Tótfalusi István: Sertések a Bakonyban

Írta : Tótfalusi István
Eredeti cím : Sertések a Bakonyban. Kalandos nyelvtörténet
Eredeti kiadás : 2012
Kiadó : Libri Kiadó
Recenzált kiadás éve : 2012
Terjedelme (oldalszám) : 404
89
Vidd hírét!
  •  
  •  

Tótfalusi István nevét nem a regény műfajából ismerem, érthető tehát, hogy kíváncsian vettem kézbe ezt a könyvét. Sertések a Bakonyban… Aztán az alcím már ismerős területekre vezet: Kalandos nyelvtörténet. Helyben vagyunk, vágjunk hát neki!


A dolog onnan indult, hogy egy értelmiségiekből álló baráti társaság afféle önművelődési egyletté, informális szabadegyetemmé alakult. Ahogy ők jellemzik magukat: „Mindenkinek van egy szakterülete, amihez így vagy úgy ért, de azonfelül még nagyon sok mindennel szeretnénk alaposabban megismerkedni. Ezt úgy mondjuk magunk közt, hogy szeretnénk sok téren művelt laikusok lenni. Ez okból időnként fel szoktunk kérni egy-egy kiváló szakembert, hogy tartson körünkben néhány előadást valamely fontos tudományos témáról.”

Kik is e társaság tagjai? Elsőként megemlíteném Lászlót és feleségét, Rencit. Az ő lakásuk lett a rendszeres találkozások színhelye, egyrészt mert megfelelően tágas volt, másrészt mert nekik nem lehetett gyerekük, így a háziasszony sok gazdátlanul maradt érzelmet vitt bele a vendéglátásba, a társaság szervezésébe és összetartásába. László svédországi tartózkodása alatt ismerte meg Ágit, a svédet tanító nyelvtanárt, így hívta meg. Tamás és felesége, Marica régi jó barátjuk volt: Tamás biológiát és földrajzot tanít, Marica banki szakember. Ernőt a szüleitől „örökölte” László: az árván maradt zsidó fiút László szülei sajátjukként nevelték. Ernő később Franciországba ment, megözvegyülése után onnan költözött haza Nóra lányával, aki orvos lett. Kezdetben ők heten jártak össze. Majd csatlakozott hozzájuk Berci, a művész-grafikus, Imrus, Tamás magyartanár kollégája és Gyuri (ő az elbeszélő). Gyuri meghívására jött András, az újságíró és kritikus, illetve felesége, Erzsike. Utolsóként Remetét, alias Remesch Endre professzort invitálta meg Ági és Ernő. Remete szótárakat, lexikonokat, ismeretterjesztő könyveket írt, rengeteget fordított. A fáma szerint tíz-tizenkét nyelvet ismerő nyelvi zseni, amit ő így szokott kommentálni: „Egyet tudok, ötöt tudogatok, négyhez konyítok, kettőt már elfelejtettem.”

A nyelvi szabadegyetem gondolata egy elmésségből indult ki, mely szerint az angol bacon szó a magyar Bakonyból ered, merthogy a makkon hízlalt bakonyi sertésnek híresen finom volt a szalonnája. Rögtön sziporkázott a többi ötlet is: Stockholm – Istókhalma, Karthágó – Kard-hágó, Koppenhága – Kappanhágó, Babilon – Bábolna stb. Miután természetesen cáfolták e mesés etimológiákat, felvetődött a javaslat: az elkövetkező találkozások, beszélgetések témáját a különböző nyelvek eredete, története adja. Témavezetőnek Remetét kérték fel, aki a következő előadás-témákat határozta meg: A magyar és a finnugor nyelvek, Az indoeurópai nyelvcsalád, A germán nyelvek, A neolatin nyelvek, A szláv nyelvek, A görög és a kisebb indoeurópai nyelvek, Nyelvünk az ősmagyartól máig, illetve A magyar nyelv eredetét illető kevésbé tudományos nyelvelméletek és cáfolatuk.

Mindezek mellett a háziasszony mindig a tárgyalt kultúra jellegzetes étkeit kínálta, a vendégek pedig jellegzetes italokkal kedveskedtek vendéglátóiknak. A nyelvészeti előadásokkal, térképekkel és diagrammokkal párhuzamosan érdekes kultúrtörténeti beszélgetések kerekedtek ki. (Talán ezek voltak  a számomra legérdekesebb részek.) A magánéleti titkokra is fény derült egy-egy cigarettaszünetben, sőt egy szerelmi szál is kialakult.

A könyv végére bizalmas jó barátunkká válik mind a tizenhárom ember, mintha csak ott lettünk volna velük. És még jobban vágyunk arra, hogy bárcsak tényleg jelen lehetnénk egy ilyen összejövetelen…

Tótfalusi István profizmusát bizonyítja, hogy a könyv végén mutatók segítenek nemcsak élvezni, hanem használni is a műben felhalmozott tudásanyagot: ajánlott olvasmányok, nyelvi szakkifejezések, kiejtési kisszótár, személynévmutató, nyelvek mutatója.


Vidd hírét!
  •  
  •