Szerintem Bear Grylls A túlélés törvényei című televíziós sorozata messze nem a legjobb a maga kategóriájában, én sokkal jobban szeretem például a Túlélő-párbajt vagy a Vad-házasságot, mert ott nem próbálnak arról meggyőzni, hogy egy teherhajónyi stábbal a kamera mögött a kalandok főszereplői kénytelenek egy elpusztult teve bendőjének a tartalmát meginni az életben maradásért. Ennek ellenére Bear Grylls kalandjai valahogy mégis vonzzák a tekintetemet: ha már odakapcsoltam, végignézem, még úgy is, ha közben hangosan kritizálom. Így voltam a könyvvel is, amikor megláttam: nem tudtam elmenni mellette. Gondoltam, na lássuk, mennyi tesztoszteront volt képes belenyomtatni ez a Grylls egy ilyen könyvbe. Kiábrándító: semennyit. És ezt most a szó pozitív értelmében használom.
Bear Grylls A vadon törvényeiben nem a borneói dzsungelben szerzett tapasztalatait írja le, nem a maorik földjén készült képsorozattal dicsekszik, hanem egy profi kézikönyvet ad azoknak, akik – bármilyen időjárási-, éghajlati- és terepviszonyok között – szeretnek elmenekülni a hétköznapoktól, többnapos túrákon részt venni, hegyet mászni, sátorozni, a természettel együtt élni és mozogni. Cserkészeknek ennél alkalmasabb könyvet még nem hordott a föld a hátán, amikor végül belelapoztam, beletörődve felsóhajtottam: bár lett volna nekem ilyen kötetem abban az időben, amikor aktív cserkész voltam. Már rögtön az első táborban parancsnokká avanzsálhattam volna ennyi tudás birtokában.
Grylls teljesen eltávolodott a tévében látott önmagától, és egy túrázó/táborozó szemével állította össze ezt a kötetet. Arra törekedett, hogy a könyv hasznos legyen, minden olyan információt tartalmazzon, amelyre egy túrázónak szüksége lehet, azokat jól körülírta, megmagyarázta, tanácsokat adott, a könyvet fotókkal, illusztrációkkal látta el. Grylls sorban halad, nagyon aprólékos, kezdi a felszereléssel: a zoknitól az alsóneműn át kabátig, a kesztyűig és a bakancsig mindegyikről leírja, hogy milyent érdemes választani, milyent nem, melyek az egyik és a másik előnyei és hátrányai. Tanácsokkal lát el: milyen hátizsákot válasszunk magunknak, abba mit pakoljunk, túrázás előtt a bakancsot törjük be, a nadrágnak legyen sok zsebe, stb. Aztán, még mielőtt útnak indulnánk, szerezzük be a szükséges szerszámokat. Ha már a terepen vagyunk, figyeljünk oda a táborhely kiválasztásánál arra, hogy honnan fúj a szél, van-e a közelben víz, elfolyik-e az esővíz, és így tovább… Ábrák segítségével tanít meg a legfontosabb csomók készítésére, vagy arra, hogyan kell fa és zsineg segítségével tábori asztalt, ülőkét, mosdóállványt, vagy akár menedéket építeni, miként kell tüzet gyújtani, tüzelni, majd a nyomát eltakarítani. Kiemelt fontossággal kezeli a tájékozódást: részletesen leírja, miként lehet megbecsülni egy távolságot, hogyan kell kiszámolni egy bizonyos útszakasz megtételéhez szükséges időt, hogyan lehet tájékozódni a csillagok segítségével, és mit tegyünk akkor, ha felhős az ég éjszaka; hogyan állapítsuk meg, hogy merre van észak, ha hétágra süt a nap, és nekünk csak karóránk, vagy egy karónk van; miről árulkodnak a felhők, mire következtethetünk a szél erősségéből, és hogyan mérjük azt. És akkor még nem szóltam az állatnyomoknak szentelt fejezetről, az álcázás trükkjeiről, az elsősegélynyújtásról vagy a tábori táplálkozásról.
Gryllsről azt tudtam, hogy korábban kommandósként szolgált, de egy sérülés miatt kénytelen volt hátat fordítani a seregnek. Azt azonban a könyvből tudtam meg, hogy Bear Grylls a Brit Királyi Haditengerészet tiszteletbeli alparancsnoka – a múltját tekintve nem meglepő –, és hogy egyben a Brit Cserkészszövetség főcserkésze is. Ez új volt számomra, fel is vontam a szemöldökömet, amint megláttam az aláírást rögtön a második oldalon. A könyv végére számomra kiderült: Bear Grylls ráadásul igazi cserkész. Az egész könyvet átitatja az a fajta különös szellemiség, amelyet csak olyan ért meg, aki maga is cserkész – nem feltétlenül nyakkendővel és cserkészkalappal, hanem úgy belülről. Mindvégig tisztelettel beszél a természetről, az állatokról, a környezetünkről, minden szava, minden mondata arra figyelmeztet: a természet hatalmasabb nálunk, nem tudjuk legyőzni, és nem is erre kell törekednünk. Nekünk csak túl kell élni azt a kalandot, amit a környezetünk kínál, ehhez pedig a legjobb leckét A vadon törvényei adja.
Hadd dícsérjem meg egy utolsó bekezdésben a magyar kiadást is: a Jaffa Kiadó kitűnő munkát végzett. A könyv kötése – akárcsak a tartalma – időtálló, a szöveg elrendezése szellős, a lényeget színessel emelték ki, a leírásokat felsorolások és keretes szövegrészek teszik átláthatóvá, ábrák és színes fotók egészítik ki. A könyv maga több mint fél kilót nyom, de szerintem ennek még érdemes helyet szorítani a hátizsákban, ha túrázni indulunk. Cserkészeknek egyenesen kötelezővé tenném!