes Géza és Kovács István is. Legjobb ismerője, Csordás Gábor, aki az 1988-ban magyarul megjelent Csodák vására című Szymborska-kötet utószavának is szerzője, azt írta róla: „A leghétköznapibb; legegyetemesebb élettényekben úgy képes tetten érni a létet, hogy abban a filozófia legkomolyabb problémái fejeződnek ki.”

Elfriede Jelinek irodalmi pályáját költőként kezdte: versei a legnevesebb osztrák avantgárd irodalmi lapban, a Protokollban jelentek meg a ’60-as években. Ugyanolyan „provokátorként” tartották számon, mint két, szintén világhírű kortársát: Thomas Bernhardot és Peter Handkét. Nem riadt vissza a radikális nyilatkozatoktól sem: 2000 februárjában például megtiltotta, hogy darabjait osztrák színházakban játsszák, tiltakozásul a szélsőjobboldal kormánykoalícióba való kerülése miatt. Legismertebb regénye A zongoratanárnő 1983-ban jelent meg, 2001-ben Michael Haneke készített nagy sikerű filmet belőle Isabelle Huppert-rel a főszerepben. A film elnyerte a Cannes-i Filmfesztiválon a zsűri nagydíját, a legjobb forgatókönyv és a legjobb női alakítás díját. 2004-ben, első osztrák íróként, megkapta az irodalmi Nobel-díjat, ami még rajongóit és tisztelőit is meglepte. A bizottság a díjjal mind műveinek társadalmi kliséket és abszurditásokat feltáró jellegét, mind pedig nyelvezetének szenvedélyét elismerte.

Doris Lessing feminista ikonfigura. Nőíró, aki az 1950-es évek óta sokat írt nőkről: alkotóválságba került, rossz házasságban élő vagy az önállóságot kedvelő, és azt alkalmasint sok erőfeszítéssel meg is valósító nőkről. Így lett erős nőfiguráival sokat idézett feminista szerző a regényszerzők és karakterek maszkulin világában. Első sikeres regénye, A fű dalol 1950-ben jelent meg, melyet további 26 regény, több novelláskötet, vers, mese és önéletrajzi mű követett. A termékeny írónő és harcos feminista a legrangosabb irodalmi elismerést, a Nobel-díjat 2007-ben, 87 évesen vette át, ezzel pedig ő lett minden idők legidősebb irodalmi díjazottja és egyben a 11. női irodalmi Nobel-díjas. A díj odaítélésének indoklásában és a méltatásban díjazták „azt a női tapasztalatokkal rendelkező elbeszélőt, aki (műveiben) kétkedéssel és látnoki erővel vizsgálja a megosztott civilizációt”.

A romániai születésű, Németországban élő Herta Müller

Herta Müller Berlinben élő, ám Romániában született s onnan 1987-ben Németországba kitelepült írónő. A kortárs német irodalom legjelentősebb alkotói között tartják számon. Az elmúlt két évtizedben több mint húsz kötetet publikált, munkásságáért számos irodalmi elismerésben részesült, egyebek mellett a Kleist-díj, a Joseph Breitbach-díj, a Würth-díj, a Franz Kafka-díj és a Konrad Adenauer Alapítvány Irodalmi Díj büszke tulajdonosa. 1995 óta tagja a Német Irodalmi Akadémiának. Több mint húsz nyelvre lefordított munkái révén a kilencvenes évek elejétől fontos szerzőnek számít a nemzetközi irodalmi körökben is. Nagy jelentőségű művei közé sorolják Herztier című, 1994-ben megjelent regényét is, amely a romániai ellenzékiek életét festette le. Egyik kulcsregényének tartott, a diktatúra hétköznapjait ábrázoló A rókák csapdába esnek című műve 1995-ben jelent meg magyarul a Pesti Szalon kiadásában. Ő a tizenkettedik nő, aki átvehette az irodalmi Nobel díjat a vele járó 10 millió svéd koronával együtt. A német nyelvű irodalom nagyjai közül – többek között Thomas Mann, Heinrich Böll és Günter Grass után – ő a tizenharmadik Nobel-díjas.

A kanadai Alice Munro, a 13. irodalmi Nobel-díjas nő.

Alice Munro (leánykori nevén Alice Laidlaw) 1931-ben született az Ontario tartományban lévő Winghamben, Kanadában. Már tinédzserkorában eldöntötte, hogy írónő lesz. Első novellája egyetemista korában jelent meg 1950-ben. Iskolai évei alatt pincérként és könyvtári kisegítőként is dolgozott, de az is előfordult, hogy nyári idénymunkaként dohányt szedett a földeken. A szárnyait bontogató írónő két év után otthagyta az egyetemet, és hozzáment James Munróhoz, akivel Vancouverben alapítottak családot. A kanadai Csehovként emlegetett írónő első novelláskötete 1968-ban jelent meg, azóta művei tizenhárom nyelven láttak napvilágot, melyek mindenütt nagy kritikai és közönségsikert arattak. Számos díj és elismerés birtokosa, elnyerte többek között az Egyesült Államok Országos Könyvkritikusi Körének díját és a rangos Giller Prize-t is. 2009-ben megkapta a Nemzetközi Man Booker Díjat, 2013-ban pedig a Svéd Királyi Akadémia irodalmi Nobel-díjjal tüntette ki az írónőt, korunk rövidprózájának mestereként említve a 82 éves Munrót. Ő az első kanadai író, aki a legrangosabb irodalmi kitüntetésben részesült, és egyben a 13. Nobel-díjas írónő.

A 2015-ös irodalmi Nobel-díjas: Szvetlana Alekszijevics
A 2015-ös irodalmi Nobel-díjas: Szvetlana Alekszijevics

2015-ben a fehérorosz Szvetlana Alekszijevics kapta az irodalmi Nobel-díjat. Ukrajnában született 1948. május 31-én ukrán anyától és fehérorosz apától. A Szovjetuniót “alulnézetből”, a hétköznapi ember szemszögéből bemutató regényeivel vált ismertté. 1998-ban megkapta a Lipcsei Könyvvásár díját, egy évre rá a Herder-díjat, 2013-ban pedig a német könyvkiadók és könyvkereskedők egyesülésének Békedíját. Könyvei 19 országban jelentek meg, három színdarab és 21 dokumentumfilm forgatókönyve is fűződik a nevéhez. A Svéd Királyi Akadémia indoklása szerint a Nobel-díjat Alekszijevicsnek “polifonikus írásaiért ítélték oda, amelyek a szenvedésnek és a bátorságnak állítanak emléket korunkban”.


Vidd hírét!