1545 nyara. VIII. Henrik Angliájának a franciák inváziójával kell szembenéznie, a király balul sikerült franciaországi hadjáratának megtorlásaként. Az angol flotta Portsmouth kikötőjében gyülekezik, a kémek szerint ugyanis itt várható a franciák támadása. Ide vonul a többezer besorozott katona és zsoldos is, teljes a felfordulás az országban, az utakat a délre tartó csapatok és a szállítmányok lepik el. Ebben a helyzetben kéreti magához Matthew Shardlaket Parr Katalin királyné, hogy egy szolgálója, Bess Calfhill ügyének kivizsgálására kérje meg. Az asszony fia, Michael öngyilkosságot követett el, miután egy korábbi tanítványa – Hugh Curteys – gyámügyének felülvizsgálatát kérte a bíróságon. Hugh és lánytestvére, Emma, miután szüleik pestisben elhunytak, egy ismerős kereskedő és felesége – Nicholas Hobbey és Abigail – gyámságába került Hampshire-ben. A gyerekekkel együtt Hobbeyék a Curteys birtokok kezelési jogát is megkapták. Nem sokkal később, Emma is meghal himlőben, így az ő javait bátyja örökli. Michael, mielőtt szörnyű tettét elkövette volna, valami sötét dologra bukkant a Hobbey-birtokon, és ezért folyamodott a bírósághoz.
Matthew elvállalja pártfogója, a királyné megbízatását, noha a gyámügyekkel foglalkozó Court of Wardson eddig nem volt még ügye. Ez azzal is jár, hogy személyesen kell elutaznia a Hobbey-birtokra, a háborúval fenyegetett déli partvidékre. Az utazáson elkíséri segédje, Jack Barak, továbbá – a bíróság döntése értelmében – velük tart Hobbey-ék ügyvédje, Vincent Dyrick és segédje, Sam Feaveryear is. Shardlake közben egy másik ügyben is nyomozni kezd: a már tizenkilenc éve a Bedlam elmegyógyintézetbe zárt ismerőséről – az előző Sansom-kötetből, az Apokalipszisből megismert Ellen Fettiplaceről – szeretné kideríteni, hogy miért került az intézetbe. Mivel Ellen szülőfaluja, Rolfswood mindössze néhány mérföldnyire található másik küldetésének helyszínétől, Hoylandtől, úgy dönt, hogy kihasználja a lehetőséget, és nemcsak a királynő megbízatásával foglalkozik, hanem megpróbál fényt deríteni Ellen múltjának titkaira is.
A Hobbey-birtokon feszült a hangulat, a háziúr, Nicholas szemmel láthatóan kényelmetlenül érzi magát a látogatás miatt, felesége zavartan viselkedik, édes gyermekük, David és az örökbe fogadott Hugh között pedig állandó rivalizálás zajlik, leginkább a mindkettőjük által oly kedvelt íjászat terén. Shardlake komoly ügyvédhez illően minden érintett személyt meghallgat, minden információt igyekszik összegyűjteni, és noha mindenki igyekszik azt a látszatot kelteni, hogy minden a legnagyobb rendben van, érzi, hogy valami fortyog a felszín alatt. Hasonló következtetésre jut a másik ügyben is: Rolfswoodba ellátogatva ugyan semmi konkrétumot nem talál, azonban egy-két olyan információ birtokába jut, ami gyanakvással tölti el. Bizonyítékok hiányában azonban nem sokat tehet. Amikor több napos vizsgálódás után már-már kénytelen beismerni, hogy gyanúja megalapozatlan és lassan távozni készül, váratlanul felbukkannak a mélyből az elfojtott indulatok és titkok, mindkét ügyben elindítva az események lavináját. Mindeközben a háború közelsége egyre nyomasztóbb, jelentősen nehezítve a nyomozás körülményeit, Shardlake egyre megszállottabban – már-már az észszerűség diktálta határokon túllépve – próbálja felgöngyölíteni az ügyeket, nem is sejtve, hogy a múltban való kutakodás saját életére nézve is komoly veszélyeket rejt. Lesz-e ideje a púpos ügyvédnek befejezni a nyomozást, vagy elsodor mindent a francia invázió és a múltbeli eseményekben érintett személyek bosszúja? És lehet-e olyan végkifejlet, ami igazságot szolgáltat, vagy Matthew-nak csak saját lelkiismeretét sikerül megnyugtatnia? Mindezekre a több mint hatszáz oldalas regény végén az olvasók is megkapják a választ.
A bosszú nyilai C.J. Sansom Shardlake-sorozatának ötödik könyve. A szerző ebben a regényében sem hazudtolja meg önmagát, nem okoz csalódást, megvan benne minden, amit az előző regényéből pozitívumként emeltem ki: a rejtélyes bűnügyi szál(ak) – ezúttal viszont nem vallásos köntösbe öltöztetve –, a hiteles és életszerű karakterek, a XVI. századi Anglia társadalmi és politikai viszonyainak, illetve technikai fejlettségének az érdekfeszítő ábrázolása. Emellett még a választékos, színes nyelvezetet és az egyes szám első személyben történő történetmesélést hangsúlyoznám, amelyek nagymértékben növelik az olvasmányélményt.
Paradox módon azonban a regény negatívumai is az előbb felsoroltak közül kerülnek ki: a bűnügyi háttér kidolgozottságára és a fordulatos történetvezetésre ugyan nem lehet panasz, de nekem úgy tűnt, hogy a két ügy – még hogyha adott pillanatban a közöttük lévő közös pont is felszínre kerül – túl sok, talán elég lett volna csak az egyiket kibontani. Annál is inkább, mivel mindkettőt elég sok mellékinformáció gazdagítja, ami egy idő után vontatottá teszi a nyomozást, és az olvasást is. Néha már fárasztó volt Matthew Shardlake Hoyland és Rolfswood, Hoyland és Portsmouth közötti oda-vissza útjainak a követése. Ez önmagában talán még nem is lett volna túl sok, viszont a Tudorkori Anglia legapróbb részletekbe menő ábrázolása az élvezet mellett helyenként túlságosan is nagy terheket ró az olvasóra. Lenyűgöző ez az aprólékos és látványos korrajz – a regényben felbukkanó szereplők és viseletük, a különböző eszközök, fegyverek, hadihajók részletekbe menő bemutatása, a csatajelenetek (köztük Henrik király korábbi franciaországi hadjáratának egy-egy momentuma) naturalisztikus ábrázolása, a bíróságok vagy a különböző állami hivatalok működésébe való betekintés, vagy a társadalmi viszonyok apró összefüggéseinek feltárása –, viszont ekkora terjedelmű regényben nagyon könnyen elveszik az ember a részletekben, és sokszor nehezen talál vissza a fő cselekményszálhoz, ami mégiscsak az egész történet gerincét képezi. Ha mindezt a szerző egy 100-150 oldallal kevesebb terjedelemben, kevesebb körítéssel felépítve tálalta volna, akár azt is mondhatnánk, hogy majdnem tökéletesre sikerült műve.
Jóllehet A bosszú nyilai a sorozat korábbi regényeinek ismerete hiányában is élvezhető, most vált világossá igazán számomra az, amit az Apokalipszis olvasása közben annyira még tudatosítottam magamban: a Shardlake-sorozat akkor kínál teljes élvezetet, hogyha az olvasó az első kötettel kezdi, és sorban megy végig az egyes köteteken. Én a negyediknél csöppentem bele Matthew Shardlake kalandjaiba, és most, két kötet elolvasása után azt érzem, hogy sokkal teljesebb képet kaphattam volna a korabeli Angliáról – nemcsak a társadalom működését és a korabeli politikai viszonyokat is tekintve, hanem a szereplőket is –, hogyha az első kötettől fogtam volna hozzá. Számos utalás van az ötödik kötetben (is) korábbi eseményekre, és noha ezek nélkül is érthető és élvezhető a történet, néha furdalt a kíváncsiság, hogy pl. hol is gyökerezik a Matthew Shardlake és Richie Rich királyi tanácsos – aki mellesleg a negyedik és ötödik kötetben is szerepelt – közötti konfliktus, vagy hogyan és milyen körülmények között történt a többször is szóba kerülő Lord Thomas Cronwell kancellár lefejezése. Hasonlóképpen, nemcsak az események, hanem egyes – mondhatni állandó – szereplők jelenléte is ezt az érzést erősíti egy idő után. Például a korábbi regényben nagyobb szerepet kapó Tamasin (Jack Barak várandós felesége), Guy Malton (Matthew orvos barátja), vagy akár maga Ellen Fettiplace most olyan epizódszereplők, akiknek kevés szerep jut az események forgatagában, viszont akikre többnyire úgy utal a szerző, mint az olvasó régi ismerőseire. Ilyenkor néha az az érzésünk, hogy kimaradtunk valamiből.
Aki tehát többre vágyik, mint egy szórakoztató történelmi krimi, amiben bepillantást nyerhet Anglia történelmének egyik legérdekesebb korszakába, aki kíváncsi az előzményekre és a folyamatokra, annak azt javaslom, hogy ne kímélje az időt és pénzt, és kezdje a Shardlake-sorozat olvasását az első kötettel. Az Agave Könyvek gondozásában 2008-tól kezdve évente megjelent egy-egy kötete C. J. Sansom sorozatának – Kard által (2008), Sötét tűz (2009), Az uralkodó (2010), Apokalipszis (2011) és A bosszú nyilai (2012) –, ezek 1537-ől 1545-ig fogják át VIII. Henrik korát. Feltehetően az első három kötet is hasonló színvonalat képvisel, mint a negyedik és az ötödik, így nem fognak csalódást okozni – és ezt talán látatlanban is ki merem jelenteni. Aki viszont nem ennyire kíváncsi, az természetesen A bosszú nyilait olvasva is jól fog szórakozni, feltéve, ha szereti a történelmi regényeket és a krimiket, illetve a kettő ötvözetét. És erre igazi garancia Sansom személye, hiszen lenyűgöző az a dokumentáltság, amivel regényeit megírja, a történészi és ügyvédi képzettség, valamint az írói véna szerencsés ötvözetének kiváló példája.