Feldmár András: Ébredések

Írta : Feldmár András
Eredeti cím : Ébredések
Eredeti kiadás : 2012
Kiadó : Jaffa Kiadó
Recenzált kiadás éve : 2012
Terjedelme (oldalszám) : 160
40
Vidd hírét!
  •  
  •  

„Az olyan dolgok, amelyek a probléma felé tartanak, vagy negatív irányba visznek, azok akármilyen rosszak is, én képes vagyok őket még rosszabbá tenni, de akár pozitív irányba is fordíthatom őket.” (24.old) Feldmár András crédóját olvashatjuk ebben az írásában, szubjektíven, egyes szám első személyben vall mindarról, ami az ő életét meghatározza, és számos esetébe is bepillantást nyújt. Laikusok számára íródott, tudománynépszerűsítő 160 oldal.


Három részt tartalmaz, az első fejezetben a Vidáman zuhanunk címűben Kis Tiborral készült beszélgetése olvasható, a második és a harmadik fejezetben, az Ébredések és Tedd meg, légy bátor,  és maradj csendben! címűben találjuk meg a tulajdonképpeni crédót.

A Quimby énekesével érdekes párbeszéd folyik a félelemről és a bizonytalanságról, és az ezekhez fűződő személyes tapasztalataikról, reflexióikról. Kis Tibor életének számos részletéről vall, olyan részletekről, amelyekről általában az emberek hallgatni szoktak. Például hogyan élt át két évet drogfüggőségben, reménytelen útkeresésben. Úgy tűnik, a szerző és a beszélgetőtárs hasonló tapasztalatokat éltek át, és nézeteik sokban megegyeznek. Tulajdonképpen a modern ember problémáira alternatív gondolatok és utak mentén találtak megoldást, mint az ébredés vagyis a vidám zuhanás által. Ez az az érzés, amelyet az enteogének beszedése, használata után érez az ember. Úgy gondolom, mindannyian találkozunk a félelem és bizonytalanság érzetével, vannak olyan helyzetek az életünkben, amelyek kiválthatják, de nagyon fontos, hogyan reagálunk rájuk, szembenézünk velük, vagy meneküléssel akarjuk kikerülni.

A két másik fejezet színes a sok esettől, amivel a szerző szemlélteti nézőpontját. A bevezetőben a szerző kihangsúlyozta, hogy senkit nem akar meggyőzni vagy a saját útjára terelni, egyszerűen csak bemutatni akarta ezt az utat.  Nekem azonban ellentmondásosnak tűnik, hogy a második részben folyamatosan hangsúlyozza, hogy nincsen határ az elmebeteg, a drogfüggő vagy a depressziós és az ezen betegségektől – nem nevezné betegségeknek, csak másfajta tudatállapotnak – mentes emberek között. Nincs ők és mi, vagy ők és én, és ez engem megijesztett, mert azt az érzést kelti bennem, hogy én is bármikor beeshetek ezen állapotok valamelyikébe. Tehát nem kell kövessem, de engem semmi nem választ el tőlük. Az egyéniség problémája is eltűnik ebben a nagy egységben, mert megszűnik minden határ. És ebben az állapotban egyszerűen mi vagyunk. Nekem ez egy könnyű és olcsó menekülésnek hat, mivel a tudatállapot megváltozásával újra szembe kell nézni azokkal a kérdésekkel, ami elől menekülni szeretne.

Kiderül, hogy a hétköznapi ember – aki nem próbálta ki egyik szert sem –, alvó állapotban van, és nem sokat ért meg az egységből, a kozmikus erőből. Feldmár András az alternatív pszichológiát gyakorolja, eltüntetve, minimalizálva a határt az ápoló és az ápolt között. És beszámol olyan esetről is, amikor megijedt, amikor ehelyett a módszer helyett ő maga vitette el a páciensét egy hagyományos elmegyógyintézetbe.

Azt javaslom, csak olyanok vegyék kezükbe, akiknek kiforrott egyéniségük van, tudják, hogy a félelem is csak egy érzés, amely elmúlik, és az ember az akaratával kell kordában tartsa érzéseit; és megvan a módszerük a problémák leküzdésére.


Vidd hírét!
  •  
  •