Érettségire készülő diák voltam, amikor először találkoztam Székely János nevével. A Caligula helytartóját tanultuk. Abban az időszakban az idézetgyűjtés – mondhatom, csöppet sem egyedi – szenvedélyének hódoltam, a drámában pedig meglepően sok le-, fel- és megjegyzésre méltó gondolatot találtam. A „sok” szó szerint értendő: mire észrevettem magam, szinte az egész művet bemásoltam a füzetembe. A Toldira rácsodálkozó Sütő András lelki sorstársának éreztem magam, annyira mélyen érintett minden szó. Egy tizennyolc éves ember erkölcsi nézetei merőben különbözhetnek az általánostól, de ezzel a drámával szinte minden mondatában egyet tudtam érteni. Vajmi kevés tapasztalattal a diktatúráról, elnyomásról, cenzúráról, rettegésről…
A Caligula helytartója írója, Székely János 1929. március 7-én született a Maros megyei Torda városában. Elemi iskoláit szülővárosában végezte, majd a nagymúltú Bolyai Farkas Líceumban tanult Marosvásárhelyen. 1943-tól a Katonai Reáliskolában volt huszárapród. Itt érte a második világháború, fogságba is esett, ahonnan 1946-ban tért haza. Ezután tudott csak leérettségizni, majd a Bolyai Tudományegyetemen elvégezte a filozófia szakot.
1952 és 1956 között az Állami Irodalmi és Művészeti Kiadó ( a majdani Kriterion) kolozsvári szerkesztőségében dolgozott lektorként. 1956-tól 1989-es nyugdíjazásáig a marosvásárhelyi Igaz Szó (1990-től Látó) című szépirodalmi folyóirat versrovatát szerkesztette, e lapokban jelentek meg költeményei is. Sorra kerültek színpadra drámái is: 1954-ben a Profán passió, 1964-ben a Dózsa című poéma, amely monodrámaként is előadható. 1966-ban az Irgalmas hazugság, 1972-ben a Caligula helytartója jelent meg: ez Székely János legtöbbet játszott drámája, mai napig minden évben műsorára tűzi egy-egy magyar színház. 1976-ban fejezte be a Protestánsokat, 1981-ben a Vak Béla királyt. Ez a mű 1983 októberében megkapta az 1982-83-as évadban bemutatott előadásokra vonatkozó Legjobb új magyar dráma-díjat. Utolsó drámája az 1989-ben megjelent Mórok, melynek ősbemutatóját 1991-ben a Gyulai Várszínházban Tompa Gábor rendezte.
1958-ban édesapját rendszerbírálatért letartóztatták és 8 év börtönre ítélték. Székely János – mindent elkövetve, hogy apját kihozza a börtönből – ekkor írta azokat a verseit, amelyeket később nem vállalt. Ilyenkor mindig arra gondolok, hogy óvatosan kell bánni a kommunista rendszerben élő és alkotó művészek bírálatával,a jézusi “Ne ítélj, hogy ne ítéltess!”-elv alapján. Az ideológusok még Petőfi vagy József Attila költészetét is képesek voltak a rendszer szolgálatába állítani, és ugyanígy tettek a kortárs művészekkel is.
Székely János következetesen visszautasította a neki szánt díjakat, bár neve többször szóbakerült például a József Attila-, illetve a Kossuth-díj kapcsán is. 1992. augusztus 23-án, 63 éves korában hunyt el Marosvásárhelyen. Röviddel halála előtt kapta meg az Alföld-díjat, posztumusz az Ady Endre-díjat. Tiszteletére alapította a magyar Oktatási és Kulturális Minisztérium a határon túli magyarok számára irodalmi ösztöndíj-pályázatát 30. életévüket be nem töltött fiataloknak.
Első verseiben a nyugatos költők nyomdokain indult, de hamar rálelt saját művészi nyelvezetére. Írói arculatát nagyban meghatározta filozófiai műveltsége. Szembeszállt mindennel, ami megalázhatja az emberben az embert, a polgári humanista értékrend és a szenvedélyes igazságkeresés jellemezte. Drámái modern vitadrámák. Témája mindnek történelmi, de jelenkori problémákra keresik a választ, nyelvezetük sem archaizál. Főhőseit önkínzó erkölcsi igényesség, az igazság kimondásának kényszere jellemzi.