Gyermekkorom legszebb élménye, amikor elvették a villanyt, édesanyám köré telepedtünk, gyertyaláng mellett, és hallgattuk a gyönyörű meséket. Néha valamelyikünk sírni kezdett, amikor a szegény királylányt elrabolták, vagy már újból sikrtelenül próbálkozott a herceg megnyerni a kezét…, ilyenkor vigasztaltuk egymást, de édesanyánk mindig azt mondta, várjuk meg a végét. És mindig neki lett igaza, a bánat könnyeit az öröm könnyei váltották fel.
És egy-egy mese végén boldog elégedettséggel töltöttük meg kicsi pocakunkat a frissen sült pityókával, almával, mert már meghalt a sárkány, nincs mitől félnünk, és a boldog királyi pár elaltatta kisbabáját, béke és öröm honol mindenütt.
Ezek azok az élmények, esték, amikhez felnőttként is vissza tudok térni, és úgy gondolom, ezért alakult ki bennem a könyv iránti nagy szerelem. Elvarázsolt a királyok, királylányok világa, és sokszor próbáltam elképzelni már gyerekfejjel is, hogy mindenki csak jót akar, és a rossz elnyeri a méltó büntetést a körülöttem levő világban is.
Az újabb lista háziolvasmány miatt nagy lelkesedéssel vártam minden iskolai évkezdést. Ez meghatározta emberré formálódásomat, értékrendemet, vágyaimat és később a vásárlási listámat is. Amit megeszel, abból te leszel ─ olvastam nagyon rég nagybetűkkel egy fogyókúrás receptajánlót. És igaz ez szellemi táplálkozásunkra is, ha a gyermekünk lövöldözést néz egész nap, vagy életekkel játszik, nem kellene meglepjen, amikor azt halljuk, hogy egy ötéves kisfiú megölte kistestvérét, mert úgyis maradt még két élete. Ha nem figyelünk oda tudatosan a szellemi táplálkozásunkra, akkor könnyen lehet, hogy a reklám és a divat határozza meg az életünket, nem pedig a mi tudatos döntéseink. Gondolat és személyiségformáló szerepe van az olvasásnak, ezáltal kulturális rálátásunk, műveltségünk is beépül egyéniségünkbe.
A tudás hatalom, tartja a közmondás, és nem mindegy, milyen hatalmat akarunk gyermekeink kezébe adni. Segítsünk nekik, hogy ezt a hatalmat válasszák, amit nem vehet el soha senki tőlük, és ami nem tartja majd rabságban, hanem szárnyakat ad, segíti fantáziájuk, kreativitásuk kibontakoztatását.
Közgazdaságtanból egyetlen mondat maradt meg a tudatomban: minden kielégített szükséglet újakat eredményez. Fölösleges dolog a szülőknek azon fáradozni, hogy mindent megadjanak a gyermeküknek, ráadásul ennek negatív pedagógiai következményeit ők fogják elszenvedni (pl. a legdrágább öregotthont kapják cserébe). Azonban, ha megszerettetik velük az állandó szellemi táplálkozást, az olvasást, akkor jó úton vannak, hogy gyermekük értékrendjének első helyén nem a pénz, a hatalomvágy, az önzés lesz, hanem már kiskorban szívesen választja a a nehezebbet, a jóra való törekvést. Megtanulja, hogy emberként érdemes csak élni, mert ez ad csak békét, könnyű álmot. És ezt a legnehezebb átadni a gyermekeknek.
Magyar népmeséink fantasztikusan gazdag és emberi gondolkodásmódot adnak át, tanítanak anélkül, hogy észrevennénk. Ha mindenkinek a szívét, lelkét átitatná, akkor nemcsak egy boldog családról álmodhatnánk mindannyian, hanem boldog, összetartó közösségekről, ahol senki nem magányos, senki nincs egyedül.
És a magyar irodalom kincsesháza kimeríthetetlen, minden gyerek és felnőtt megtalálhatja magának az értékeset, ha egyszer már kiskorában rászokott. Erre csak a szülő tudja rászoktatni a csemetét, és úgy gondolom ez az egyetlen függőség, amire az igazán jó szülő rászoktatja gyermekét. A pedagógus tótágast állhat, elégtelennel büntethet, de ritka kivétel az olyan gyermek, aki a kötelezőre kíváncsi.
Segítsünk gyermekeinknek egy jobb jövőben élni, egy emberségesebb társadalomban, ahol nem ártunk egymásnak, hanem segítjük egymást, ahol nem kell attól félnünk, hogy az igazunkkal nem érünk el semmit, mert több pénze van annak, aki hazudik.
A döntés kinek-kinek a kezében van: a saját gyermekünk jövője a tét. Adjuk kezébe a könyvet, a béke és a szeretet utáni vágyat, és akkor jó alapokra raktuk a saját jövőnket.