Eric Knight (1897-1943)

Vidd hírét!
 
 

Eric Knight 1897. április 10-én született a yorkshire-i Menstonban. Édesapja nemsokára elhagyta családját, ezért édesanyja nevelte. Amikor anyja megismerkedett egy amerikai férfival és feleségül ment hozzá, Amerikába költöztek. Itt végezte egyetemi tanulmányait. Az első világháborúban a kanadai hadseregben teljesített szolgálatot. Leszerelése után újságíróként kezdett dolgozni, majd forgatókönyvek írásával is foglalkozott. Aztán figyelme a szépirodalom felé fordult, de első elbeszélése, sőt 1934-ben megjelent első regénye sem aratott sikert. 1938-ban látott napvilágot A repülő yorkshire-i című novelláskötete, a Sam Small-történetek első csokra, amelyre viszont már felfigyelt az olvasóközönség és a kritika. Az elbeszélések gyermekkori emlékeket idéznek, szülőföldjének népmeséiből, anekdotáiból születtek meg. A magyar olvasóközönség Szerb Antal „könnyed, fanyar és szép” fordításában ismerheti meg őket.

Eric Knight 1932-ben feleségül vette Jere Brylawski írónőt, és egy farmon telepedtek le Pennsylvaniában. Itt többek között kutyákat is tenyésztettek. Amikor Londonba költöztek, csak egy kis terriert vihettek magukkal, ám az is csakhamar elpusztult. Knight tulajdonképpen vigasztalásul vette meg Tootsie-t, a kölyök skót juhászt, aki elválaszthatatlan barátja és nagy kedvence lett. Kettejük barátsága inspirálta a Lassie visszatér című regényt, ami híressé tette íróját, és hamarosan az olvasók és nézők kedvencévé vált.

Teljesen más stílust képvisel Eric Knight 1942-es regénye, a Légy hű magadhoz. Ez egy második világháborús regény, egyike az elsőknek. Két különböző társadalmi rétegből származó fiatal szerelmén keresztül mutatja be a háború borzalmait és következményeit, emel szót az igazság és az emberség mellett. A regény szinte azonnal bestseller lett Angliában és Amerikában. Még abban az évben elkészült az Oscar-díjjal jutalmazott filmváltozata is.

Könyveinek igazi nagy sikerét Knight már nem érhette meg: a háború alatt az amerikai hadsereg filmosztályánál szolgált, míg 1943. január 15-én egy katonai géppel Holland Guayana (ma: Suriname) őserdeje felett lezuhant és szörnyethalt.


Vidd hírét!