A Nobel-díj nagyon komoly dolog… Komoly jelölési procedúra után komoly bírálóbizottság ítéli oda. Nem elhanyagolható nagyságrendű összeggel és ismertséggel jár együtt. Elnyerni megtiszteltetés… vagy nem, erre is volt már példa az elmúlt 110 év során. Az élet is komoly dolog. Viszont a magyar közmondás úgy tartja, hogy a nevetés az élet sója. Ebből kiindulva nézzük meg az ún. ellen-Nobelt, az IgNobel-díjat, amelyet idén szeptember 29-én osztottak ki.
A név egy szellemes szójáték, az angol „nobel” (nemes, kiváló) és „ignobel” (alantas, fölösleges, semmire sem való) ellentétére épül. A díj ötlete az Annals of Improbable Research című folyóirat szerkesztőitől származik. Alapgondolatuk: olyan tudományos felfedezéseket bemutatni, amelyeken az emberek először nevetnek, majd elgondolkodnak. Bárki jelölhető, a győzteseket kiválasztó testületben több Nobel-díjas van, továbbá tudományos szakírók, sportolók, köztisztviselők, és a hagyományoknak megfelelően egy véletlenszerűen kiválasztott utcai járókelőt is felkérnek a döntésben való részvételre. A nemzetközi tudományos élet azon szereplői részesülhetnek benne, akiknek tevékenysége értelmetlen felfedezésekhez, használhatatlan találmányokhoz vagy egészen egyszerűen mulatságos javaslatokhoz vezetett. Korunkra jellemző módon e citromdíj ázsiója igencsak megnőtt, sok díjazott humorérzékéről tanúskodik, hogy megjelenik és átveszi a “kitüntetést”.
Az 1991 óta minden év őszén kiosztott irodalmi IgNobel-díjakból mazsoláztam a következőkben. Olvassátok, nevessetek, majd gondolkodjatok el rajta…
1991-ben az első irodalmi IgNobel-díjat a svájci Erich von Däniken kapta Az emberi civilizáció földön kívüli űrhajósok hatására történt kifejlődésének történetéért. 1992-ben J. Strucskovnak, a Moszkvai Nyelvtudományi Intézet munkatársának ítélték a kitüntetést az 1981 és 1990 között publikált 981 tudományos munkájáért. Ez nem kevesebb, mint 3,9 nap/publikáció. 1993-ban az arra érdemeseknek E. Topolt és 975 amerikai, európai, ausztráliai és zsidó szerzőtársát találták, egy orvosi szaklapban publikált cikkükért. Úgy sikerült, hogy ennek a cikknek százszor több szerzője volt, mint oldala.
1994-ben nem kisebb egyéniség lett a győztes, mint Lafayette Ronald Hubbard, a szcientológia alapítója. Indoklás: Dianetika című könyvéért, amely rendkívül hasznos mű az egész emberiség számára, de neki mindenképpen. 1995-ben két amerikai író érdemelte ki a díjat: D. B. Busch és J. R. Starling Idegen testek a bélrendszerben: riport és részletes elemzés a világ irodalmáról című kötetükért. (A kötet mellékletként egyebek mellett hét villanykörtét, egy késélezőt, két vakut, egy adag dohányt, egy olajoskannát, illetve gyümölcsöket és egyéb élelmiszereket is tartalmaz.)
1998-ban Dr. M. Sidoli győzött A fingás mint a kimondhatatlan rettegés elleni védekezés című művéért. Sokatmondó írás lehet… Legalább ennyire érdekes az 1999-es díj is: a Brit Szabványintézet a tea szabványszerű felforralásának 6 oldalon át sorolt követelményrendszeréért kapta.
2003-ban J. Trinkaus amerikai szerző az őt zavaró több mint 80 mindennapi esemény részletes elemzéséért (Pl.: Mennyi autóvezető nem áll meg teljesen a stoptáblánál.) kapta a díjat. Ezért talán én is kaphatnék bár egy jelölést… Persze, ha megírnám…
2005-ben a nigériai banklevélírók érdemelték ki a bizottság elismerését. Ezek ún. „nigériai banklevelek” egy sémára íródtak. Szövegük szerint a levélíró csak akkor juthat hozzá gazdag örökségéhez, ha a levél címzettje kisegíti x összeggel. Ennek ez összegnek a segítségével hozzáférhető lesz egy gazdag bankszámla, amelyből a címzett is részesül. Európában többen is elhitték a mesét és pénzt küldtek a csalóknak. 2009-ben az ír rendőrség kapta az irodalmi IgNobelt, amiért több mint 50 alkalommal állítottak ki közúti szabálysértési feljelentést a notórius szabálysértő, Prawo Jazdy nevére, ami lengyelül jogosítványt jelent. Tudjátok a viccet, amikor a rendőr megállít egy… Nem, inkább mégsem mondom el.
Idén John Perry, a Stanford Egyetem egyik tanára vihette haza az irodalmi IgNobelt. Ő a strukturált halogatás elméletét dolgozta ki, melynek lényege, hogy ha van valamilyen fontos és halaszthatatlan dolgunk, csak azért, hogy azt elkerüljük, kezdjünk bele egy még fontosabb dologba. Így a hagyományos „strukturálatlan” halogatással szemben komoly sikereket érhetünk el, például az irodalom területén. A professzor nem jelent meg a díjátadáson, valószínűleg saját elméletét bizonyítandó…