Ön mikor olvas először a gyerekének?

Vidd hírét!
 
 

Nagy-Britanniában a szülők kétharmada soha nem olvas fel hangosan a kisbabájának, derült ki egy friss felmérésből. Ezáltal a babák a korai nyelvi fejlődés egy nagyon fontos szakaszáról maradnak le, figyelmeztetnek a szakértők. Vajon Magyarországon hányan olvasnak a kisbabájuknak, és hány hónapos kortól?

A felmérést az ICM és a Fatherhood Institute készítette egy brit jótékonysági intézet, a Booktrust megbízásából. A kérdőívezés során több mint 500 szülőt kérdeztek meg. A felmérésből kiderült, hogy a szülők 64%-a egyáltalán nem olvas fel hangosan a kisbabájának 7 hónapos kora előtt, és 57%-a először a Booktrust ingyenes Bookstart programja által kap olyan könyvet, amelyet a pici lapozhat, forgathat vagy éppen megkóstolhat – és amelyből a szülők felolvashatnak neki. A szülők háromnegyede azt mondta, hogy a kisbabájuk először akkor lát könyvet, amikor megkapja a Booktrust által felajánlott első köteteket.

Viv Bird, a Booktrust vezérigazgatója aggasztónak találja az eredményeket. A hölgy azt mondja, a könyvek, mesék, dalok és mondókák legalább annyira fontosak a korai olvasási készségek kifejlesztésében, mint amilyen fontosnak tartjuk az ölelést, a fizikai kontaktust. Ha később kezdünk hangosan felolvasni számukra, az a nyelvi fejlődésükben okozhat csorbát. A Booktrustnál most egészségügyi szakértők bevonásával vizsgálják, hogyan lehetne a kisbabás családokat minél korábban rávenni a könyvekkel való ismerkedésre.

A Booktrust Nagy-Britanniában évente közel 3 millió gyerekhez juttat ingyenkönyveket, 1992-es megalakulása óta 30 millió könyvet osztottak szét a szigetországban, hogy ezzel is népszerűsítsék az olvasást a gyerekek körében. A kormány által támogatott intézet most a túlélésért küzd, miután tavaly 50%-os, idén pedig újabb 20%-os költségmegvonást szenvedett el.
A olvasás fontosságáról két szerkesztőtársunk is írt a közelmúltban, éppen a Gyermeknap apropóján. Most az olvasóink véleményére lennénk kiváncsiak: ki hány hónapos babának olvas fel otthon, mit és milyen gyakran?


Vidd hírét!