Fehér Béla: Kossuthkifli

Írta : Fehér Béla
Eredeti cím : Kossuthkifli
Eredeti kiadás : 2012
Magyar cím : Kossuthkifli
Kiadó : Magvető Kiadó
Recenzált kiadás éve : 2012
Terjedelme (oldalszám) : 336
90
Vidd hírét!
  •  
  •  

Mielőtt bárki hozzálátna az olvasáshoz, javaslom előbb tegye meg az utat Pozsony és Debrecen között – lehetőleg ne autóval. Ugyanis a május negyedike és tizenkettedike között lejátszódó esemény nagyrésze ezen útvonal mentén játszódik, bőséges kitérővel és 163 évvel ezelőtt. Abban az időben nem autópályák, autóutak vezettek egyik városból a másikba. Nem árt, ha az olvasó felkészül arra, hogy az egy évvel azelőtt, 1848-ban hivatalossá vált magyar nyelv még nem vette át a diskurzusban az első helyet, a korhűség azt is megkövetelné, hogy anyanyelvi vagy legalább hivatali szinten beszéljünk németül. Az is jó, ha tele van a hasunk, mert olyan érzékletes, ízes leírások vannak, hogy megkóstolnánk sokszor.


1849-et írunk, május negyedike van, éjfél elmúlt és Pozsonyban tartózkodunk, azaz Magyarországon és a háború kellős közepén. És az is kiderül, hogy lassan a végére ér a nagy szabadságharc, mégpedig csúfosan. Egy szerelmi történetbe cseppenünk, mert bizony nem csak nemzetek közt dúl a háború, hanem apa és leendő veje között, Swappach Amadé és Vödric Demeter között, liliomtiprás okán. Az egésznek egy levél az oka, amelyet ha az apa nem akart volna olyan sürgősen megmutatni lányának, Estillának és várt volna vele reggelig, valószínűleg más úton kalandozott volna a regény szála, és a szerelmi együttlét következménye nem téríti a buzgó őrnagyot kalandos utazásra. A légyott felderítésének következményeként a fiatalok kénytelnek elhagyni az atyai ház oltalmát, és ahogy vannak, hiányos öltözetben távozni.

A levél tartalma is kiderül, de mintegy másodlagossá válik a lesújtott apa számára: egyszer látott ismerőse, Elepi Kőszál a feladó, aki régi ismeretségükre hivatkozva, kér tizenöt mákos és tizenöt diós beuglit, a híressé vált péktől. (A császár is tőle rendel). Mert a kiflinek eredetét tekintve semmi köze nincs Kossuth Lajoshoz. Még a napoleoni háborúk idején történt, Vödric Demeter súlyosan megsebesült, ekkortól származik az ismeretség és a beugli receptje is. Itt kapcsolódik a történetbe egy irreális, mesei, mágikus szál, ami búvópatakként folyamatosan feltűnik a történet folyamán. Ebbe a keretbe sorolható, hogy találkozunk egy olyan pásztorral, akit a gazdája elcsapott, és bújdosni indult, nyilván a későbbi János vitéz az, de van olyan jelenet is, ahol egy legény csépel egy fához kötözött embert, Döbrögi esete juthat róla az eszünkbe.

A levélben álló kérésnek Swappach Amadé személyesen akar utánajárni, merthogy ezekben a háborús időkben nem lehet tudni ki a kém, és ez a levél milyen rejtett üzenetet tartalmaz. Gyanús számára, hogy valaki bejglit rendel, ahelyett, hogy a bőrét mentené. Útnak indul egy delizsánsszal a mennyasszonya Estilla, átmeneti szállásadónőjuk Thalvizer Karola grófnő és Batykó, a hajtó társaságában. Érdekes háztetőjelenettel győzik meg a hölgyek az őrnagyot, hogy nélkülük nem indulhat.

Útravalóként Swappach őrnagy magával viszi haldokló apja eldugott pénzét, aminek következtében egy jármű indul a postakocsi után: egy halottszállítóban a szerelmesek apja: Vödric Demeter és Swappach Ferdinánd és Dalfalvi, az utóbbi jobbkeze. Az őrnagy apjáról kiderül, hogy semmi baja, csak a bizonytalan politikai helyzet miatt játszik haldoklót, ugyanis ő is benne volt a császárpárti besúgóhálózatnak. Egész útja során a halottszállító kocsi temetkezési vállalkozásoktól temetkezési vállalkozásokig a postagalambok híradását követve akarja utolérni az ügybuzgó őrnagyékat.

Az első kocsi utasainak kalandjai Batykó jelenlétével lesz nagyon színes, neki ugyanis van egy kürtje, ami csodás erővel bír, ételt tud varázsolni vele. Édesanyja is érdekes jelenség, aki még tizenöt éves korában elkergette otthonról, hol megjelenik, hol kiszabadítja, hol megijeszti a fiát. Mivel az őrnagy nem bízik meg benne, állandóan megköti, ha szünetet tartanak. Az ő naívsága, együgyüsége Svejkre emlékeztet. A ruházat képezi a tetőpontját ennek a társaságnak, a grófnő meghalt fiútestvére redengójában utaznak a hölgyek, és a különböző viszontagságok miatt ez még érdekesebb variációkat ölt. Női mivoltukat nem tagadják meg akkor sem, ha városba érkeznek, nem hagyják ki a fodrászatokat, noha egyre elgyötörtebbek. Karola grófnő állapítja meg elcsüggedten: „Minden messze van, hovatovább egyre messzébb”(169.old.). Ilyen paradoxális helyzetben kalandoznak.

Mindkét kocsi többször letér az útvonalról, császári csapattal találkozik, le is tartóztatják, mindvégig bőséges kalandban van részük.

Május tizenkettedike az utazás ötödik és utolsó napja, a szereplők óriási változásokon mentek keresztül, van, aki meghalt, mert ugyebár mégiscsak háború van, van, aki eltűnt, van, aki elrepült, és van, aki célba ért. Igen ám, de a cél is sokat változott a megtett idő alatt.

A történetírásban a huszadik század végén kialakult egy irányzat, a mikrotörténetírás, amely az egyes történelmi eseményeket alulnézetből, ismeretlen átlagemberek nézőpontjából mutatja be a történelem eseményeit. Ez a módszer megvilágít olyan részleteket, amelyek addig meg sem voltak említve. Ez a regény is a kisember életén keresztül vezet minket át az egyik legfontosabb magyar történelmi eseményen: a szabadságharcon. Az írónak valószínű nagyon sok munkájába került feltárni a pontos adatokat, helyszíneket, részleteket ezzel a háborúval kapcsolatban, mert folyamatosan szereplőink részesei ezeknek: Kossuth bevonulása Debrecenbe, az osztrák és orosz seregek előrehaladása apró falvakon keresztül, stb. Azonban ez a szál nem kap semmilyen hangsúlyt a történet szempontjából, csupán mellékeseményként a kalandok okaiként. Objektíven ott vannak, de a narrátor ügyesen mellékeseményeknek olvastatja, amelyek a hőseink életét nem igazán befolyásolják. Főszereplőnk is Swappach őrnagy, azonban nem kér eltávozást és nem szeg meg semmilyen katonai szabályt, amikor elindul a saját gyanús történetét feltérképezni. Lelkes magyar patrióta, nem éppen magyar névvel – ez volt a jellemző arra a korra. Politikát és magánéletet elkülönít, elveiért az apósjelöltjét is elárulná, és egy újabb paradoxon féltékenységből megöli Görgey két titkos kémét, aki az ellenség mozgásáról kellett volna jelentést tegyenek. Összesen hármat küldött ki a tábornok.

A történet hitelességét megkérdőjelezi az a mesei szál, amely végigkíséri, sőt alakítja is azt. Félszemű óriással találkozhatunk, és még sok csodás elem vezéreli szereplőink útját. Számos kijelentés vonatkozik arra, hogy mi történik a lélekkel a halál után, megtörténhet például, hogy még évtizedekig a plafonban röpköd. És milyen formában? Erre is megvan a válasz.

Érdekes figura a nyolcszáz éves Füzegy, aki az étüiben lakik, és a varázsszóra előbukkan. Maradék magyarnak mondja magát, és elindít egy pár kérdést: miben áll a magyarság, mitől magyar a magyar, mikor magyar nyelvében, netán vislekedésében. Egy kicsit megszellőzteti a közhelyeket.

A népről való diskurzus sem a valóság, hanem a sztereotípiák szintjén zajlik, ennek legékesebb példája, amikor találkoznak a kiselejtezett, hazaküldött, tehetetlen Suhajdával, akiről Swappach kijelenti, hogy „velejéig nép.” (281.old.)

Érdekes a kapcsolat az irodalom és a regényben megteremtett világ között, elmosódik a határ, szereplőink sokszor Petőfi, Vörösmarty sorokat parafrazálnak. Estillát azzal vigasztalják, hogy: „Annak örüljön, hogy hí a haza” (113.old.), amikor az őrnagy hídrobbantani megy. Estillának útközben másik udvarlója is akad, aki Petőfi sorokkal hódítgatja a hölgy szívét: „Ha ön, drága hölgy, fának lesz pompás virága, akkor én fa leszek.” (273. old.) Az egyik fogadós, amikor kiderül, hogy grófnő is van az asztaltársaságban, kijelenti, hogy a jognak aztalánál itt már mindenki egyaránt foglal helyet. Mondanom sem kell, hogy ez a humornak egyik forrása. Utalhat azonban azokra a Petőfi követőkre, akik Petőfi írásművészetének látszólagos egyszerűségén felbátorodva kiváló költőknek érzik magukat, ha egy hangsúlyos ritmusú, páros rímű verset összehoztak.

Kossuth Lajosról nagyon sok szó esik, különböző értékítélettel. Az őrnagy rajong érte, idealizálja, kijelenti, hogy ő az, aki mindent tud, „Ha nem így volna, már szabadságunk sírja mellett térdepelnénk.” (68. old.) Részletes beszámolót olvashatunk, hogyan költözött be az ideiglenes kormány Debrecenbe, milyen hírességek laktak ott.

Hogy mi köze van a kiflihez Kossuth Lajosnak azt döntse el mindenki maga, summaként Vödric Demeter egy mondatát idézem: „A sütés művészete fölötte áll a háborúnak.” (213. old.) Ez már kemény szatíraként is olvasható.

A Magvető Kiadó egyik legújabb könyve számos értelmezésre ad lehetőséget, azokat az olvasókat szólítja meg elsősorban, akik a kalandokat kedvelik és szeretnek nevetni. Az benne a jó, hogy ezzel a látszólag könnyed stílussal mélyebben rejlő kérdéseket boncolgat, és a nevetésünk végére eszmélhetünk csak fel, hogy saját kicsinyességünket, közhelyeinket nem hagyja nyugodni.

Számomra a nyelvezete lóg ki egy kicsit. Szó sincs róla, korhű, leplezetlen kontextusnak megfelelő, és nekem ez a bajom vele, inkább a katonák, kocsisok könnyed, trágár szókincsét találjuk benne.

Egyébként a megszólalásmód nagyon szépen tükrözi az egyes jellemeket, Füzegy archaikusságát alig lehet megérteni, számos mellékszereplő gyönyörű helyi tájszólással beszél. Például Fényes Mihály „Íles a nyelve, de jó fegyver az, sose meg nem rozsdásodik.” (329.old.) állapítja meg sokatmondással Karola grófnőről.

Rendkívüli találékonyságot igényelt az elbeszélő részéről az a rengeteg szokatlan, egyedi, néha magyartalan név, főleg az egyes temetkezési vállalkozások és vállalkozók nevei mutatnak szivárványszín árnyalatokat.


Vidd hírét!
  •  
  •