Mario Reading brit író, Nostradamus-kutató több dokumentumkönyvében is foglalkozott a XVI. században élt francia orvos és látnok életével, világhírű jóslataival. A Nostradamus próféciái című regénye ezúttal a fikciós irodalom keretei között foglalkozik a témával. A 2009-ben megjelent – magyar fordításban a Partvonal Könyvkiadó gondozásában 2011 őszén napvilágot látott – regény egy trilógia első része. A második rész (The Mayan Codex) 2010-ben jelent meg, a harmadik (The Third Antichrist) pedig idén decemberben, magyar fordításuk egyelőre még várat magára.
A Nostradamus próféciái tipikus darabja az összeesküvés-elméleteket feldolgozó szórakoztató irodalmi regényeknek, amelyeknek egyik legismertebb művelője az elmúlt évtizedben Dan Brown, akinek a neve óhatatlanul is megjelenik egy-egy könyv ajánlójában, akár összehasonlítási alapként, akár figyelemfelkeltőként. A szóban forgó regények jelentős részére – többek között Brown regényeire is – jellemző vallásos motívumok mellett Reading egy igen népszerű és vitatott téma – Nostradamus próféciái elveszett 58 versének rejtélye – köré építi a regényt.
Ahogy ez a hasonló regények kilencven százalékában lenni szokott – legalábbis ami az én ilyen jellegű tapasztalataimat illeti –, a Nostradamus próféciái is egy nagy üldözés, versenyfutás az idővel, ahol a jó és a rossz képviselője csap össze, hogy majd a végén valamelyikük győzedelmeskedjen. (Vagy nem.) Ennél a felosztásnál maradva, a pozitív oldalt egy Nostradamus-kutató író, Adam Sabir képviseli – akit feltehetően részben saját magáról mintázott a szerző –, cigány segítőtársaival, Alexivel és Yolával együtt, a negatív póluson egy titokzatos, különös tekintetű férfi, a többek által csak „szemes embernek” nevezett Anchor Bale található. A történet viszonylag egyszerű: egy Babel Samana nevű cigány férfi szenzációs dolgot kínál eladásra – Nostradamus próféciáinak elveszett verseit. Két férfi jelentkezik, különböző indíttatástól vezérelve: Adam Sabir egy sikerkönyv és a meggazdagodás reményében szeretné megszerezni a verseket, Anchor Bale egy titkos társaság tagjaként teljesít küldetést. A Corpus Maleficus nevű társaság évszázadok óta megfogalmazott küldetést teljesít, amelynek fontos része a Nostradamus által megjövendölt „Három Antikrisztus” támogatása. Az első kettő Napóleon és Hitler volt, a harmadik kiléte ismeretlen, erről az elveszett Nostradamus-versekben van információ.
Az nagyon hamar kiderül, hogy a versek nincsenek Samana birtokában – és ez az életébe is kerül –, csak információkkal rendelkezik róla. A szálak pedig egy cigánytáborba vezetnek, ahová Sabir nem éppen szerencsés körülmények között toppan be. Miután azonban meggyőződnek Samana halála körüli ártatlanságáról, segítőtársa akad a szemrevaló cigánylány, Yola, és a kezére pályázó, de érzelmei kimutatásában kissé félénk cigány férfi, Alexi személyében. Lépésről-lépésre fejtve meg a versek hollétére utaló információkat, hőseink bejárják a dél-franciaországi Mária-zarándokút több állomását, nyomukban a hol kissé lemaradt, hol egy-két lépéssel – vagy inkább gondolattal – előttük járó Bale-lel, valamint a Samana halála ügyében nyomozó francia rendőrséggel, amelyet Calque százados és beosztottja, Macron képviselnek.
Mario Reading regényében nagyjából minden megvan, aminek egy hasonló történetben lennie kell. Először is ott van a misztikumra építő fő cselekményszál, amely úgy adagolja az elveszett próféciák körüli információkat, hogy nem árul el túl sokat, de mindvégig fenntartja az érdeklődést. Sajnos a titok végül annyira átszövi az egészet, hogy alig tudunk meg valamit ezekről a bizonyos elveszett versekről, pontosabban a bennük rejlő jóslatokról. Hogy a titok feltárását a szerző a trilógia másik két részére tartogatja, vagy csak a figyelemfelkeltés volt a célja a témaválasztással, azt nem tudom, de akik azzal a gondolattal veszik kézbe a könyvet, hogy ebből számos titokra fény derül a középkori látnok körül, azok valószínű csalódni fognak.
Aztán ott van az üldözési szál, amelyben többé-kevésbé mindvégig megvan az izgalom, a váratlan fordulatok, de van benne nem kevés erőszak is – beleértve az ilyenkor szükséges áldozatokat, ahogy ez lenni szokott – viszont egy-egy fantáziaszegény vagy elcsépelt motívum – hogy egyebet ne említsek: a rendőrökkel szembeni negatív előítéletesség kontrasztban a negatív szereplő szuperhős-képességeivel –, eléggé kiábrándítóan hat egy idő után. Ezen a téren nem nagyon tud kilépni a középszerűségből a regény. Ez feltehetően a szerző tapasztalatlanságából fakad, hiszen elsősorban dokumentumregényekre specializálódott korábban, ami azért ugyebár egy teljesen más műfaj.
Na de a dokumentumregény-írói múlt igencsak pozitívan érezteti hatását a regény kétségkívül legszórakoztatóbb és talán legfinomabban kidolgozott részében: a cigány kultúra elemeinek felvonultatásában. Ebben keveredik az ősi babonákon és rituálékon alapuló hiedelemvilág a különböző keresztény motívumokkal, amelyet a regényben a cigány észjárás ábrázolásával és cigány kifejezések használatával fűszerez a szerző. Ha másért nem, emiatt érdemes kézbe venni, ezen a téren – mint ahogy egyébként a főbb vallásos és a Nostradamusszal kapcsolatos motívumok terén is – jól dokumentált a regény, és mindenképpen pozitívumnak számít, hogy egy olyan szerző nyújtja mindezt, aki a szóban forgó területeken eléggé otthonosan mozog . Összességében véve korrekt, de a műfajban korántsem kiemelkedő alkotás, amelyet azoknak a misztikumra éhes olvasóknak tudok ajánlani, akik nem várnak világmegváltó titokfeltárást, hanem csak pár óra könnyed szórakozásra vágynak.