Valószínűleg mindannyian találkoztunk már a kirekesztés valamilyen formájával. Talán azért, mert nem illettünk bele a közösség normarendszerébe, vagy mert kicsit máskép szemléltük a világot, mint a körülöttünk élők. Mohamed Mbougar Sarr Ugyanolyan emberek című regényében éppen ezt a kirekesztést állítja műve középpontjába, olyan témákat feszegetve, mint a másság elfogadása, a társadalmi normák megkérdőjelezése és áthágása, és a közösség reakciója mindezekre.
Sarr mélyre ás a szexualitás, a gender és az önazonosság rétegeiben, a történet mélyen belenyúl a társadalmi és lélektani struktúrákba, elénk tárva az előítéletek, a félelem és a társadalmi elvárások bonyolult rendszerét, amelyben kegyetlenül bánnak azokkal, akik eltérnek a megszokottól. Mindezt egy fiatal értelmiségi férfi szemén és lelkén keresztül láttatja egy nehéz útkeresés közepette. A történet központi, fájdalmasan aktuális kérdése, hogy mit jelent önmagunkkal szembenézni egy olyan közösségben, amely mindenféle másságot bűnnek tekint, és mindez hogyan hat a társadalomban betöltött szerepeinkre és személyes kapcsolatainkra. A regény lassan, de biztosan arra kényszerít minket, olvasókat, hogy elgondolkodjunk azon, hogy milyen árat fizetünk, ha hagyjuk, hogy társadalmi előítéletek uralkodjanak fölöttünk.
Egy sokkoló képpel indul a történet, egy erőteljes szimbólummal, amely a társadalom által kirekesztett, elutasított emberek sorsát sűríti magába. Sarr egy kiásott és meghurcolt test látványán keresztül tulajdonképpen megragadja a regény teljes mondanivalóját. Ez a szimbólum egyetlen jeleneten, de tulajdonképpen egyetlen képen keresztül meg tudja mutatni a közösség brutalitását és merev elutasítását minden olyannal szemben, ami kívül esik a megszokott társadalmi kereteken. A holttest megjelenése nemcsak magára a halálra utal, hanem a társadalmi megsemmisítés szimbóluma is. Egyszerre jelképezi a társadalmi bűnbak szerepét és az áldozatot, akinek a puszta létezése provokálja a fennálló rendet.
Ezt a sokkoló képet a szerző egy rejtélyes videóval vezeti be a regénybe már a történet elején, amelyben meggyaláznak egy eltemetett halottat, Amadout: kiássák és kihurcolják a temetőből. A regény főhősét, Ndénét ez a megrázó videó indítja el a kételkedés és az önvizsgálat útján. A videóra egy számára fontos nő, Rama – akivel intim és lelki viszonyt ápol – hívja fel a figyelmét. A látvány nem hagyja nyugodni, ezért elindul feltárni a videó rejtélyét, és megismerni az áldozatot. Nyomozása során egyre inkább azzal szembesül (de ezt valahol mindig is sejtette), hogy a közösségében mélyen gyökerezik a félelem és az intolerancia. A regény így egy személyes és társadalmi szinten is zajló útkeresés története, amelyben Ndéné kénytelen újragondolni a világhoz való viszonyát és a ránehezedő elvárásokat. Miközben próbálja megérteni az erőszak és a kirekesztés forrását, olyan emberekkel találkozik, akik segítik vagy akadályozzák ezen az úton, és közben egyre mélyebben elmerül a társadalmi normák szövevényes hálójában és saját személyes küzdelmeiben. Ezek a szereplők különböző módokon viszonyulnak a közösségi elvárásokhoz és a kirekesztés problémáihoz. Mindannyian más-más perspektívából mutatják be a nemi és társadalmi identitás komplexitását.
A regény központi alakja Ndéné, az irodalomtanár, aki a legközvetlenebbül tapasztalja meg a kiközösítés fájdalmát, miközben egyre mélyebbre jut saját önismereti útján. Nehéz útja során két erős nő segíti vagy éppen provokálja abban, hogy továbblépjen a keresésben. Egyikük Rama – akit már említettem –, egy egyszerű, ám végtelenül szabad gondolkodású lélek, aki saját igazságkeresésével inspirálja Ndénét, és segít neki szembenézni önmagával és a vele szemben támasztott elvárásokkal, miközben csendes támogatást nyújt. A másikuk pedig Angela, aki ugyancsak fontos szerepet játszik Ndéné fejlődésében. Ő inkább intellektuális és végtelenül provokatív alkat. Folyamatosan és kemény szavakkal provokálja Ndénét, hogy bizonytalanságai és félelmei ellenére minél mélyebbre ásson önmagában. Mindkét nő a maga sajátos módján mutatja be Ndénének, hogy a szexualitás és az identitás kérdése sosem fehér vagy fekete.
Fontos még megemlíteni Samba Avát, a titokzatos transzvesztita figurát, aki szintén a nemi szerepek és az identitás kérdésében kínál egy újabb értelmezési lehetőséget, ugyanis transzvesztitaként különös helyet foglal el ebben az erősen konzervatív környezetben. Samba Ava jelenléte a regényben arra utal, hogy a társadalomban létező nemi normák újragondolása nemcsak időszerű és szükséges, hanem elkerülhetetlen. Megjelenése révén a regény a nemi identitás kérdését mélyebb szinten is megközelíti.
Ndéné családjában, ahogy az sok muszlim közösségben jellemző, a vallásosság, a hagyományok tisztelete, a nemi szerepek és a társadalmi elvárások szigorú normákként érvényesülnek. Az apja által támasztott elvárások komoly nyomást gyakorolnak rá, mivel a család hírnevének megőrzése és a társadalmi elvárásoknak való megfelelés kiemelten fontos számukra. Ndéné viszonya a családjával nagyon ellentmondásos. Miközben vágyik arra, hogy a család büszkesége lehessen, egyre inkább úgy érzi, hogy nem találja a helyét ebben a környezetbe. Egy idő után már képtelen azonosulni ezzel a merev értékrenddel, ami végül teljes elszakadáshoz vezet mindattól, ami addig meghatározta.
A regénynek van egy másik fontos szereplője is, akit nem szabad figyelmen kívül hagyni: a meggyilkolt és kiásott homoszexuális fiú anyja. Ő testesíti meg az anyai veszteség fájdalmát és a hiábavaló küzdelmet a társadalmi elvárásokkal szemben. Általa érthetjük meg, hogy a társadalmi kirekesztés és a homofóbia egész családokra hat, fontos emberi kapcsolatokat téve tönkre. Felveti a társadalmi tabuk lebontásának fontosságát és sürgősségét is, hiszen ez a jelenség kevés kivételtől eltekintve szinte minden közösséget érint. Összességében a regény szereplői nemcsak egyéni történeteket mesélnek el, hanem egy összetett társadalmi szövetet alkotnak. A szereplők közötti kapcsolatok rávilágítanak arra, hogy a változás nem csupán egyéni, hanem kollektív felelősség is.
Sarr regénye fontos mű, mely sokat segíthet a közbeszéd elindításában és önmagunk kérdéshez való viszonyának vizsgálatában. A kirekesztés ugyanis nem csupán marginális probléma, hanem széles körben elterjedt társadalmi jelenség. Mindannyiunk felelőssége, hogy tegyünk ellene, és elinduljunk a megértés és elfogadás útján, hiszen közösségünk ereje azon múlik, hogy mennyire vagyunk képesek elfogadni és támogatni egymást, különbségeinktől függetlenül.
Sarr prózája szimbolikus, mélyen elgondolkodtató és provokatív. Mélyen elkötelezett a társadalmi kérdések iránt, leggyakrabban az afrikai valóság specifikus problémáira reflektál, ezeket a témákat azonban univerzális érvényességgel és érzékenységgel dolgozza fel. Irodalmi munkásságával hozzájárul a nyitotabb és elfogadóbb társadalmi párbeszédhez. Stílusában ötvözi a szimbolizmust, a lírai hangvételt és az afrikai történetmesélés gazdag hagyományait. Ezzel írásaiban egy különleges, sajátos atmoszférát teremt. Mély empátiával és gyakran provokatív megközelítéssel mutatja be, hogyan fonódnak össze a helyi kulturális sajátosságok és a globális problémák. Így írásai nemcsak egzotikusak, hanem rendkívül aktuálisak is, hiszen univerzális kérdéseket érintenek.
Ajánlom mindazoknak, akik provokatív, gondolatébresztő történetekre vágynak, akik érdeklődnek a társadalmi igazságtalanságok mélyebb megértése iránt, és akik erősíteni szeretnék magukban a rugalmasságot az emberi sokszínűség elfogadásában, mert bár különbözőek vagyunk, mégis ugyanazok az emberi érzések kötnek össze bennünket.
Mohamed Mbougar Sarr 1990-ben született Szenegálban. Egy szenegáli faluban, Diourbelben nőtt fel, majd Franciaországban folytatta tanulmányait. Írásaiban leginkább a társadalmi egyenlőség, a nemi szerepek, az identitás és a gyarmati örökség kérdéseivel foglalkozik. Az áttörést számára a Terre Ceinte című regénye hozta meg, de a magyarul is megjelent Az emberek legtitkosabb emlékezete (fordította Bognár Róbert) című regénye nyerte el a legnagyobb elismerést, a rangos Goncourt-díjat.