Portré: Sir Arthur C. Clarke

Vidd hírét!
  •  
  •  
  •  

Arthur C. Clarke 1917. december 16-án született az angliai Minehead városában. Általános és középiskolai tanulmányait befejezve, 1936-ban Londonba költözött, ahol közhivatalnoki állásban dolgozott. Az írással igen korán megpróbálkozott, mivel gyerekkorában rajongott a fantasztikus irodalomért, már az iskolaújságban publikált különböző kisebb kalandos történeteket. Nem sokkal később különböző amatőr sci-fi magazinokban kezdett publikálni. Bemutatkozó írása, az Utazzon dróton!, amely 1937-ben az Amateur Science Stories című magazinban jelent meg, a teleportálás témakörét boncolgatja rendkívül szatirikus hangnemben.


A második világháború alatt Clarke a brit légierő kötelekében teljesített szolgálatot, ahol egy új találmány, a radar kezelésére oktatta a katonákat. A leszerelést követően egyetemi tanulmányokat kezdett, fizikából és matematikából szerzett tudományos fokozatot, 1945-ben pedig doktorált is belőlük. Beiratkozott a Brit Bolygóközi Társaság tagjai közé, később pedig elnöke is lett a szervezetnek. A Társaságnak fontos szerepe volt az űrkutatás és űrhajózás népszerűsítésében, nemcsak Nagy-Britanniában, hanem az egész világon.

Arthur C. Clarke kiemelkedő tudományos pályafutással büszkélkedhet, 1945-ben egy olyan távközlési elméletet vázolt fel, amelyet 25 évvel később sikerült kivitelezni és a Nemzetközi Csillagász Szövetség az ő tiszteletére The Clarke Orbit nevet adta neki: a geostacionárius pálya távközlésben való alkalmazásáról van szó, amelynek értelmében az Egyenlítő fölött 36 000 kilométeres magasságban a Földdel párhuzamosan keringő három műhold segítségével megoldható a vezeték nélküli kommunikáció a bolygón. Szintén ő javasolta 1945-ben az Egyesült Államok meteorológiai hivatalának, hogy műholdak segítségével jelezzék előre az időjárás változásait. Ez a javaslata is megvalósult évtizedekkel később, és ma már műholdakkal biztosítják a tengerhajózás és légi közlekedés navigációját, a telefonok, internet, személyi hívók és a tv műsorszórás globális működését is. Clarke több éven keresztül együtt dolgozott amerikai kutatókkal és mérnökökkel műholdak és földi állomások kiépítésén. Az űrliftre vonatkozó ötletét, amelyet a jelenlegi hordozórakéták felváltását szolgálná a világűrbe jutáskor, a NASA vizsgálja, viszont egyelőre még technikai akadályai vannak a kivitelezésnek.

Tudományos tevékenységével párhuzamosan kezdődött írói pályafutása is. Első, profi íróként jegyzett munkája a Kibúvó című novellája volt, amelyet 1946-ban vett meg közlésre az Astouding Science Fiction nevű amerikai lap. Az 1950-es évek elején első science-fiction regényeit is megírta – az első a Prelude to Space címet viselte –, amelyek közül több is megjelent magyar fordításban: A Mars titka, Szigetek az égben. Ezek jórészt irodalmi köntösbe öltöztetett ismeretterjesztő alkotások.

1948-ban írta meg, 1951-ben publikálta Az őrszem című elbeszélését, amely másfél évtizeddel később a Stanley Kubrickkel való gyümölcsöző együttműködés alapjául szolgált. A novella képviseli Clarke-nál azt a metafizikai vonulatot, amely az emberiség jövőjében az istenképet nagyhatalmú idegen lényekkel helyettesíti. Szintén ennek a vonulatnak az alkotásai közé tartoznak az 1953-ban megjelent A gyermekkor vége című regény, valamint két nagysikerű novellája, az Isten kilencmilliárd éve és A csillag. Mindkét elbeszéléssel elnyerte a legrangosabb sci-fi kitüntetést, a World Science Fiction Society által odaítélt Hugo-díjat.

A ’60-as évek elején inkább ismeretterjesztő műveket írt, majd következett pályafutásának legkiemelkedőbb szakasza, amelyben újra a sci-fi fele terelődött érdeklődése. Az őrszem című novellájától megihletve, 1964-ben a neves amerikai filmrendező, Stanley Kubrick felkereste Clarke-ot az Űrodisszeia ötletével. Még abban az évben elkezdték közösen írni a film forgatókönyvét, amellyel párhuzamosan Clarke a regényt is írta. A filmet 1968-ban mutatták be, akkor nem aratott túl nagy sikert, hamar lekerült a mozik napirendjéről. Később viszont kultuszfilmmé vált, 1969-ben Oscar-díjra jelölték, a legjobb vizuális effektusok kategóriában díjat is nyert. A regény csak néhány hónappal a film után jelent meg, és meghozta a hírnevet írója számára: a 2001: Űrodisszea Arthur C. Clarke legnagyobb sikerű regénye, amelyet tudományos megalapozottsággal készített el.

A 1970-es években már a hírnév fényében jelentek meg újabb sikeres regényei: 1973-ban a Randevú a Rámával bestseller lett, és a kritikusok tetszését is elnyerte, több mint fél tucat díjat söpörve be nemzetközi szinten (köztük a Hugó-díjat és a Nebula-díjat); az 1975-ben megjelent Birodalmi Földben társadalmi kommentárokat fogalmaz meg, a teljes egyenjogúságot hirdeti fajtól és nemi orientációtól függetlenül, de a klónozás veszélyeire is felhívja a figyelmet; az 1979-ben írt Az éden szökőkútjai című regénye pedig az űrlift tudományos elméletének propagálásáról szólt.

Jóllehet bejelentette, hogy több regényt nem ír, az 1980-as évek elején az űrkutatás fejlődése ismét írásra serkentette: újragondolta és folytatta a 2001: Űrodisszea történetét. A 2010: Második Űrodisszeia 1982-ben jelent meg. Szintén megfilmesítésre került, Peter Hyams rendezett belőle Oscar-díjra jelölt filmet. 1988-ban a harmadik része is elkészült a regénysorozatnak – ez a 2061: Űrodisszeia címet viseli –, majd ’90-es években a negyedik részt is megírta Clarke – ez 3001: Űrodisszeia címen jelent meg 1997-ben.

Élete utolsó évtizedeiben egészségügyi állapota megromlott, egy fiatalkori fertőzés következtében fokozatos izomsorvadással járó idegrendszeri betegség alakult ki nála, ennek következtében idővel tolószékbe kényszerült, ami munkabírására is negatív befolyással volt, így élete egyre nagyobb részét töltötte a második otthonának tekinthető Ceylon (Srí Lanka) szigetén. Betegsége ellenére igyekezett aktív maradni, ötletei nem apadtak el, de utolsó regényeit már képtelen volt önállóan kidolgozni, így 1988-tól ezek többségének megírásához társszerzők segítségét vette igénybe. Közülük Gentry Lee és Stephen Baxter segédkezett több regénye megírásában is, utóbbi azóta számos díjjal kitüntetett sci-fi szerző lett.

Arthur C. Clarke 2008. március 19-én hunyt el Srí Lankán, légzési elégtelenség következtében. Életében, az irodalmi díjak mellett számos egyéb díjban részesült: 1994-ben jelölték a Nobel-békedíjra is, mivel a nem kevés konfliktus megélt második otthonában, Srí Lankán mindvégig nyíltan kiállt a megbékélés mellett; 2000-ben az angol királynő tüntette ki lovagi címmel . Emellett alapítvány (Arthur C. Clarke Foundation) és kisbolygó (4923 Clarke) is viseli a nevét, továbbá irodalmi díjat (Arthur C. Clarke-díj) is neveztek el róla, amelyet évente ítélnek oda a legjobb – az előző évben az Egyesült Királyságban megjelent – brit sci-fi regénynek. A tudományos munkásságáért elnyert legrangosabb kitüntetései: Marconi ösztöndíj, Franklin Institute aranyérem, Lindbergh díj.

 

Források:


Vidd hírét!
  •  
  •  
  •