Nyírő József újratemetése margójára

Vidd hírét!
  •  
  •  

Az elmúlt hetekben nemcsak a művelődési, hanem a politikai hírek között is a fő címek egyike volt Nyírő József újratemetésének témája. Sőt, mikor a Google-keresőbe beütöttem a ny betűt, rögtön az ő nevét adta ki első találatnak… A magyar és román politikai szféra hozzáállása miatt a helyzet nem is napról napra, hanem óráról órára változik. E cikk írásának pillanatában a Román Államvasutak közleménye alapján a Boldogasszony-zarándokvonat nem hozhatja magával a Nyírő hamvait szállító kegyeleti kocsit. Hogy mi lesz a helyzet holnap, holnapután vagy pünkösdvasárnap, a tervezett újratemetés napján, azt talán (nyírői szójárással élve) a mennybéli magasságos Atyaúristen tudja csak…


Nyírő Józsefről halálának 57. évfordulóján már közöltünk rövid portrét itt. Én a továbbiakban írói munkásságával foglalkozom, kiemelten azokra a műveire koncentrálva, amelyeket olvastam, és amelyeket olvasásra ajánlanék.

Kezdetben  hadd idézzem ide a Magyar Irodalom Arcképcsarnoka szócikkének vonatkozó részét azokról a lehetséges okokról, amelyek a fasizmus felé terelhették Nyírő gondolkodását. Megrágtam és érdekesnek találtam, bár nem mindenben értek egyet… Nyírő József katolikus teológusként, majd felszentelt papként erős lelkiséggel bírt, a papságból való „kiugrása” (bármi miatt is történt) törést okozott személyiségében. Írásait mitikus-misztikus jelleg uralta, majd erősen hatott rá az expresszionizmus is. “Innét már csak egy lépés a vér- és fajmítosz, vagyis: a fasiszta köd.”  Tessék???

Egy biztos: Nyírő szenvedélyesen szerette népét, és ezt egy percig sem tévesztette szem elől sem életében, sem írásaiban. A tisztán-látásért érdemes elolvasni azt az interjút, amelyet Lakatos Mihállyal, a Nyírő-életművet kutató irodalomtörténészel készített a transindex.ro.

Nyírő József írásait én stílusuk miatt szerettem talán a legjobban. Egy olyan világot tár fel az olvasónak, amit az idők előtti, aranykorra jellemző tisztaság ural. Ahol élet és halál, természet és ember még ugyanannak az egységes világnak része, alkotóeleme. A természeti népek világa ez, ahová tudat alatt mindenki visszavágyik. E regényeket a nem székelyföldi olvasó mitologikus ősmeseként olvashatja, de ha Székelyföldre látogat, személyesen is találkozhat e történetek megelevenedett alakjaival. A székelyföldi olvasó saját őseire ismerhet e szereplőkben: nagyapákra, jó kedélyű szomszédokra, nagyon nehéz időkben hősiesen túlélő férfiakra és nőkre. Az ábrázolt természeti táj szépségeire ma is rá lehet csodálkozni (bár az érintetlen székely ősvadon mitológiája ma, az erdőirtások korában maga is mítosszá vált), a társadalmi “táj” a mindenütt jelen levő globalizáció (és nem civilizáció!) miatt nagyon is megváltozott.

Legelső olvasmányélményem Nyírőtől a Madéfalvi veszedelem volt. Először tizenéves koromban olvastam el, amikor egy évforduló kapcsán osztályfőnöki órán kellett beszámolnom róla. Azóta felnőttként többször újraolvastam. A regény egy nép, a székelység nagyon nehéz korszakának leírása, amikor Mária Terézia törvényei miatt elvesztette évszázados jogait: a szabad hazaszeretetért és -szolgálatért a három éves kötelező külföldi katonáskodást kapva “jutalmul”. Egy új népcsoport, a csángóság kialakulását is nyomon követhetjük, illetve Zöld Péter plebános személyében a közvetlen környezetéért, falujáért dolgozó emberre ismerhetünk.

 

Élénken él bennem Uz Bence alakja is. Előképei a világ- és európai irodalomban is fellelhetőek, de édestestvére ő Tamási Ábeljének, a Tizenhárom almafa Tánczos Mózesének és minden olyan parasztembernek, akiktől mai posztmodern világunkban is példát vehetnénk: túlélési stratégiák kidolgozása, az életet sújtó tragédiákból “ép ésszel” és “helyrehozható lélekkel” való kikerülés, a halál mint természetes dolog elfogadása, környezetünk védelme. Mennyi modern fogalom! Semmi nagy dolgot nem kellene cselekedni, csak néhány ősi, isteni és emberi törvényt újra betartani. Makrogazdasági, politikai, magánemberi szinten egyaránt…

A sibói bölény idős Wesselényi Miklóst és korát mutatja be. A haladó szellemű erdélyi főúr megvívja harcát saját nehéz természetével és II. József császárral is. Nehéz a természete, hiszen sűrű vérű, lobbanékony ember, aki a saját birtokain valóságos oligarchaként uralkodik, próbálja gyakorlatba is ültetni reform szellemű elgondolásait. Mégis szembe kerül II. Józseffel, az abszolutista felvilágosult uralkodóval. Személyesen sosem találkoznak, inkább kettejük eszmei harcát mutatja be a regény. Mellékszereplőként is nagy hatású személyiség Cserey Heléna, Wesselényi türelmes, nagyvonalú, igazi úriasszony módra viselkedő felesége.

  

Nyírő József első novelláskötetét, a Jézusfaragó embert, amellyel berobbant az irodalmi köztudatba, szintén olvastam. Különösebben méltatni ezt a munkát nem kell, a kritikusok is ezt tartják egyik legkiemelkedőbb alkotásának. 1930-as regénye, az Isten igájában gyilkosan őszinte, önéletrajzi elemekre épülő nagyon jó olvasmány. Hargitay Józsefről szól, aki kedve ellenére lett pap, és aki hosszas vívódások és lelki harcok után kilép a papság rendjéből.

Különleges hangulatú, a nyírői életműben új színt jelentő regény a Mezőségről szóló Néma küzdelem. A pusztuló szórványmagyarságról fest lehangoló képet a századfordulót megelőző időből. Szomorú aktualitását adja a regénynek, hogy a mezőségi magyarok számaránya egyre romlik, az ottani magyar iskolák helyzete egyre siralmasabb, a magyar nyelv kopása, szürkülése tragikussá kezd válni.

„Nyírő József nem veszett el, legfeljebb más pályát futott be, mint amit egy bizonyos kánon képviselői elvártak volna, vagy éppen kijelöltek a számára. Teljes értékű életművet hagyott az utókorra, ami természetesen nem azt jelenti, hogy remekművek sorát.” – zárom ajánlómat Lakatos Mihály szavaival.


Vidd hírét!
  •  
  •