Mary Higgins Clark: Halálos tánc

Írta : Mary Higgins Clark
Eredeti cím : Loves Music, Loves to Dance
Eredeti kiadás : 1991
Magyar cím : Halálos tánc
Fordította : Sarlós Marianne
Kiadó : Ulpius-ház Könyvkiadó
Recenzált kiadás éve : 2008
Terjedelme (oldalszám) : 370
56
Vidd hírét!
  •  
  •  

A decemberben 84. életévét betöltő, ír származású amerikai írónő minden idők egyik legolvasottabb krimiszerzője. Negyvenhat könyvet írt, amelyek több mint 100 millió példányban keltek el. A Halálos tánc című regénye – amely egyébként a tizenegyedik a sorban – 1991-ben jelent meg, Loves Music, Loves to Dance címmel, magyar fordításban először a Magyar Könyvklub adta ki 1994-ben, majd 2008-ban az Ulpius-ház Könyvkiadó gondozásában újból megjelent. 2001-ben B-kategóriás tévéfilm is készült belőle, a máltai születésű kanadai Mario Azzopardi rendezésében.


A regény fiatal főhősnője, Darcy lakberendezőként dolgozik, legjobb barátnője, Erin pedig díjazott ötvösművész, ékszereket készít. Közös barátnőjük, Nora Roberts, aki a Hudson Cable Network nevű kábeltelevíziós társaság szerkesztője, dokumentumfilmet készít a társkereső hirdetésekről, az  ilyen hirdetéseket feladók és az ezekre jelentkezők tapasztalatairól. Arra kéri Darcyt és Erint, hogy segítsenek neki a szereplők kiválogatásban: válaszoljanak néhány hirdetésre és találkozzanak egy-két jelentkezővel. A lányok először ódzkodnak az ötlettől, de végül belemennek a jó játéknak tűnő dologba. Néhány randi után viszont Erinnek nyoma veszik. Darcy már csak azért is aggódik, mert legjobb barátnője éppen élete legfontosabb munkáját végezte: különleges és igen értékes nyaklánc tervezésére kapott megbízást egy neves ékszerüzlettől, és egy nap múlva kellene átadnia a megrendelőnek a darabot. Az aggodalom rémálommá válik, amikor néhány nappal később egy móló mellett megtalálják Erin holttestét. A lányt egy nyaklánccal fojtották meg, és ami igen furcsa, a lábain páratlan cipőket viselt. Mindeközben egy Greta Sheridan nevű hölgy, akinek lányát tizenöt évvel korábban hasonló módon gyilkolták meg, kapott egy névtelen levelet, amelyben az állt, hogy egy manhattani lány a napokban ugyanolyan körülmények között fog meghalni, mint az ő lánya, Nan.

A két gyilkosság közötti lehetséges összefüggés miatt az ügyet az FBI egyik nyomozója, Vince D’Ambrosio veszi kézbe. Egyre több jel utal arra, hogy sorozatgyilkossal állnak szemben, akinek feltehetően nem csupán Nan és Erin az áldozatai. Darcy meg van győződve arról, hogy Erin gyilkosát azok között a férfiak között kell keresni, akiket barátnője a társkereső hirdetéseken keresztül ismert meg, így – Vince tanácsát és ellenkezését figyelmen kívül hagyva – veszélyes játékba kezd: egyenként randira hívja azokat a férfiakat, akikről tudja, hogy biztosan találkoztak Erinnel az elmúlt időszakban. Nem számol viszont azzal, hogy a gyilkos csak erre a lépésére vár, hogy befejezhesse tizenöt évvel ezelőtt elkezdett „művét”.

Mary Higgins Clark könyve a romantikus krimik kategóriájába tartozik – legalábbis a kiadó besorolása szerint –, és ahogy „illik”, van benne gyilkosság és gyilkos, áldozat és áldozatjelölt, nyomozó és gyanúsítottak, megfejelve egy kis szerelmi háttérrel. Az olvasó pedig természetesen csak a legvégén tudja meg az igazságot, addig a szerző gondoskodik arról, hogy gyanúsítottakban ne legyen hiány. Egymás után vonultatja fel az alkalmasnál alkalmasabb gyilkosjelölteket, hiszen mindenki gyanús valamiért, mindenki valamilyen kapcsolatban állt Erinnel és/vagy a meggyilkolt lányok némelyikével. Miután pedig sikerül kellőképpen összezavarnia az olvasót, a regény végén bedobja a csattanót, a meglepő – vagy talán kevésbé meglepő, hanem nagyon is sablonos – végkifejletet.

Az vitathatatlan, hogy az írónő ért a cselekményszövéshez, ennek ellenére mégis az volt az érzésem a regény elolvasása után, hogy egy rutinmunkával állok szemben, amit a szerző különösebb erőfeszítés nélkül kirázott a kisujjából. A szükségesnél jobban nem bonyolította a történetet, leszámítva talán a sok felvonultatott szereplőt, akik között az oldalak fogyásával egyre nehezebb volt eligazodnom. Az sem igazán segített, hogy egy cselekményszál erejéig – ami, valljuk meg, eléggé vérszegényre sikerült – a tudathasadásban szenvedő gyilkossal is megismerkedhetünk, persze anélkül, hogy a kilétére egészen a regény végéig fény derülne. Számomra ez a rutinszerű, minden „fűszertől” mentes, talán túlságosan is felületes stílus volt az, ami alapján úgy gondolom, hogy a Halálos tánc nem tartozik Mary Higgins Clark legkiemelkedőbb írásai közé. Annál is inkább, mivel tizenéves korom olvasmányélményeit felidézve, járt már a kezemben az írónőnek ennél sokkal ütősebb regénye is, amit nem lehetett letenni, és amit talán kétszer is elolvastam. Ha egy szóban kellene jellemeznem a Halálos táncot, akkor azt mondanám, hogy langyos, így inkább csak a szerző elvakult rajongói számára tudom ajánlani. Aki kissé pörgősebb, mélyebb vagy esetleg különlegesebb olvasmányra vágyik műfajon belül, az csak végszükség esetén vegye kézbe. Egyszer elolvasható, de semmi több.

Azt már csak zárójelben jegyzem meg, hogy a könyvről alkotott összképen korántsem javított a fülszöveg, ami – némi túlzással – szinte köszönő viszonyban sincs a regénnyel, sőt egyenesen tárgyi tévedéseket tartalmaz. Nem mintha egy regény olvasásakor különösebb jelentőséget tulajdonítanék a fülszövegnek, csak itt annyira szembetűnt a dolog, hogy elgondolkodtam: vajon az eredeti kiadás fülszövegének fordításáról van szó, vagy a magyar fordítás kevésbé igényes szerkesztői munkájának egy mintadarabjával állunk szemben?


Vidd hírét!
  •  
  •