Marlo Morgan: Vidd hírét az Igazaknak

Írta : Marlo Morgan
Eredeti cím : Mutant Message Down Under
Eredeti kiadás : 1994
Magyar cím : Vidd hírét az Igazaknak
Fordította : Balázs Éva
Kiadó : Partvonal Könyvkiadó
Recenzált kiadás éve : 2012
Terjedelme (oldalszám) : 199
80
Vidd hírét!
  •  
  •  

A Sydney-ben rendezett 2000. évi nyári olimpiai játékok alatt nagy port kavartak a médiában az ausztrál kormány adta „engedményekről”, az őslakosok tüntetéseiről, figyelemfelhívó akcióiról szóló hírek. Előzetes ismereteim és olvasmányaim alapján agyam rögtön összekapcsolta a felelős neuronokat: párhuzamba tette az amerikai indiánok vagy a rabszolgasorsból szabadult afro-amerikaiak esetével, és kész. Végre öntudatra ébredt egy nép, bizonyos fokú elégtétel szolgáltatott neki. Éljen a szabadság, hajrá demokrácia, egyenlőség, testvériség! Éljen a fehér ember! Hoppá…


Igen, álljunk csak meg egy szóra… Amióta Marlo Morgan könyvét elolvastam, ismét egy fokkal szélesebbre tudatosodott bennem a világ. A Vidd hírét az Igazaknak egy ausztrál bennszülött népcsoportról szól. A XX. századi modern történelemben, a fehér civilizáció ausztráliai térhódítása után arra kényszerültek, hogy a kontinens belsejébe, az alig lakható sivatagos területekre vonuljanak vissza. Itt sikerült megőrizniük ősi kultúrájukat, vallásukat. Ám ami a nem ausztrál, ezért semlegesebb érzelmű olvasót is megérintheti: sikerült megőrizniük azt a harmonikus ember – természet kapcsolatot, amelynek híján egyre sikeresebben megy tönkre a Föld.

A regény alapszála egyszerű: egy amerikai doktornőt, aki a társadalom elesettjeiért dolgozik, Ausztráliába is meghívnak vendégelőadónak. Figyelme itt is óhatatlanul a szerencsétlen sorsúakra terelődik, akik között meglepően sok a bennszülött származású. Felvilágosító és karitatív tevékenységei tehát rájuk irányulnak. Így választja ki őt a fent említett sivatagi népcsoport, hogy összekötő kapocs, hírvivő legyen a két kultúra között. Bár – mint később kiderül – a helyzet ennél kicsit másabb: a bennszülöttek állítják, hogy az orvosnő kérte segítségüket munkájához szelleme és gondolatai által, ők csupán válaszoltak hívására.

És elkezdődik egy több hónapon át tartó vándorút Ausztrália sivatagos belsejében, egyik partról a másikra. Megdöbbentő az a testi-lelki-szellemi élmény, amin keresztülmegy a doktornő. És megdöbbentőek – vagyis inkább rádöbbentőek – azok a gondolatok, ingerek, felismerések, amelyeket az olvasó fedez fel.

Én elsősorban nem azt kerestem, hogy igaz a történet vagy fikció. Nem is a vallási, vallásfilozófiai gondolatokat emelném ki, hiszen teremtésmítosza minden vallásnak van. Nem is azt, hogy ki vagy mi volt a teremtő: egy erő, energia, Isten, Manitu vagy Allah. (Bár mindenképpen hangsúlyoznom kell azt az egyszerűséget, letisztult mondanivalót, amellyel a bennszülöttek, s rajtuk keresztül az írónő tárgyalják ezeket a nagyon mély témákat!) Arról sem beszélek, hogyan élnek túl a sivatagi környezetben ezek az emberek: milyen csodálatosan kifejlesztett és megőrzött (!) ösztönök alapján jutnak élelemhez, vízhez, védekeznek a szélsőséges időjárási viszontagságok ellen. És hogy ez az ősi tudás bármelyik emberben meglehet, hiszen ott szunnyad az amerikai asszony tudatalattijában is: ösztöneit könnyen felébreszti a természet közvetlen közelsége, teste alkalmazkodik a körülményekhez, lelke-szelleme megnyílik, megtisztul.

Amit viszont mindenképpen meg kell említenem, az a tiszta, környezettudatos gondolkodás, ahogy ezek a „vadak” viszonyulnak az őket körülvevő anyatermészethez. Az a fajta gondolkodás, viselkedés ez, amely bárhol a Földön megvalósítható. Szégyennel vegyes eszmélkedéssel olvastam e sorokat. Mennyire fontos lenne tudatosítani azt, hogy a Föld nemcsak a miénk, hanem a körülöttünk élőké is (embereké, állatoké, növényeké egyaránt), hogy köszönettel tartozunk használatáért, és hogy véges létünk a végtelen természetben ne okozzon visszafordíthatatlan pusztulást. A kulcsszó: a tudatosság. A bennszülött nem csak azért hagy ott a fészekben a három tojás közül kettőt, mert nincs szüksége csak egyre. Azért is, hogy biztosítsa a madár fennmaradását, és azért is, hogy az utána jövő bármilyen élőlénynek jusson eledel a túléléshez…

Végezetül két idézet. A fehér ember szerint: „Nehéz megérteni a bennszülötteket. Primitív, vad bozótlakó nép. Mi fölajánlottuk, hogy tanítjuk őket. Misszionáriusokat küldtünk a megtérítésükre. És mi történt? Őseik valaha kannibálok voltak. A maiak sem tagadják meg hagyományaikat, ősi hiedelmeiket. […] Az igazat megvallva kihalóban levő fajta ez. Saját maguk tehetnek róla, hogy egyre fogynak. Reménytelenül tudatlanok, és nem hajtja őket semmiféle sikervágy. Kétszáz év múlva sem lesznek képesek beilleszkedni közénk. Meg sem próbálják. Teljesen megbízhatatlanok, nem lehet rájuk számítani. Még azt sem tudják megmondani, mennyi az idő.”  És az igazság: „Közvetlen tanúja lehettem annak, hogy miként élnek teljes életet ezek az emberek, akiknek szinte semmilyen anyagi eszközük nincs. […] A törzs, tagjai tudomása szerint itt él az idők kezdete óta. A tudósok szerint legalább ötezer esztendeje laknak Ausztrália földjén. Csodálatra méltó, hogy évezredek alatt sem pusztították ki erdőiket, nem szennyezték be vizeiket, nem veszélyeztették az itt élő állatfajokat, nem fertőzték meg környezetüket, mégis mindig volt elegendő ennivalójuk, megfelelő menedékük. Sokat nevetnek, ritkán sírnak. Hosszú életet élnek, termékenyek, egészségesek és lélekben erősek.”


Vidd hírét!
  •  
  •