Minden idők első bűnügyi regénye

Vidd hírét!
 
 

Angliában újra kiadták minden idők első krimijét; Charles Felix regénye, a The Notting Hill Mistery 1862-ben született, a könyv lapjain hipnotizálással, gyerekrablással, mérgezéssel és egy sor egyéb bűncselekménnyel találkozik az olvasó, így aztán kétség nem férhet hozzá, hogy bűnügyi regényről van szó. A brit Nemzeti Könyvtár (British Library) 150 év után újra kiadja a kötetet.

Korábban Emile Gaboriau egy korai regényéről, a Monsieur Lecoq-sorozat első darabjáról, az 1866-os A Lerouge-ügyről, majd Wilkie Collins regényéről, az 1868-as A Holdgyémántról feltételezték, hogy az első krimi lenne, de a brit Nemzeti Könyvtár azt állítja, hogy egyértelműen Charles Felix könyve az első bűnügyi regény. A The Notting Hill Mistery először sorozatban jelent meg a Once a Week c. magazinban, a könyv első részletét 1862 november 29-én közölte a lap, és 1863-ig folytatásokban adta. Különálló kötetként 1863-ban jelent meg, és azóta aztán egyszer sem nyomták újra. A regény főszereplője Ralph Henderson biztosítási nyomozó, aki azon dolgozik, hogy az igazságszolgáltatás elé állítsa „R___” bárót, amiért feltehetően megölte a feleségét, hogy így egy nagyobb biztosítási összeghez jusson. Henderson a nyomozása során naplóbejegyzések, levelek, bűnügyi jelentések, tanúk vallomásai, térképek és törvényszéki bizonyítékok segítségével igyekszik megfejteni a rejtélyt. A brit Nemzeti Könyvtár szerint Charles Felix biztosítási nyomozója olyan innovatív módszereket alkalmaz a bűneset felderítése során, amelyek nem voltak megszokottak az 1920-as évek bűnügyi regényei előtt. Henderson nyomozása során fény derül egy hipnotizőrre, egy gyerekrablásra és három gyilkosságra.

A szerző álnéven alkotott, a Charles Felix név Charles Warren Adams-et rejti, aki újságíró, ügyvéd és utazó volt. Az 1860-as években a regény pozitív fogadtatásban részesült. A Guardian akkoriban azt írta róla, hogy egy „zseniálisan felépített regény”; az Evening Herald úgy vélte, hogy „a maga nemében egyedi” alkotásról van szó; a London review pedig így dícsérte: „egy gondosan előkészített káosz, amelyben az olvasó, akárcsak a pasziánsz nevű játékban, arra kényszerül, hogy ő maga találja meg a rejtély megoldásához vezető utat.”

Julian Symons író (Lee Annácska nevén) már 1972-ben azt mondta a The Notting Hill Mistery-ről, hogy minden kétséget kizáróan ez az első bűnügyi regény, s a cselekményét feltűnően modernnek nevezte. A brit Nemzeti Könyvtár a 150 éves könyvet először tavaly márciusban tette újra elérhetővé az úgynevezett print-on-demand (kérésre kinyomtatott) program keretében, több száz másik 19. századi regénnyel együtt. Miközben a regények többségéből 2-3 példánynál több nem fogyott, a The Notting Hill Mistery eladásai, a New York Times egyik írását követően szárnyalni kezdtek, több százan voltak kiváncsiak a regényre, arra buzdítva a könyvtárat, hogy egy teljesen új kiadást is megfontoljon. A The Notting Hill Mistery végül 2012 februárjában jelent meg újra, s az új kötetben az eredeti, 1863-as illusztrációkat használták, amelyeket még George du Maurier, A Manderley-ház asszonya és a híres A madarak szerzőjének, Daphne du Maurier-nek a nagyapja készített.


Vidd hírét!