Paul Sussman: Oázis. A Zerzura titka

Írta : Paul Sussman
Eredeti cím : The Hidden Oasis
Eredeti kiadás : 2009
Magyar cím : Oázis. A Zerzura titka
Fordította : Szűr-Szabó Katalin
Kiadó : Partvonal Kiadó
Recenzált kiadás éve : 2011
Terjedelme (oldalszám) : 557
74
Vidd hírét!
  •  
  •  

Paul Sussman író, régész, újságíró az Oázis. A Zerzura titka című harmadik regényében a tőle megszokott módon, régmúlt idők – ezúttal az egyiptomi Óbirodalom – titkaiba vezeti az olvasót, olyan elemekkel gazdagítva a történetet, amelyek régészi munkásságának köszönhetően igencsak közel állnak hozzá.  A 2009-ben napvilágot látott könyv magyar fordításban 2011-ben, a Partvonal Kiadó gondozásában jelent meg.


A regény Kr. e. 2153-ban, egy rejtélyes eseménnyel indul: nyolcvan pap érkezik éjszaka a Nyugati-sivatagba, vezetőjükkel, Junu főpapjával, Imti-Khentikával. Titkos küldetést teljesítenek: egy rongyokba burkolt tárgyat – az ókori Egyiptomban mágikus eredetűnek tekintett benben-követ – helyeznek el egy oázisban. Küldetésük beteljesítésével a papok feláldozzák egymást és magukat, a főpap pedig – mielőtt ő is követné társait az önként vállalt halálba –, a bezárás és elrejtés varázsigéjével teszi láthatatlanná az oázist a kíváncsiskodók szeme elől.

A következő esemény több mint négyezer évvel később, 1986-ban egy albániai repülőtéren kezdődik. Egy Antonov-24-es repülőgép száll fel egy pilótával, másodpilótával, navigátorral és két utassal – valamint titkos és veszélyes szállítmánnyal – a fedélzetén, átszeli a Földközi-tengert, Bengáziban leszáll tankolni, majd délkeleti irányba folytatja útját. A gép a Szahara fölött homokviharba kerül, lezuhan és eltűnik. Egyetlen túlélő marad, a másodpilóta, aki viszont a kietlen táj miatt szintén halálra van ítélve.

A harmadik momentum Egyiptomban, a Nyugati-sivatagban zajlik, napjainkban: Gilf Kebir és Dakhla-oázis között néhány beduin egy mumifikálódott holttestre bukkan. A már néhány éve/évtizede halott férfi válltáskájában többek között egy fényképezőgépet és egy exponált filmtekercset, tovább egy hieroglifákkal telerótt kis agyagobeliszket találnak, amelyeket magukkal visznek.

A regényt indító három, látszólag egymástól független eseményt a fő cselekményszál fogja össze. Ennek központi karaktere Freya Hannen, az Egyesült Államokból érkezik Egyiptomba, miután nővére halálhírét kapja az észak-afrikai országból: a súlyosan beteg Alex Hannen morfium-túladagolással vetett véget saját életének. Egyiptomban találkozik nővére barátaival, az egyiptológus Flin Brodie-val, valamint a kairói amerikai nagykövetségen dolgozó CIA-ügynökkel, Molly Kiernan-nel. Nővére halálának körülményeit vizsgálva, a fiatal nőben erős gyanú támad, hogy Alex halála kapcsán nem zárható ki az idegenkezűség. Miközben megpróbálja kideríteni az igazságot, egy igen veszélyes játszmában találja magát: rájön, hogy nővére halála szorosan összefügg az egyiptomi történelem egyik legnagyobb rejtélyének, Zerzura elrejtett oázisának a titkával, melynek feltárására többen is nagy erőket mozgósítanak, ki-ki a maga érdekeitől vezérelve. A titkos oázis felfedezése elhunyt testvére barátjának, az egyiptológus Flin Brodie-nak is nagy álma, így Freya segítőtársra talál a férfiban. Közösen próbálják megfejteni a rejtélyt, miközben szorosan ott van nyomukban az amerikai nagykövetség külön utakon járó alkalmazottja, Cy Angleton, egy veszélyes egyiptomi bűnöző, a fegyver- és régiségkereskedő Romani Girgesz és magánhadserege, valamint az amerikai kormány is. Hőseink nemcsak a titok feltárásához kerülnek egyre közelebb, hanem életük is egyre nagyobb veszélyben van, a hozzájuk képest a nagy erőforrásokat mozgósítani képes üldözőik miatt.

Az Oázis krimi és kalandregény jól sikerült ötvözete: krimi, hiszen az olvasó a két főhőssel együtt nyomozva, lépésről-lépésre jut közelebb a rejtély megoldásához, ugyanakkor kalandregény is, hiszen mindeközben életveszélyes és fordulatos kalandoknak is szemtanúja. A többnyire pörgős történetet a szerző az egyiptomi történelemre és kultúrára, a beduinok életmódjára vonatkozó jól dokumentált elemekkel és történetekkel, részletes – néhol nehezen követhető, egészen apró részletekig elmenő – leírásokkal színezi ki, így az amúgy teljességében fikciós cselekménynek sikerül különös hitelességet kölcsönöznie. Ezt olvasóként mindenképpen a regény pozitívumai között említeném meg.

Ami számomra rontotta az összképet, az egyrészt a történetvezetés kezdeti nehézkessége, másrészt a fő cselekményszál „túlfantáziálása”. Előbbi kapcsán a túlságosan is szerteágazó, felszabdalt és kusza indítást említeném meg: a túl sok kezdeti cselekményszálnak köszönhetően száz-százötven oldalnyi szövegen kellett átrágnom magam, amíg úgy-ahogy helyre kerültek a szereplők és a történet is egyenesbe jött. (Igaz, hogy miután ez megtörtént, a szerző a továbbiakban nagyon jól váltogatta a cselekményszálakat). A legnagyobb csalódást a történet végkifejletét megelőző eseménysorozat jelentette, amely mindenképpen meglepett a regény addigi kb. háromnegyedének stílusához és jellemzőihez viszonyítva: az addig többnyire „földön járó” kalandok váratlan fordulatot vettek, és már-már a sci-fi- vagy fantasy határát súrolta az egész sztori, ami bennem eléggé rombolta a korábbi összképet. Nem azért, mert bármi kifogásom is lenne a két említett műfajjal szemben, hanem mert az addig a valóságszerű események és fikció határán mozgó történet egyensúlya nagyon drasztikusan átbillent az utóbbi  területére. Emiatt kissé meglepetten torpantam meg olvasás közben, és bevallom, volt pillanat, amikor csak azért nem tettem le a könyvet, mivel sajnáltam volna a megelőző többszáz oldal elolvasására fordított időmet.

Az szerző könyvvégi kommentárjai kissé ellensúlyozták a váratlan és számomra túlságosan is meredek fordulatból adódó csalódottságomat. Még hogyha nem is erre számítottam, elismerem, hogy a szerzőt kétségkívül dicséret illeti kivételes fantáziájáért és azért, hogy még egy-egy elrugaszkodott ötletét is képes volt ugyanazzal a részletességgel tálalni, amely mindvégig jellemezte a történetvezetést, és amely komoly dokumentáltságról tett tanúbizonyságot. Összességében érdekes és szórakoztató regény Paul Sussman Oázisa, melyhez hasonlóra inkább filmélményeimből tudnék példát mondani: az Indiana Jones filmek, valamint A Múmia és A skorpiókirály stílusa és hangulata áll talán legközelebb hozzá – akik szeretnek olvasni és a felsorolt filmeket is szerették, feltehetően jól fognak szórakozni olvasás közben.


Vidd hírét!
  •  
  •